A Mars jelenlegi állapotában nem alkalmas az általunk ismert élet fenntartására. A legnagyobb probléma a bolygóval kapcsolatban, hogy a felszíni hőmérséklete átlagosan -65 °C körül mozog, ami túl hideg ahhoz, hogy folyékony víz létezzen rajta.
Edwin Kite, az illinois-i Chicagói Egyetem munkatársa és kollégái szerint a megoldás kulcsa az atmoszférába juttatott vas- és alumíniumreszelékben rejlik. Az apró - mindössze 9 mikrométerszer 160 nanométeres - részecskéket porfelhők formájában juttatnánk a Mars légkörébe.
A szakértők szerint ezzel a beavatkozással, néhány hónap vagy egy évtized alatt akár 30 celsius-fokkal is melegebbé tehetnék a bolygót.
Az intervallum hossza a forgács felszabadításának gyorsaságától függ.
A vas- és alumíniumdarabkákat a szél szállítaná fel a Mars felszínéről a felső légkörbe, ahol körülbelül egy évtizedig maradnának, és képesek lennének megtartani a bolygó felszínről érkező hőt, miközben átengednék a napfényt.
Kite és csapata modellezte, hogy hogyan reagálna a fény a légkörben lévő fém-részecskékre, majd éghajlati szimulációkat is készítettek.
Az eredményeik szerint a módszerrel el lehetne érni, hogy a bolygó egyes melegebb területein folyékony víz jelenjen meg. Emellett pedig oxigéntermelő baktériumok is életben maradhatnának.
A kutatók számára jelenleg nem ismert a technika összes hatása, valamint az is nagy kihívást jelent, hogy képesek-e helyben, a Marson bányászva hozzájutni a szükséges fémekhez. Ezek ellenére azonban Kite szerint a módszerük még mindig hatékonyabb lenne, mint bármely korábban javasolt terraformálási technika.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images