Putyin az ukrán erők kurszki betörésére utalva elmondta, hogy bár Oroszország jelenleg maga is háborúban áll, de nem kerülte el a figyelmünket az, ami a Közel-Keleten, Palesztinában történik.
Az orosz államfő emellett megerősítette Moszkvának a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos álláspontját.
Ahhoz, hogy megteremthessük a tartós és stabil békét a régióban, be kell tartani az ENSZ minden határozatát, és mindenekelőtt meg kell teremteni a teljes jogú palesztin államot
- húzta alá Putyin.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el, amelyben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
A kneszet hatvannyolc igen és kilenc nem szavazattal elfogadott nyilatkozata ellenzi a palesztin állam létrehozását a Jordán folyótól nyugatra, vagyis az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia területén minden körülmények között.
A helybenhagyott szöveg szerint a palesztin állam létrehozása Izrael földjének szívében egzisztenciális veszélyt jelentene Izraelre és polgáraira, állandósítaná a palesztin-izraeli viszályt és destabilizálná a térséget. Az indoklás szerint Palesztina megalakulása után csak rövid idő kérdése lenne, amíg a Hamász átvenné a palesztin államot, és radikális iszlám terrorbázissá változtatná azt, és együttműködne az iráni vezetésű tengellyel Izrael felszámolásán.
Címlapkép forrása: Palestinian Presidency / Handout/Anadolu via Getty Images