Végre kiderült, mit gondol Kamala Harris az Ukrajna-kérdésről
Globál

Végre kiderült, mit gondol Kamala Harris az Ukrajna-kérdésről

Portfolio
Kamala Harris demokrata elnökjelölt eddig nagyon keveset beszélt az orosz-ukrán háborúról, most végre egyértelmű és határozott állásfoglalást tett amellett, hogy az Egyesült Államok továbbra is hathatósan támogatja majd a megtámadott országot Oroszország agressziójával szemben, ha elnökké választják Harrist.

Elnökként határozottan kiállok majd Ukrajna és a NATO-szövetségeseink mellett”

– jelentette ki Harris röviddel azután, hogy hivatalosan is elfogadta a Demokrata Párt elnökjelölti pozícióját.

Hozzátette: Oroszország inváziója előtt személyesen figyelmeztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról, hogy mi készül és segített abban is, hogy Ukrajna mögé globális támogatást tudjon felsorakoztatni.

Kamala Harris eddig nagyon kevésszer beszélt nyilvánosan az ukrajnai háborúról, de a legtöbb elemző úgy látja, ha elnökké választják, a demokrata politikus kérdéshez való hozzáállása nem változna lényegesen elődjéhez, Joe Bidenhez képest. Harris szavai eddig ezt a következtetést erősítik meg, több konkrétum viszont alighanem később lesz majd várható.

Címlapkép forrása: Grant Baldwin/Getty Images

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
izraeli hadsereg idf izrael stock