A Politico hosszas cikket közölt a kurszki offenzíváról, a cikk nagy része ismert területhódításokról, hadifoglyokról és az ukrán vezetés intézkedéseiről szól, ezekről a nap folyamán külön-külön írtunk:
A cikk legérdekesebb része, hogy úgy néz ki, az offenzíva – egyelőre – nem érte el a várt hatását, az orosz haderő támadásait helyi beszámolók szerint még nehezebb lett elhárítani.
Azt mondanám, a helyzet rosszabb lett a mi frontszakaszunkon. Kevesebb lőszert kapunk, mint korábban és az oroszok nyomulnak előre”
– mondta a lapnak Ivan Szekacs, az ukrán 110-es számú gépesített dandár szóvivője.
24 órán belül az orosz haderő két falut is elfoglalt Donyeck megyében és még négyben törnek előre – írják.
A kurszki offenzíva egyik fő célja, hogy megnehezítsék az orosz haderő logisztikai utánpótlását és orosz erőforrásokat vonjanak el a Donbaszból. A Wall Street Journal tegnap arról írt, hogy Moszkva elkezdte átsúlyozni katonai jelenlétét Kurszk régió felé, de konkrét adatokat a csapatmozgásról nem közöltek.
Címlapkép forrása: Gian Marco Benedetto/Anadolu via Getty Images