Kiakadtak az ukrán katonák: hónapok óta nem látott probléma ütötte fel a fejét a hadseregben
Globál

Kiakadtak az ukrán katonák: hónapok óta nem látott probléma ütötte fel a fejét a hadseregben

Portfolio
Az ukrán hadsereg az elmúlt két hétben több területet foglalt el Oroszországban, mint Moszkva Ukrajnában. A támadás legfontosabb taktikai célját azonban még nem érte el, vagyis az orosz erők elterelését és a nyomás enyhítését a kelet-ukrajnai frontvonalakon, holott a problémák  - írta a Financial Times.

Az orosz csapatok továbbra is előrenyomulnak Kelet-Ukrajnában, falvakat és városokat foglalnak el, Kijev már Pokrovszk kiürítését is elrendelte.

Egy, a Financial Times-nak nyilatkozó kelet-ukrajnai ukrán tüzérdandár parancsnoka szerint az orosz előrenyomulás részben annak tudható be, hogy Kijev északra csoportosította át szűkös erőforrásait. Csapatai ismét a készletek beosztására kényszerülnek. Utoljára ilyenre az amerikai támogatás időleges felfüggesztésekor került sor.

Ukrajna több mint 10 ezer katonát, köztük elit légideszantos egységeket vont ki a donyecki és harkivi régiókból a kurszki offenzíva végrehajtásához. Katonai elemzők szerint legalább 20 ukrán egység vesz részt a behatolásban. Ezeket az alakulatokat korábban a megtépázott védelmi vonalak megerősítésére, és a harcban kimerült ukrán csapatok leváltására szánták.

Egy magas rangú ukrán tisztviselő elmondta, hogy már a kurszki támadás előtt is figyelmeztető "repedések mutatkoztak" a donyecki ukrán védelemben.

Konrad Muzyka, a lengyelországi Rochan Consulting agytröszt igazgatója szerint Ukrajna nehezen tudja majd betölteni a védelmi réseket és ellensúlyozni az orosz fenyegetéseket, miután a tartalékai nagy részét Kurszkba irányította. A keleti fronton szolgáló katonák ráadásul hosszabb, rotáció nélküli frontszolgálatokkal néznek szembe.

Habár vannak jelei annak, hogy az orosz vezetés csapatokat von ki Ukrajna területéről, hogy Kurszkba irányítsa őket, ezeket azonban nem a kritikus donyecki területről, hanem máshonnan (Krím, Herszon, Zaporizzsja) vezénylik át.

Címlapkép forrása: Reuters/Portfolio

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Sorra törölnek járatokat a világ legnagyobb légitársaságai biztonsági kockázatok miatt - Ezekbe a városokba nem repülnek

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
tajvani önjáró tarack