Egyértelmű felszólítást kapott Zelenszkij a nagyhatalom vezetőjétől: haladéktalanul le kell ülni tárgyalni Oroszországgal
Globál

Egyértelmű felszólítást kapott Zelenszkij a nagyhatalom vezetőjétől: haladéktalanul le kell ülni tárgyalni Oroszországgal

Portfolio
Narendra Modi indiai miniszterelnök pénteken Kijevbe látogatott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt. A világ legnépesebb országának, egyben egyik atomhatalmának vezetője felszólította Zelenszkijt, mielőbb üljön le béketárgyalásokra Oroszországgal, ebben pedig közvetítőnek ajánlkozott fel.

Modi látogatása történelminek tekinthető, indiai miniszterelnök ugyanis Ukrajna 1991-es függetlenné válása óta még soha nem járt az országban. Az indiai kormányfő nemrég Vlagyimir Putyinnál is járt Moszkvában, ezt követően került sor a kijevi vizitre.

A Reuters beszámolója szerint Modi azt mondta Zelenszkijnek:

A megoldáshoz vezető út csak a párbeszéden és a diplomácián keresztül érhető el. És el kell indulnunk ebbe az irányba, anélkül, hogy vesztegetnénk az időt. Mindkét oldalnak le kell ülnie, hogy megtalálják a kivezető utat ebből a válságból.

Az indiai kormányfő biztosította az ukrán elnököt, hogy India kész aktív szerepet vállalni a béke elérésében.

Ha bármilyen szerepet tudok ebben játszani személyesen, meg fogom tenni, mint barát biztosíthatom erről

– üzente Modi Zelenszkijnek, aki azt mondta, a háború lezárása és egy igazságos béke prioritások Ukrajna számára.

Modi kijevi látogatásának jelentőségéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Címlapkép forrása: Vitalii Nosach/Global Images Ukraine via Getty Images

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
izraeli hadsereg idf izrael stock