2024 áprilisában Irán több száz drónnal és rakétával támadta meg Izraelt, ám ekkor az akció csak csekély eredményeket hozott a síita hatalom számára. Az elhárításban ekkor nagy szerepet vállaltak a Közel-Kelet arab országai is, ezt követően pedig főleg a nyugati médiában elismerően szóltak a beavatkozásról. Ez az eset azonban egyedinek számít a korábbi évtizedek eseményeinek függvényében, ahogy arról a The Economist elemzése is írt. Felmerül a kérdés, hogy mi okozhatja a problémát, ami miatt a régió országainak haderejeit továbbra is többnyire negatív színben tüntetik fel. A kérdés összetett, valamint országonként más és más vetületet kaphat.
1. Finanszírozás / koncepcionális problémák
Alapvetően egyáltalán nem mondható, hogy pénzszűkében lennének a helyi hadseregek. A gazdag olajállamokban például kimagaslóan sokat költenek a fegyveresekre, Egyiptommal és Jordániával kiegészülve a teljes összeg 2023-ban 120 milliárd dollárra rúgott. Kiemelkedik Szaúd-Arábia ebben a tekintetben, Rijád a világ ötödik legnagyobb költségvetését fordítja a seregre. A globális élmezőnyben foglalnak helyet a helyi hatalmak akkor is, ha a GDP-arányos költéseket vesszük figyelembe: Szaúd-Arábia 7,1, Omán 5,4, Kuvait 4,9 százalékkal helyezkedik el a toplista élmezőnyében.
Military spending of Middle East Countries (2022) Saudi Arabia: $75 billion Israel: $23.4 billion Qatar: $15.4 billion Turkey: $10.6 billion Algeria: $9.1 billion Kuwait: $8.2 billion Iran: $6.8 billion1/2 pic.twitter.com/DEWI30dsHR
— Middle (East) January 22, 2024
Az anyagi feltételek tehát adottak, ám az már sokkal komolyabb problémát jelent, hogy a katonai vezetés nem használja fel hatékonyan a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat. Gyakori például, hogy olyan presztízsberuházásokra folyik el a pénz jelentős része, mint a vadászgépek. Paul Collins korábbi kairói brit attasé arról szólt, hogy
az ilyen modern fegyverek jól mutatnak a statisztikákban, ám éppen azokra a feladatokra alkalmas kevésbé, amelyek a térséget a legsúlyosabb kihívás elé állítják: az aszimmetrikus hadviselés elleni hatékony küzdelemre.
Az elemzés hozzáteszi, hogy a jelentős katonai beruházások többnyire nem azt a célt szolgálják, hogy a fegyveres erők hatékonyságát növeljék, sokkal inkább a kormány politikai pozícióit szeretnék javítani a gyártó hatalmaknál. Kiváló példa erre Katar esete, mivel a kis félsziget vezetése a 2017-es blokád idején gyorsan Washingtonnal, Párizzsal és Londonnal is megállapodásra jutott vadászgépek beszerzéséről, holott kétséges, hogy valóban a légierőre kellett volna ezt a hatalmas összeget elköltenie. A hasonló bevásárlások többször fájnak is pénzügyileg az országnak, mivel a vételi áron felül még a karbantartás is kifejezetten költséges, valamint képzett személyzetet kíván. Nem véletlen, hogy éppen Dohában gondolkodnak azon, hogy hogyan csökkentsék a terheket a hirtelen nagybevásárlás után.
