A gyakorlatokra még pénteken került sor a Dél-kínai-tenger (vagy Nyugat-Fülöp-szigeteki-tenger) keleti medencéjében. A terület azért került a nemzetközi figyelem középpontjába, mivel mind Manila, mind Peking igényt tart az itteni kisebb szigetekre, ami súlyos geopolitikai vitát eredményezett.
Az elmúlt időszakban a feszültség fokozódott, mivel fizikai atrocitásokra is sor került, a két ország hajói több alkalommal is összeütköztek egymással, valamint a vízágyukat is bevetették már.
A Vietnammal közös gyakorlaton is nagy szerepet kaptak a vízágyúk, hivatalosan „oltási forgatókönyvet” vettek át, ám az elmúlt egy év incidensei miatt ez kevésbé tűnik a puszta rutin részének. Az elmondások szerint pusztán humanitárius jellegű gyakorlatokat végeztek, ennek ellenére Peking számára jelzésértékű volt a két ország együttműködése. Manila mellett ugyanis Hanoivel is több megközelítés létezik a kapcsolatok szempontjából. Egyrészt Vietnam szoros gazdasági kapcsolatokat ápol északi szomszédjával, addig a délkelet-ázsiai országgal is nézeteltérése van a Dél-kínai-tenger hovatartozása miatt. A térség jelentőségét a tengerfenéken található nyersanyagkincs adja, valamint, hogy itt halad át a világ legforgalmasabb tengeri útvonala.
A két hatalom közeledése azt jelentheti Peking számára, hogy a riválisai hajlandóak egymással együttműködni a kulcsfontosságú kérdésekben. Az Egyesült Államok szintén azon dolgozik, hogy minél több országot tereljen egy védelmi-biztonsági katonai szövetségbe, amely képes lehet ellensúlyozni Kína felemelkedését. A mostani eset azért lehet különösen figyelemfelkeltő a kelti nagyhatalom számára, mivel eddig Vietnam jellemzően tartózkodott attól, hogy határozott véleményt formáljon a vitás kérdésekben. Azt még nem lehet pontosan megállapítani, hogy a múlt pénteki gyakorlat egy egyszeri jelzéssel akart szolgálni, vagy már egy tényleges külpolitikai elmozdulást jelez előre.
Címlapkép forrása: Linh Pham/Bloomberg via Getty Images