Az RSF vezetője szerda kora reggel válaszolt Blinken ajánlatára, mondván, ott lesz a fegyverszüneti tárgyalásokon.
Megerősítjük szilárd álláspontunkat, amely szerint ragaszkodunk az életek megmentéséhez, a harcok leállításához és a békés, tárgyalásos politikai megoldáshoz vezető út előkészítéséhez, amely visszaállítja az országot a polgári kormányzás és a demokratikus átmenet útjára
– írta közleményében a félkatonai csoport vezetője.
A tárgyalásokon megfigyelőként lesz jelen az Afrikai Unió, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és az ENSZ, Szaúd-Arábia pedig társházigazdaként vesz részt rajtuk.
A szudáni polgárháború 2023 áprilisában tört ki, miután Mohamed Hamdan Dagalo szembefordult a puccsal hatalomra került szudáni elnökkel, al-Burhánnal. A konfliktus következtében
14 ezren meghaltak, 10 millió ember hagyta el otthonát, számos háborús bűnt követtek el, és 18 millió ember éhezik.
A konfliktus lezárására már egyszer folytak tárgyalások Dzsiddában a házigazda Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok közvetítésével, de azok a tavalyi év végén megrekedtek.
Címlapkép: A harcok elől északra menekülő szudániak a holmijukat viszik, miután az Abu Szimbel-i határátkelőnél beléptek Egyiptomba 2023. május 18-án. MTI/EPA/Háled el-Fiki