A DNC újonnan elfogadott, jelöltállítással összefüggő szabályai lehetőséget adnak arra, hogy bármelyik demokrata politikus jelölhesse magát elnöknek. A visszalépő Joe Biden feltételezhető utódjának, Kamala Harris alelnöknek, illetve esetleges kihívójának július 30-ig kell kifejezni indulási szándékát, legalább 300 küldött aláírását megszerezve (melyek közül legfeljebb 50 érkezhet ugyanabból az államból).
Egyelőre egyetlen demokrata sem jelentkezett Harris kihívójának,
és nem is valószínű, hogy erre sor fog kerülni, miután a legesélyesebb aspiránsok beálltak Harris mögé. Amióta Biden bejelentette a visszalépését, Harris a 4000 delegált közül több mint 3000 támogatását nyerte el. A jelöltség megszerzéséhez szükséges küldöttek száma 1976.
A küldöttek szabadon támogathatják azt, akit akarnak, és örülünk, hogy részt vesznek ebben a fontos történelmi pillanatban. Pártként kötelességünk, hogy tisztességes jelölési folyamatot tervezzünk és hajtsunk végre, hogy a küldöttek hivatalosan is kifejezhessék preferenciáikat
- mondta Jaime Harrison, a DNC elnöke. A bizottság szabályzata rögzítette, hogy ha csak Harris száll ringbe,
a párt augusztus 1-jén teheti hivatalossá a jelöltségét egy online szavazás alkalmával,
az augusztus 19. és 22. között rendezett chicagói jelölőgyűlés előtt. Ha akad kihívó, a párt augusztus 3-ra halasztja a virtuális szavazást, hogy a jelöltek megoszthassák érveiket a küldöttekkel. Májusban a DNC azért szorgalmazta a megszokottól eltérő módon és korábbi időpontban lebonyolított virtuális eljárást, mert Ohio állam választási törvénye a konvenció előtti határidőt szabott meg az elnökjelöltek indulásának lepapírozására.
Csakhogy Ohio republikánus többségű törvényhozása végül megszavazta a határidő kitolását, így egyesek szerint az előrehozott virtuális voksolásra sincs szükség. A DNC viszont esetleges bírósági csatározásokra hivatkozva kitartott mellette.
A republikánus csoportok a választás után megtámadhatják a demokrata szavazatokat, azzal érvelve, hogy a jelöltünknek eleve nem lett volna szabad a szavazólapon szerepelnie
- mondta Pat Moore, a DNC külső tanácsadója, aki szerint "nem szabad megadni nekik ezt a lehetőséget."
Címlapkép: Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris amerikai alelnök a Fehér Ház keleti termében 2024. május 9-én Washingtonban. Címlapkép forrása: Andrew Harnik/Getty Images