Hatalmas bajban egy dandárnyi orosz katona, hamarosan körbezárhatják őket az ukrán csapatok
Globál

Hatalmas bajban egy dandárnyi orosz katona, hamarosan körbezárhatják őket az ukrán csapatok

Portfolio
Közel 3 ezer orosz katona rekedt a Szejm folyó déli partján, miután Ukrajna lebombázta a harmadik, egyben utolsó hidat is. Az ukrán csapatokat alig néhány kilométer választja el a folyótól, lezárva ezzel az utolsó szárazföldi összeköttetést is.

Ukrajna az elmúlt napokban szisztematikusan támadta a Szejmen átívelő három orosz hidat: augusztus 16-án Gluskovo melletti átkelő semmisült meg, augusztus 18-án pedig a zvannoe-i, augusztus 19-én pedig a karizsi hidat érte találat.

Orosz katonai bloggerek szerint mindhárom híd használhatatlanná vált, ugyanakkor hozzátették, a pontonhidak segítségével az utánpótlás továbbra is zavartalanul áramlik a területre. Augusztus 20-ára pedig  - műholdfelvételek alapján - egy pontonhíd is megsemmisült, egy másik, meglévő ponton viszont még látható.

A német Bild elemzői felhívták a figyelmet arra, hogy a hidak megsemmisítésével az ukrán határ és a folyó között elhelyezkedő, mintegy 3 ezer fős (kb. egy dandárnyi) orosz egység szárazföldi összeköttetése szinte teljesen megszűnt.

Az ukrán csapatok ugyanakkor egészen Visnevkáig nyomultak előre, innen már csak 6 kilométer választja el őket Komarovkától – és az utolsó szárazföldi összeköttetés elvágásától.

A szóban forgó terület mintegy 640 négyzetkilométert ölel fel.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Sorra törölnek járatokat a világ legnagyobb légitársaságai biztonsági kockázatok miatt - Ezekbe a városokba nem repülnek

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-1737971844