Az is szembetűnő, hogy az arab világ országai mennyire elhanyagolják a haditengerészetüket, ráadásul mindezt úgy, hogy a megélhetésük döntő többségében a tengeri kereskedelemtől függ. A meglévő flották méretükben kicsik, míg a lehetőségeik kifejezetten korlátozottak. Szembetűnő például, hogy a térségre (és az egész világra) jelentős hatást gyakorol a húszi lázadók tevékenysége a Vörös-tenger bejáratánál. 2023 végén a síita felkelők rakétákkal kezdték lőni a tengerszoroson áthaladó kereskedelmi hajókat, emiatt pedig kissé megremegett a globális piac. Nem véletlen: itt halad keresztül a világ kereskedelmének mintegy 18 százaléka, ettől kezdve pedig egyre többen választották a kerülési lehetőségeket. A jemeni fegyveresekkel az amerikai és az európai hatalmak hadihajói siettek felvenni a küzdelmet, míg a térségben fekvő közel-keleti országok zömmel kimaradtak ebből. Kézenfekvő magyarázat lehetne erre az is, hogy az itteni forgalom inkább a nyugati piac felé tartanak, ám ez sem állja meg a helyét. Különösen Egyiptom nézhet szembe komoly bevételkieséssel, mivel a Szuezi-csatornán keresztülhaladó hajók döntő többsége elmarad, így az abból érkező bevételek is hiányoznak az államháztartás kasszájából.
A hiányosságokat jelzi, hogy általában nincsenek meg a kellő az előrejelző képességek, az elfogó egységek, amelyek megkerülhetetlenek a modern tengeri hadviselés során.
2. Berendezkedés és kultúra
A Közel-Keleten a tekintélyelvű, autoriter berendezkedésű államalakulatok terjedtek el, ezek vezetői pedig elvárják a lojalitást a fegyveres erőktől. Ez viszont azt eredményezi, hogy
a katonai vezetők egyáltalán nem kapják meg a szükséges döntési szabadságot, ami jelentősen rontja a hatékonyságukat.
Szaúd-Arábiában például a nemzeti gárda feladata, hogy a királyi család védelmét biztosítsák. A kiképzés gyakran nem megfelelően készíti fel a katonákat a harci helyzetekre, mivel erősen megtervezett, merev gyakorlatokat követnek. A parancsnoki lánc szintén kifejezetten gyenge pontnak számít, mivel az erősen hierarchikus felépítésű szervezetekben senki nem mer dönteni vagy felelősséget vállalni, szinte minden esetben valamilyen felettes jóváhagyását kell kérni egy-egy szituációban.
A felborult hatalmi struktúra olyan egyedi esetekre is példát ad, mint Egyiptom, ahol a hadsereg a gazdasági élet egyik legfontosabb szereplője. Kiterjedt céghálózattal rendelkeznek, a turizmustól kezdve a kereskedelmen át az építőiparig széles körben megtalálhatóak az érdekeltségeik.
A térséget átható bizalmatlanság szintén kedvezőtlen helyzetet teremt, ugyanis a közös hadgyakorlatok elmaradnak, nem cserélnek tapasztalatokat, az információk megosztása is alacsony szinten marad. A térségi feszültségek ékes példája volt a 2017-es katari blokád, amikor a saját szövetségesei hoztak drasztikus lépéseket a gazdag olajállam ellen. Bár a vitát hivatalosan rendezték, a gyanakvó hangulat megmaradt. Éppen a GCC-ben (Öböl-menti Együttműködési Tanács) volt a legtöbb próbálkozás arra, hogy valamilyen védelmi-biztonsági integrációt létrehozzanak, ám
a kisebb országok attól tartottak, hogy ettől átadnák a döntést a regionális hatalmak kezébe, ezzel pedig súlyosan sérülne a szuverenitásuk.
Nem meglepetés, hogy a Közel-Kelet több országának is az Egyesült Államok a legfontosabb védelmi szövetségese, valamint Washington garantálja számukra a térségi biztonságot. A nyugati nagyhatalom egyben a legfontosabb támaszt jelenti hírszerzési, megfigyelési és felderítési szempontból is. Ezen felül jelentős fegyverbeszállító és a térségi katonai bázisokon keresztül itt zajlanak a leghatékonyabb kiképzési programok is.
