Jóllehet Kamala Harris alelnök már pénteken megszerezte a demokrata küldöttek több mint felének szavazatát, hétfőn a párt országos vezetése közölte: az ötnapos virtuális voksolás végére
a volt kaliforniai szenátor a voksok 99%-át zsebelte be, ezáltal hivatalossá vált az elnökjelöltsége
- írja a CBS News.
A párt vezetősége arról tájékoztatott, hogy ennek ellenére tartani fognak egy szimbolikus, "ünnepi" szavazást az augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartott demokrata jelölőgyűlésen, mely keretében választani szokás az elnök- és alelnökjelöltet.
A DNC májusban azért döntött a küldötti szavazás előrehozása mellett, mert kicsúsztak volna egy azóta módosított ohiói választási törvény jelöltállítási határidejéből. Noha az ohiói határidőt az állami törvényhozás végül kitolta, a demokraták ragaszkodtak a hamarabbi, virtuális voksoláshoz, állításuk szerint a republikánusok esetleges bírósági pereskedését megelőzendő.
Megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek az Egyesült Államok várható demokrata elnökjelöltje
- mondta még pénteken a támogatóival folytatott telefonbeszélgetésen Kamala Harris. Harris július 21-én szállt be az elnökválasztási versenybe, miután Joe Biden amerikai elnök a párttársai nyomására a visszalépés mellett döntött a június végén nyújtott gyenge vitateljesítményét követően.
Harris a várakozások szerint ma fogja bejelenteni alelnökjelöltjét,
akivel ezután Philadelphiában fognak először közösen színpadra lépni. A két végső esélyes Josh Shapiro pennsylvaniai és Tim Walz minnesotai kormányzó a tudósítások szerint.
Címlapkép: Kamala Harris amerikai alelnök beszédet mond a 60. alkalommal megrendezett müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián 2024. február 16-án. Címlapkép forrása: MTI/EPA/Szilágyi Anna