Az agyszövetek vezetőképessége alapvető fontosságú a normális agyműködéshez, beleértve a gondolkodást, mozgást és emlékezést.
A Journal of Magnetic Resonance Imaging című folyóiratban megjelent kutatásban 52 egészséges, 18-37 év közötti fiatal felnőtt vett részt. Ezek az emberek "szociális ivók" voltak, vagyis havonta legalább egyszer fogyasztottak alkoholt, de nem szenvedtek alkoholbetegségben. A résztvevők különböző etnikai háttérrel rendelkeztek, többek között ázsiai és kaukázusi származásúak is voltak köztük.
A kísérlet során a csoport tagjai vodkát fogyasztottak, az agyi vezetőképességüket pedig előtte és utána is ellenőrizték MRI-vizsgálat segítségével.
A tanulmány szerzői megállapították, hogy az alkoholfogyasztás jelentős mértékben csökkenti az agyszövet vezetőképességét, különösen a homloklebenyben és a kisagyban. Ezek azon területek, amelyek a végrehajtó funkciókért és a motoros tevékenységekért felelősek.
A mérések szerint az alkoholfogyasztás hatására történő csökkenés mértéke hasonló, mintha egy 90-es éveiben járó agyát hasonlítanák össze egy huszonévessel.
A szakértők szerint ez az első alkalom, hogy ezt a módszert alkalmazzák az alkohol hatásainak azonosítására. A technika a jövőben hasznos lehet már anyagok - például kábítószerek - hatásvizsgálatára is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images