FONTOS Duplázzák a családi adókedvezményt - Nem akárki tett bejelentést a kormány új gazdasági terveiről
Élete eddigi legfontosabb beszédét tartotta meg Kamala Harris, beszámolt az elnöki terveiről is
Globál

Élete eddigi legfontosabb beszédét tartotta meg Kamala Harris, beszámolt az elnöki terveiről is

Portfolio
A Chicagóban megrendezett Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) utolsó, negyedik napján Kamala Harris alelnök elfogadta a párt elnökjelöltségét, és beszédében arra kérte a választókat, hogy írják meg az amerikai történelem „következő nagy fejezetét” - idézi a Hill. Harris szerint itt az idő, hogy új utat jelöljenek ki országuk számára.

Ahogy a demokrata jelölőgyűlés egésze során, úgy Kamala Harris elnökjelölt csütörtöki beszédében is a szabadság szolgált vezérfonalként. A volt kaliforniai szenátor úgyszintén hangsúlyt fektetett a hazaszeretetre.

Most rajtunk a sor, hogy azt tegyük, amit az előttünk járó generációk tettek - optimizmustól és hittől vezérelve harcoljunk ezért az országért, amelyet szeretünk, küzdjünk az általunk nagyra tartott eszmékért, és vállaljuk azt az óriási felelősséget, mely a Föld legnagyobb kiváltságával jár. Annak a kiváltságát és büszkeségét, hogy amerikaiak vagyunk

- mondta Harris.

Beszédét azzal kezdte, "az út, amely az elmúlt hetekben ide vezetett, kétségtelenül váratlan volt", utalva Joe Biden egy hónappal ezelőtti visszalépésére a jelöltségtől. Az alelnök ezután családi hátterének felidézésébe vágott, említve indiai származású édesanyját és jamaicai gyökerekkel rendelkező édesapját.

Anyám egy ragyogó, 150 centis barna nő volt, akcentussal. És legidősebb gyerekként láttam, hogyan bánik vele néha a világ

- emlékezett vissza, majd kiemelte: "De soha nem vesztette el a nyugalmát. Kemény volt, bátor."

Mint említette, szülei polgárjogi demonstrációkban való részvétele mellett az sarkallta a jogi pályára lépésre, hogy tinédzserként megtudta, egyik barátnőjét zaklatja a mostohaapja. Az osztálytársa emiatt hozzájuk költözött egy időre.

Ez az egyik oka annak, hogy ügyész lettem. Hogy megvédjem az olyan embereket, mint Wanda. Mert hiszek abban, hogy mindenkinek joga van a biztonsághoz, a méltósághoz, és az igazságszolgáltatáshoz.

Harris ezt követően a választás tétjére tért át, mondván, "ezzel a választással nemzetünknek értékes, múlandó lehetősége nyílik arra, hogy túllépjen a múlt keserűségén, cinizmusán és megosztó csatáin." Az alelnök hozzátette, "gyakorlatias" elnökként minden amerikai érdekében fog cselekedni, és "a legnemesebb törekvései mentén" fogja egyesíteni a nemzetet. 

A demokrata alelnök ellenfeléről is szót ejtett,

felhozva annak bírósági ügyeit, a január 6-i capitoliumi zavargásokat és a Project 2025-öt. Elmondása szerint Donald Trump számos tekintetben egy "komolytalan" ember, azonban

Donald Trump Fehér Házba való visszatérése rendkívül komoly következményekkel járna.

A Legfelsőbb Bíróság elnöki mentelmi jogról szóló döntésére hivatkozva Harris kijelentette: "Képzeljük csak el Donald Trumpot korlátok nélkül, hogy miképp használná az Egyesült Államok elnökségének hatalmas erejét."

Harris hangsúlyozta, szerinte az idei választáson számos alapvető szabadságjog forog kockán.

A szabadság, hogy biztonságban éljünk a fegyveres erőszakkal szemben - iskoláinkban, közösségeinkben és vallási helyeken. A szabadság, hogy nyíltan és büszkén szeressük azt, akit szeretünk. A szabadság, hogy tiszta levegőt lélegezzünk, tiszta vizet igyunk, és szabadon éljünk az éghajlati válságot tápláló szennyezéstől. És az a szabadság, amely az összes többit lehetővé teszi: a választói szabadságjog.

Az alelnök ígéretet tett a "lehetőségek gazdaságának" létrehozására, az élelmiszer-, gyógyszer- és ingatlanárak letörésére, illetve a középosztály adóterheinek csökkentésére. Ezen túl megfogadta, hogy a Kongresszus segítségével vissza fogja állítani az abortuszhoz való jogot országszerte, és törvénybe fogja iktatni a februárban republikánusok által elgáncsolt kétpárti határvédelmi javaslatot, egy átfogó bevándorlási reform elfogadásával kiegészítve.

Harris a külpolitikát illetően elmondta: gondoskodni fog arról, hogy "ne Kína nyerje a 21. századért zajló versenyfutást", és

erősíteni fogja az Egyesült Államok nemzetközi szerepét,

beleértve annak fontosságát, hogy Amerika rendelkezzen a legütőképesebb hadsereggel a világon.

Elnökként határozottan ki fogok állni Ukrajna és NATO-szövetségeseink mellett

- jelentette ki, majd Izrael Hamász elleni háborújáról úgy szólt: "itt az ideje, hogy túszmegállapodást és tűzszünetet kössünk." Harris emellett arra is kitért, hogy Trumppal ellentétben "nem fogok összebújni az olyan zsarnokokkal és diktátorokkal, mint Kim Dzsongun."

A demokrácia és a zsarnokság közötti örökös küzdelemben én tudom, hogy hol állok. És tudom, hogy az Egyesült Államok hová tartozik

- jelentette ki az alelnök, aki beszédét azzal zárta: "Írjuk meg együtt a valaha mesélt legkülönlegesebb történet következő nagy fejezetét."

Címlapkép: Kamala Harris, a demokraták elnökjelöltje és az Egyesült Államok alelnöke beszél a színpadon a Demokrata Nemzeti Kongresszus (DNC) 4. napján a chicagói United Centerben 2024. augusztus 22-én. Címlapkép forrása: Kent Nishimura - Pool/Getty Images

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Ukrán tüzérség tüzel a frontvonal közelében