Felgyújtottak két autót egy francia zsinagóga előtt
Globál

Felgyújtottak két autót egy francia zsinagóga előtt

MTI
Ismeretlenek felgyújtottak két gépkocsit szombat délelőtt egy dél-franciaországi zsinagóga előtt, és az egyik autó fel is robbant, megsebesítve egy ott szolgálatot teljesítő rendőrt - közölte a csendőrség és a település polgármestere.

Az eset a Montpellier melletti La Grande-Motte településen történt. A támadásnak a rendőrön kívül nincs más sebesültje, és nem lehet tudni, hogy a zsinagógában hányan tartózkodtak.     

A támadást először gyújtogatási kísérletként kezelték, majd a terrorellenes ügyészség eljárást indított több ember elleni terrortámadás kísérlete gyanújával - jelentette be Gabriel Attal kormányfő a X-en. Ő egyúttal antiszemita támadásnak nevezte a történteket.     

Gérald Darmanin belügyminiszter kérte valamennyi megye közigazgatási vezetőjét, hogy

haladéktalanul erősítsék meg a rendvédelmi erők jelenlétét a zsidó kegyhelyeknél

- közölte a hivatala, hozzátéve, hogy tekintettel a nemzetközi helyzetre, a zsidó kegyhelyeknek a rendvédelmi szervek amúgy is jelentős figyelmet fordítanak.     

A Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elnöke, Yonathan Arfi határozottan elítélte a zsidó hívek és egy épület elleni támadási kísérletet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óriási béremelések jönnek Magyarországon? Látótávolságban a 400 ezer forintos minimálbér!
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán tüzérek