FONTOS 19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama
Globál

Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama

Portfolio
A Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) második, keddi napján színpadra lépett Barack Obama volt elnök és felesége, Michelle Obama. A korábbi demokrata elnök a Hill szerint Donald Trumpról szót ejtve kijelentette: "Nincs szükségünk még négy évnyi hivalkodásra, zagyvaságra és káoszra. Láttuk már ezt a filmet, és mindannyian tudjuk, hogy a folytatás általában rosszabb."

Miután tegnap többek közt Hillary Clinton volt külügyminiszter és Joe Biden hivatalban lévő elnök szólaltak fel a Demokrata Párt chicagói jelölőgyűlésén, annak második napján Barack és Michelle Obama követte őket, akiket a közönség kitörő örömmel fogadott.

Először Michelle Obama volt first lady állt színpadra, aki erőteljes beszédében elmondta:

a remény visszatérőben van.

"Csak Kamala Harris érti igazán a láthatatlan munkát és a rendíthetetlen elkötelezettséget, amely mindig is naggyá tette Amerikát" - fejtette ki. Szerinte a

legtöbbünknek nem fog megadatni annak a kegyelme, hogy előrefelé bukjunk

a nemzedékeken át felhalmozott családi vagyonnak hála, ami egyértelmű utalás volt Donald Trump republikánus elnökjelöltre.

Kamala tudja, ahogy mi is, hogy függetlenül attól, hogy honnan jöttél, hogy nézel ki, kit szeretsz, miként imádkozol, vagy mennyi van a bankszámládon, mindannyian megérdemeljük a lehetőséget, hogy tisztességes életet élhessünk

- jelentette ki Michelle Obama, akit férje és a korábbi elnök, Barack Obama követett a mikrofonnál.

A történelem úgy fog emlékezni Joe Bidenre, mint egy kiváló elnökre, aki megvédte a demokráciát egy óriási veszéllyel fenyegető pillanatban

- kezdte beszédét, hozzátéve: "büszke vagyok arra, hogy az elnökömnek nevezhetem, de még büszkébb vagyok arra, hogy a barátomnak hívhatom."

Ez még mindig szoros verseny lesz egy erősen megosztott országban

- folytatta Obama arra hivatkozva, hogy egy hónappal ezelőtt Kamala Harris alelnök vette át az elnökjelöltséget Joe Bidentől.

A híresztelések szerint Nancy Pelosi korábbi házelnök mellett egyébként Obama is jelentős szerepet vállalhatott abban, hogy rávegyék az elnököt a visszalépésre.

Obama kritizálta Donald Trumpot, amiért szerinte "nem hagyja abba a nyafogást a problémáiról", mivel "attól fél, hogy veszít Kamala ellen."

Obama azért is bírálta republikánus utódját, mert "gyerekes beceneveket" aggat másokra, "összeesküvés-elméleteket terjeszt," és "furcsa megszállottsággal bír a nézőközönségének méreteivel kapcsolatban."

"A minap hallottam, hogy valaki ahhoz a szomszédhoz hasonlította Trumpot, aki a nap minden percében az ablakod előtt járatja a lombfúvóját" - mondta, majd hangsúlyozta:

Nos, egy szomszédtól ez kimerítő. Egy elnöktől ez egyszerűen veszélyes.

"Olyan elnökre van szükségünk, aki valóban törődik azon emberek millióival szerte az országban, akik minden nap felkelnek, hogy elvégezzék azt az alapvető, gyakran hálátlan munkát, hogy ápolják a betegeket, takarítsák az utcákat, kézbesítsék a csomagokat, és kiálljanak a jobb bérekért és munkakörülményekért folytatott tárgyalásokhoz való jogukért" - vélekedett a volt elnök, és a 2008-as kampányszlogenjét ("Yes, we can") idézve kijelentette:

És Kamala lehet ez az elnök. Igen, ő lehet.

Címlapkép: Barack Obama volt amerikai elnök távozik beszéde után a Demokrata Nemzeti Kongresszuson (DNC) az Egyesült Államokban, az Illinois állambeli Chicagóban található United Centerben 2024. augusztus 20-án, kedden. Címlapkép forrása: Al Drago/Bloomberg via Getty Images

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrajna háború szerda percről percre tudósítás