Kalifornia nagyvárosaiban (pl. Los Angeles, San Francisco) jelentősen megnőtt a hajléktalanok száma az elmúlt években, az otthontalanok sokszor a nyílt utcán felállított sátrakban, bódékban, lomból épült kis építményekben húzzák meg magukat. Becslések szerint az amerikai államban körülbelül 180 ezren élnek az utcán.
Newsom most utasítást adott arra Kalifornia hatóságainak, hogy az összes ilyen építményt bontsák el „humánus módon,” kezdve azokkal, amelyek „veszélyeztetik a biztonságot és az egészséget.”
A lépésre azután került sor, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság jogszerűnek titulálta Oregon hasonló döntését.
Gavin Newsom rendelete alighanem saját pártján belül generálja majd a legnagyobb ellenszelet. Newsom demokrata, a Demokrata Párt egyes politikusai pedig azonnal kritizálni kezdték a vezető döntését. Karen Bass, Los Angeles polgármestere például azt mondta, hogy
nem lehet emberek bebörtönzésével megoldani a hajléktalanság problémáját.”
Hajléktalanok érdekvédelmével foglalkozó szervezetek szerint a fő probléma a rendelettel az, hogy Kalifornia nem biztosít lakhatási lehetőséget a hajléktalanoknak, sőt, tetézi a problémáikat azzal, ha elbontják az utcán élők feje fölül azt a kicsit menedéket. Newsom szerint biztosítottak lehetőséget a hajléktalanok számára, hogy menhelyekre vonuljanak és figyelmeztették is őket a készülő döntésre.
Címlapkép forrása: Bill Pugliano/Getty Images