Tényleg most követte el Ukrajna a háború egyik legnagyobb stratégiai hibáját?
Globál

Tényleg most követte el Ukrajna a háború egyik legnagyobb stratégiai hibáját?

Már több mint két hete ádáz harcok dúlnak Oroszország Kurszk megyéjében és egyelőre még távolról sem nagyon látni, mikor sikerülhet kiűzni az ukrán rohamcsapatokat Oroszország nemzetközileg elismert területéről. Ennyi idő után a nyugaton többnyire zseniális hadicselként ünnepelt offenzíva pozitívumai és negatívumai is egyre inkább kezdenek kirajzolódni: a Kreml számára megalázó betörés komoly ukrán veszteségekkel és a donbaszi orosz offenzíva felgyorsulásával is járt. Egyes nyugati lapok már arról írnak, hogy Ukrajna hatalmas stratégiai hibát követett el Kurszk megtámadásával. Ezt még alighanem korai egyértelműen kijelenteni, azonban több olyan forgatókönyv is felmerül, mellyel kifejezetten rosszul sülhet el a merész offenzíva.

Mi most a helyzet Kurszk megyében?

Kicsit több mint két hete tart az ukrán haderő Kurszk elleni hadjárata; mostanra úgy néz ki, a meglepetés ereje elmúlt, a kezdeti sokkot kiheverte az orosz haderő és ellentámadásba lendültek az orosz csapatok. Mindez nem jelenti azt, hogy az ukrán haderő támadása falba ütközött volna, de az offenzíva dinamikája mindenképpen lelassult.

A fő támadási irány továbbra is észak, az ukrán erők most éppen Malaja Loknya, Visnyevka és Koronyevo települést próbálják elfoglalni. Harcokat jelentettek egyébként keleti irányban, Giri térségéből is, de egyelőre ott az orosz védelem stabilnak tűnik.

A harcok epicentruma jelenleg Malaja Loknya, tegnap több felvétel is jött arról, hogy az ukrán gépesített gyalogság nagy erőkkel ostromolja a települést. Az alábbi drónfelvételeken egy német Marder lövészpáncélos ad le fedezőtüzet néhány épületre.

Nagyon úgy fest, hogy az ukrán haderő azzal is próbálkozik, hogy újabb frontot nyisson Oroszország területén. A múlt héten Belgorod megye határát érte támadás, a Kolotivka határátkelőt átmenetileg el is foglalták az ukrán csapatok.

Emellett arról is érkeznek hírek, hogy tegnap Brjanszknál próbálkoztak áttörni az ukránok, a Kurszk keleti csücskében található Tyotkino térségét pedig hetek óta puhítják légitámadásokkal, tüzérségi tűzzel, így nem lenne meglepő, ha itt is megindulnának. Úgy néz ki, az ukránok tudatosan célozzák a Szejmen átvezető hidakat, jó eséllyel azzal a céllal, hogy elvágják a régió utánpótlási vonalait.

Tyotkino amúgy is logikus célpont lenne, hiszen egy olyan kiszögellésben fekszik az orosz-ukrán határon, mely ellen déli, nyugati és keleti irányból is inváziót tudnak indítani az ukrán rohamcsapatok.

Arról megoszlanak a hírek, hogy Ukrajna pontosan mekkora területet ural Kurszk régióban. Zelenszkij elnök pár napja azt mondta: 1250 négyzetkilométert és 92 települést foglalt el az orosz területen az ukrán hadsereg, a valós szám ennél jó eséllyel lényegesen alacsonyabb. Független források ennek kb. felét tartják reálisnak.

Zseniális hadicsel vagy hatalmas stratégiai hiba?

Most, hogy több mint két hete tart a kurszki offenzíva és Ukrajna továbbra is csak önti az erősítést a régióba, a fő katonai célkitűzések mellett kezdenek kirajzolódni az offenzíva legnagyobb eredményei és hátrányai is.

A kurszki offenzíva céljai és eredményei:

