Az SzVR szerint ennek az az oka, hogy Avakov „jó kapcsolatot ápol nacionalista csoportokkal,” illetve európai vezetőkkel is. Zelenszkij közben nem hozza a várt eredményeket a háborús műveletekben.
Arszen Avakov 2014 és 2021 közt volt Ukrajna belügyminisztere, Petró Porosenkó és Volodimir Zelenszkij elnököt is szolgálata. A 2014-es polgárháborús konfliktus során részt vett a Harkiv megyében zajló „terrorellenes műveletekben,” személyesen vezette a harkivi kormányépületek visszaszerzésére indított katonai műveletet.
Nem ez az első eset, hogy az SzVR azzal vádolja meg Amerikát, hogy meg akarják buktatni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Korábban azt állították: Valerij Zaluzsnij volt ukrán főparancsnok lesz Zelenszkij utódja, akit azzal bíznak majd meg, hogy tárgyaljon a békéről Oroszországgal. Eddig ezek a vádak teljesen alaptalannak bizonyultak.