Olyan gazdag az élőviláguk, hogy a tenger esőerdejének is szokták hívni
Hogy teljes mértékben megérthessük, miért is jelent akkora veszélyt a korallzátonyok egyre nagyobb mértékű pusztulása, először fontos megérteni azt is, hogy milyen komplex rendszert alkotnak a korallok, mint élőlények.
Bár az impozáns és színes korallzátonyokat gyakran nevezik a gazdag ökoszisztémájuk miatt a tenger esőerdejének, valójában a létrejöttük egy állatnak köszönhető. A színes tenger alatti struktúrák kemény, kalcium-karbonátot tartalmazó vázát korallpolipok (másnéven virágállatok) hozzák létre, épp ezért nevezik a zátonyt alkotó egyedeket „kemény” koralloknak. A hatalmas korallzátonyok alsóbb rétegeinek meszes szerkezetét tehát lényegében a korábban elhalt korallok váza adja.
Azonban, a korallpolipok önmagukban nem alkotnának ennyire változatos színekben pompázó ökoszisztémát:
a színt a polipokkal szimbiózisban élő algák adják.
A polipok és a bennük élő zooxanthellák kölcsönösen előnyös kapcsolatot alakítanak ki. Fotoszintézise során az algafaj többek között oxigént, glükózt és aminosavakat állít elő, amelyek tápanyagul szolgálnak a korallpolipnak, cserébe pedig védelmet kapnak tőle a környezeti hatások ellen.
A korallzátonyok gazdag biodiverzitása azonban nem ér véget ezzel a kölcsönös együttéléssel.
Ugyan területet tekintve az óceánfenéknek csupán 1%-át borítja korallzátony, a tengeri élővilág 25%-a támaszkodik valamilyen módon ezekre a gyakran több ezer éves struktúrákra.
A korallzátonyok környékén élő fajok mindegyikének van szerepe az ökoszisztéma fenntartásában. A növényevő halfajok például bizonyos algáktól tisztítják meg a korallokat, míg a ragadozók ezen kisebb halak populációját tartják egyensúlyban. Vannak olyan rákfélék, amelyek amelyek szintén tisztító szerepet látnak el a zátonyok környékén, de még a primitív élőlényeknek – mint például a tengeri szivacsok – is megvan a maguk feladata a korall-ökoszisztémán belül.
Azt talán kevesen tudják, hogy
egy korallokkal táplálkozó halfajnak köszönhető az is, hogy a népszerű, trópusi turistaparadicsomok partjait finom szemcséjű, fehér homok borítja.
A papagájhalak fő tápláléka ugyanis a már korábban említett fotoszintetizáló alga, amely korallzátonyok színeit adja. Hogy ehhez hozzáférjen, a halnak a teljes korallt el kell ropogtatnia, amely után képes kinyerni a kemény vázból az értékes algákat. Az így elfogyasztott felesleges, fehér mészkövet ezután melléktermékként kilöki, majd a víz ezt a fehér anyagot sodorja partra a gyönyörű fehér homokos tengerpartokon.
Nem csak a „Nagy” létezik
A médiában megjelenő cikkekben leggyakrabban az Ausztrália észak-keleti partjai mentén mintegy 2000 kilométer hosszan nyúló Nagy-korallzátonyról szoktak beszélni, mivel ez bolygónk legnagyobb korallzátonya. Azonban, nem az egyetlen.
Az egyenlítő mentén található melegebb tengerekben és óceánokban több, mint 100 ország területén találhatóan kiterjedt korallzátonyok.
A Föld korall-populációjának több, mint a felén viszont hat ország – Ausztrália, Indonézia, a Fülöp-szigetetek, Pápua Új-Guinea, valamint a Fidzsi-szigetek és a Maldív szigetek – osztozik.
Ezekben az országokban a korallzátonyok a partok fizikai védelme mellett a turizmus fennmaradása, valamint a fontos tápláléknak számító halállomány fenntartása miatt is kulcsfontosságúak.
Lokális és globális veszélyek leselkednek rájuk
A korallzátonyok a fentiek alapján egyértelműen nagy szerepet játszanak globálisan a tengeri ökoszisztéma fennmaradásában és emellett pedig lokálisan is fontosak egyes régiók számára. Azonban, az egyre fokozódó emberi tevékenység a bolygónkon nem kíméli a korallokat sem. A rájuk leselkedő veszélyek is kétféle szinten értelmezhetőek:
egy részről a globális folyamatok felől, más részről pedig a lokális emberi tevékenységek hatásai felől.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala szerint, mivel a korallzátonyok a partokhoz közeli, sekélyebb vizekben találhatóak fokozottan kitettek az emberek helyi tevékenységeivel szemben. Többek között például a partok közeli kőzetek bányászata, a kiterjedt halászati tevékenység és a magánhajók nem megfelelő használata a zátonyok közelében mind fizikai veszélyt jelenthetnek a korallokra. A túlhalászat az ökoszisztéma érzékeny egyensúlyát boríthatja fel, mivel hatással van a halak táplálékláncára is.