️ The largest U.S. military base in the Middle East : The Al Udeid Air Base is a military base located west of Doha Qatar and is owned by the Qatar Emiri Air Force. It serves as logistics, command, and basing hubs for the U.S. Central Command (CENTCOM) area of operations, pic.twitter.com/FTTnVNwfS2
— Middle (East) December 6, 2023
Norville de Atkine 2000-es cikkében már szintén foglalkozott a problémával, akkor nagy figyelmet szentelt a kulturális különbségekből fakadó hiányosságokra. Szerinte a korai arab társadalmakban kialakult a „csaták nélküli háborúk megnyerésének” modora, ehhez pedig választékos eszközök sokaságát vették igénybe, így a kitérés, a késlekedés, az elterelés, a lázadás és a politikai hadviselés mesterei voltak. A szerző szerint ennek hagyományai máig élnek a helyi társadalmakban.
3. Demográfia
Különösen a gazdag olajállamokra jellemző, hogy az ország társadalmi összetétele súlyos egyenlőtlenségeket mutat. Az Egyesült Arab Emírségekben és Katarban az ország mindössze 10 százaléka helyi állampolgár, a fennmaradó 90 százalékot a vendégmunkások teszik ki. Ez a körülmény a haderők méreté is meghatározza. Mivel jellemzően a saját, „őshonos” lakóinak számát tekintve igencsak kicsi államalakulatokról lenne szó (Katar mindössze 300 ezer fős lenne, az Emírségek 1 millió fő körül), ezért a külföldi katonákhoz kell fordulni. A térségben el is terjedt, hogy más országokból alkalmaznak munkaerőt a fegyveres testületekbe.
A külföldről toborzott katonák ellenére továbbra is meghatározó problémát jelent a munkaerőhiány.
Doha felismerte, hogy az eddigieknél jóval nagyobb figyelmet kell szentelnie a haditengerészetére, ezért Olaszországból rendeltek hét új hadihajót. Az üzemeltetéshez szükséges személyi állományhoz összesen 660 fős legénységet kell találniuk, ám ez komoly gondokat okoz, ezért ismételten más országokban indítanak kampányt a létszám eléréséhez.
Delivery ceremony today at Muggiano shipyard of Fincantieri for the lead ship of 'Al Zubarah' air defence corvette class, to Qatar Emir Navy, the F101. This is the first of the fourth on order. @Fincantieri
— Ciro (Nappi) October 28, 2021
Ez a körülmény azonban előnyt is jelenthet, mivel gyakran olyan tapasztalt, nyugalmazott nyugati tiszteket alkalmaznak tanácsadóként, akik képesek lehetnek megtörni az eddigi merev struktúrákat.
Vannak kivételek a térségben is, például Jordánia képességeit a leggyakrabban pozitív megvilágításban emlegetik, valamint az Egyesült Arab Emírségek 2015-ös ádeni akcióját is elismeréssel említették szerte a világon. Az elmúlt időszak egyben arra is rávilágított, hogy az eddigi bizalmatlan légkört meg kell törniük, mivel vannak olyan fenyegetések, amelyekkel szemben szükséges az együttműködés megkezdése. A cikk kifejezetten a 2019-es iráni dróntámadást említi, amely akkor szaúd-arábiai olajfinomítókat talált el. Az eset komoly felhördülést okozott a térségben, mivel egyértelműen világossá tette, hogy a Teherán akár a leginkább létfontosságú infrastruktúrára is képes csapásokat mérni. Vannak biztató jelek a légvédelmi együttműködések terén, ebben szintén az amerikai közreműködés segített. A szénhidrogénektől elfordulni kívánó olajhatalmak a hadiipari fejlesztésekre támaszkodnának a gazdaságukat illetően a jövőben.
A negatív kép az apró lépésektől még nem illant el, hiszen jóval mélyebb, gyökeres változásra van szükség ahhoz, hogy jelentős fejlődést tudjanak elérni.