  • Az orosz támadóképesség gyengítése. A kurszki offenzíva meglepetésként érte az orosz haderőt, az első napok zavarában az orosz haderő értékes harci helikoptereket, páncélozott járműveket vesztett, ezeket a képességeket az oroszok nem tudják többé arra használni, hogy Ukrajna területét támadják. Emellett Ukrajna vezetői gyakran büszkélkednek azzal, hogy orosz katonák százai tették le a fegyvert az ukrán támadók előtt. Ez egyrészt első olvasatra talán nem annyira releváns, mert ők többnyire olyan sorkatonák voltak, akik amúgy sem harcoltak volna Ukrajnában, másrészt viszont az esetleges fogolycserék során fontos tárgyalási alapot szolgáltatnak a fiatal egyenruhások ukrán hadifoglyok visszaszerzésére.
  • Az orosz logisztikai képesség meggyengítése. A térségben fontos orosz vasútvonalak, úthálózatok, hidak találhatók, fontos példa erre Lgov település, ahol a helyi vasútállomás kiszolgálja az orosz határ menti katonai utánpótlási vonalakat. Innen megy tovább a vasútvonal északra Brjanszk, Moszkva felé, keletre pedig Voronyezs, illetve Harkiv felé. Most éppen nem tűnik úgy, hogy lenne reális esély arra, hogy az ukrán hadsereg elfoglalja Lgovot, viszont a vasútállomást drónokkal és nagy hatótávolságú tüzérségi rendszerekkel már be tudják lőni.
  • A térség később tárgyalási alapot képezhet egy esetleges békemegállapodás során: Kijev visszaadhatja a megszállt kurszki területeket azért cserébe, ha Oroszország is visszaad megszállt területeket Ukrajnából. Ehhez egyrészt az kéne, hogy az ukrán haderőnek hosszú távon is sikerüljön megtartania a régió fölötti uralmát (nyugati elemzők is maximum 1-2 hónapot jósolnak még, mire sikeres lesz az orosz ellenoffenzíva), másrészt pedig az kellene, hogy a felek egyáltalán hajlandók legyenek egymással bármiről tárgyalni. Ukrajna 2022 ősze óta elzárkózik a Moszkvával való tárgyalásoktól, Oroszország pedig épp a kurszki offenzíva miatt döntött úgy, hogy nem fognak többé tárgyalni az ukrán vezetéssel.
  • Pufferzóna létrehozása. Ahogy az oroszok Harkivnál, most az ukránok Kurszknál próbálkoznak egy olyan pufferzóna létrehozásával, amely kitolja az ellenséges szárazföldi tüzérségi képességet olyan távolságra, hogy az ne legyen képes lőni a határ menti területeket. Egyelőre ez a terv egy kicsit kontraproduktívnak tűnik: az orosz légierő ugyanis olyan intenzitással kezdte el bombázni a határ menti Szumi megye térségét, hogy tegnap 45 ezer ember kimenekítését rendelte el a régió ukrán vezetése. Ugyanakkor az is tény, hogy a légierő alkalmazása erre a célra lényegesen nehezebb és költségesebb, mintha tarackokkal lőnének át Szumiba az oroszok.
  • És végül, de nem utolsósorban: nyilván médiaértéke, presztízsértéke, PR-értéke van annak, hogy Ukrajna be tudott nyomulni orosz területre, Moszkva pedig a betörésre az egész világ szeme láttára csetlőbotló reakciót tudott csak adni. Mindez pozitív hatással lehet Ukrajna harci moráljára és ismét a nemzetközi média figyelmének középpontjába repíti az ukrajnai háborút, ami különösen az amerikai elnökválasztás közeledtével kritikus kérdéssé válhat.

És most jöjjenek a hibák, hátrányok:

  • Az ukrán vezetés nyilvánvalóan remélte, hogy a kurszki betörés miatt az orosz haderő Ukrajna legintenzívebb frontszakaszairól erőforrásokat fog elvonni, így a donyecki előretörés lelassul, megáll. Egyelőre nagyon úgy néz ki, ezt a célkitűzést nemhogy nem sikerült elérni, de az orosz támadás fel is gyorsult egyes szektorokban: Pokrovszk térségében majdnem minden nap elesik 1-2 falu, illetve áttörték az oroszok a frontvonalat Torecknél is és elkezdték a város bekerítését. Úgy látszik, hogy az orosz hadvezetés tudatosan ügyel arra, hogy mindenhonnan vonjon el forrásokat, csak a Donbaszból ne (nyugati lapok szerint Kalinyingrádból, a Krímből és a Kaukázusból származik a kurszki erősítés nagy része). Arról is érkeznek hírek, hogy a kurszki offenzíva miatt az ukrán tüzérségnek kevesebb lőszer, a lövészárkokba kevesebb katona jut a donyecki frontvonalakon. Az 5000-es Szudzsa elvesztése nyilvánvalóan fáj az oroszoknak, de ha netán a 60 ezres Pokovszk vagy a 30 ezres Toreck orosz kézre kerül, a mérleg nyelve egyértelműen Moszkva irányába fog billenni harctéri sikereket illetően. A Donbaszban talán Csasziv Jarnál lehet egyedül azt látni, hogy visszaesett valamelyest az orosz nyomás.
  • Nyugati lapok szerint az ukrán veszteségek eddig súlyosabbak a kurszki betörés során, mint az orosz veszteségek. Ez főleg két alapvető törvényszerűséggel magyarázható: egyrészt a támadóműveletek mindig több veszteséggel járnak, mint a védekezés, másrészt pedig Ukrajna ismeretlen, idegen területen támad, ahol a helyi lakosság, az infrastruktúra és a terepviszonyok is a védők szolgálatában állnak.
  • Ami a legnagyobb nehézség, kihívás az egész offenzívával kapcsolatosan az, hogy Ukrajna semmiképp nem fogja tudni megtartani az elfoglalt orosz területeket a háború után, maximum reménykedhetnek abban, hogy hosszú távon a régió tárgyalási alapot képez majd saját területeik visszaszerzéséhez. Oroszország közben nyilván azzal számol, hogy jó eséllyel kötnek majd egy olyan békemegállapodást, melynek fejében legalább a Donbaszt viszik, nem véletlen, hogy igyekeznek most kihasználni az ukrán képesség-elvonást egy Donyeck megyében zajló offenzíva során. Mindkét oldal értékes emberéleteket, hadianyagot és pénzügyi forrásokat öl most bele saját támadóműveletébe, de az alighanem elmondható, hogy az ukrán fél sokkal nagyobb kockázatot vállal, kisebb potenciális haszonért cserébe.
  • Oroszország vezetése az ellenséges behatolással sokkal könnyebben tud eladni olyan népszerűtlen, de háború szempontjából fontos intézkedéseket, mint a védelmi költségvetés radikális megemelése vagy egy újabb mozgósítás.
  • Bár Ukrajna szövetségesei szinte mind engedélyt adtak arra, hogy Kijev a korábban adományozott haditechnikai eszközöket Oroszország területe ellen használja, egyes NATO-tagállamokban nem biztos, hogy örülnek annak, hogy nyugati páncélosok robognak most Oroszország területén. Lehet, hogy ez a későbbiekben kihatással lehet majd az Ukrajnának biztosított fegyverszállítmányokra is, főleg annak fejében, hogy Kijev nem avatta be szövetségeseit a készülő offenzíva részleteibe.