Arról már kevesebbszer beszélünk, hogy az emberek szárazföldi tevékenysége is kihatással lehet ezekre színes tengeri életformákra. A partok közelében használt nátriumban dús műtrágyák elméletben fokozhatnák a korallok tápanyagtartalmát is, viszont
a megnövekedett tápanyagtartalom olyan algák növekedését is serkenthetik, amelyek eltakarják a korallok elől a fennmaradásukhoz elengedhetetlen napfényt.
A partvidéki emberi tevékenységen túl rengeteg globális folyamat is veszélyezteti a világ koralljait. Az egyik legnagyobb veszélyt mi magunk is bőrünkön érezhettük idén nyáron, az Európa szerte tomboló hőhullámok formájában. A hőség a óceánok óriási víztömegeit sem kíméli: olyan sebességgel melegszik a világ tengereinek felszíni hőmérséklete, amelyet már a klímamodellekkel sem tudnak előre jelezni. Nemrégiben pedig a meteorológusok új kutatásai szerint
az óceániai Korall-tenger hőmérséklete 400 éve nem látott csúcsra emelkedett, amely nagy veszélyt jelent a vízpart közelében élő korallfajokra.
Az emelkedő hőmérséklet nagy környezeti stresszhatásként éri a korallzátonyokat, ahol a színüket adó mikroszkopikus algák pusztulni kezdenek. Ez a folyamat vezet a gyakran hallott korall-fehéredéshez (coral bleaching), amely során egyes korallokban az összes zooxanthella alga elhal, így az élőlény élettelen fehér „csontváza” marad csak fent, a színponpás korallzátony pedig egyre nagyobb területen teljesen kihalttá válik.
A másik globálisan fenyegető veszély éppen az óceán egyik, környezeti szempontból leghasznosabb tulajdonságából fakad: a szén-dioxid megkötéséből.
Az óceánok évente egynegyed részét nyelik el az fosszilis tüzelőanyagok elégetése során felszabaduló szén-dioxidnak.
Azonban, ahogy az emberiség kibocsátása az egyre energiaigényesebb, modern szektoroknak köszönhetően egyre csak nő, úgy az óceán is egyre többet nyel el, aminek köszönhetően a világ óceánjai az elmúlt évszázadokban egyre savasabbá váltak.
az 1800-as évek elején kezdődő ipari forradalom óta az óceánok savtartalma 26%-kal növekedett.
A savasodásból kifolyólag a korallok kalcium-karbonát váza nem képes megkötni a szükséges sókat és ionokat, amelyek a növekedéséhez szükségesek.
Eltűnésük az emberiség számára is fájdalmas lesz
Az előrejelzések nem festenek túl szép jövőt a korallzátonyok elé. A kutatások szerint 2050-re a Föld korallzátonyainak 90%-a elveszhet.
Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy a korallok fentebb részletezett elhalásának csupán annyi lesz a következménye, hogy a búvároknak le kell mondaniuk néhány szép merülőhelyről. A korallok eltűnésének az emberiségre - különösen az óceánpartok közelében élőkre - is nagy hatásai vannak.
Ahogy azt megannyi fényképen is láthattuk már, a korallzátonyok burjánzó, sokszínű részei a tengeri ökológiának, ahol a színes korallokon túl rengetegféle halfaj, rákfaj és teknős is él.
A korallok kifehéredésével és eltűnésével rengeteg tengeri állat élőhelye szűnik meg.
Ez pedig dominóeffektusként hat a tengeri táplálékláncra is. A táplálkozási lánc alján lévő, korallok közelében élő kisebb halak eltűnésével a nagyobb ragadozók kevesebb élelmet találnának.
Bizonyos halfajok eltűnése a halászatot is negatívan érintené egyes régiókban, amelyek jobban függenek a zátonyok adta ökoszisztémától.
Pedig, a mérések szerint globálisan egymilliárd ember táplálkozása és ezáltal élete függ a korallok alakította élőhelyektől.
Az élelmen túl, ezen területek számára mechanikai védelmet is nyújtanak a partok közelében húzódó zátonyok, amelyek megtörik a nyílt óceán felől érkező nagy hullámokat. Ezen felül pedig a régiók pénzügyileg is függenek a zátonyoktól, mivel azok rengeteg embert vonzanak évről évre a tengerparti régiókba.
Ugyan a fákról mindenki tudja, hogy rengeteg oxigént termelnek a bolygónknak, valójában az óceánok ugyanezt teszik, méghozzá nagy mennyiségben: a földi oxigén akár 50-80%-a is jöhet az óceánokból.
A korallok pedig egyfajta indikátorként funkcionálnak a világ óceánai számára.
Jelzik, ha baj van a vizekben, márpedig a jelenlegi jelzés egészen egyértelműnek tűnik.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