Összességében tehát még nagyon korai lenne kijelenteni, hogy Ukrajna hibát követett volna el Kurszk megtámadásával, ahogy azt is, hogy ez lenne a világ legzseniálisabb katonai művelete. De az kétség kívül megállapítható, hogy a háború egyik legkockázatosabb hadjáratát láthatjuk kibontakozni most a szemeink előtt.

Ukrajna most súlyos potenciális veszteségek árán próbálnak elfoglalni olyan területeket, melyeket nem biztos, hogy bármilyen módon hasznosítani tudnak majd a későbbiekben és csak remélni tudják, hogy az offenzíva sokkhatása kellően destabilizáló lesz az orosz haderő műveleti tervezésére és az orosz társadalom egészére nézve. Az is kimondható, hogy minél több idő telik el, annál inkább fel tud készülni Oroszország az új helyzetre és potenciális ellenintézkedésekre is.

Sokféle forgatókönyvet lehet elképzelni, mint az offenzíva potenciális kimenetele. Ha minden Kijev szája íze szerint alakul, lassú, de biztos előrenyomulás lesz Kurszk megyében, az orosz haderő egyre több erőforrást tol majd a régió védelmébe, az orosz közvélemény pedig egyre inkább saját kormánya ellen fordul majd. Tárgyalások jöhetnek, Oroszország hajlandó lesz belemenni egy olyan alkuba, melynek fejében visszakapják Kurszkot mondjuk Zaporizzsjáért, Harkiv északi részéért, Herszonért cserébe.

Egyelőre azonban egy ennél Kijev számára kedvezőtlenebb forgatókönyv rajzolódik ki, melyben Oroszország igyekszik előnyére fordítani a Kurszkban kialakult helyzetet a donyecki offenzíva felgyorsításával és stratégiai fontosságú települések bekebelezésével. Közben aktívan hergelik az orosz társadalmat a betörés, invázió tényével, hangsúlyozva ezzel a háború folytatásának és drasztikusabb intézkedések szükségességét. Ukrajna közben remélheti, hogy a betöréssel sikerül elég nagy ütést mérni az orosz északi műveleti csoportra ahhoz, hogy legalább az elfoglalt harkivi területeket vissza tudják venni az ukrán védők.

Közben nagyon úgy fest, hogy ha volt is halvány remény a béketárgyalásokra idén, ez most szinte biztosan elillant.

Az egyik, Kijev számára legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha rengeteg ukrán katona halna meg orosz területen, hogy végül az orosz hadsereg visszavegye Kurszkot, közben pedig a Donbaszban is területeket veszítenek el az ukrán védők. Egy ilyen kimenetel szinte biztosan a műveletet irányító Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok karrierjébe kerülne, sőt, még rosszabb lehet a helyzet, ha az orosz haderő egy Szumi elleni támadásba tudja átfordítani a kurszki ellenoffenzívát. Ha ez így lenne, egyértelműen ki lehetne kijelenteni, hogy Ukrajna valóban hatalmas stratégiai hibát követett el Kurszk megtámadásával.

Nem világos egyelőre, melyik forgatókönyv fog megvalósulni, hiszen hónapokig is eltarthatnak még a harcok. Érdemes lesz figyelni az eseményeket Kurszk megyében: lehet arra számítani, hogy a következő hetekben újabb betörési kísérletre kerül sor Tyotkino térségében, Belgorodban és Brjanszkban is, ezek sikeressége pedig döntő fontosságú lehet a hadjárat további dinamikájának tekintetében.

Címlapkép forrása: Diego Herrera Carcedo/Anadolu Agency via Getty Images. A címlapkép illusztráció, a fotó egy ukrán kiképzési gyakorlaton készült.

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán rakéta