Harris megméretteti magát, de még nem biztos, hogy nem lesz kihívója
Ahogyan arról beszámoltunk, Joe Biden jelenlegi elnök Kamala Harris alelnök elnökjelöltségét támogatja, miután bejelentette, hogy visszalép a jelöléstől. Az eddigi pollok szerint Harrisnek nincsenek lényegesen jobb esélyei legyőzni Donald Trump republikánus elnökjelöltet, de ez a kampány folyamán változhat.
Kamala Harris alelnök vasárnap este közleményt adott ki, miszerint "megtiszteltetés" számára Joe Biden elnök támogatása, és szándékában áll "kiérdemelni és megnyerni" a demokraták elnökjelöltségét. Közben egyre több vezető demokrata politikus áll ki nyíltan Harris támogatása mellett, de több befolyásos párttag is csendben van egyelőre.
A hírek szerint nem mindenki fogadja el, hogy automatikusan Harris legyen a demokraták jelöltje, Barack Obama és Nancy Pelosi is nyílt versenyt akarnak.
Ki lehetne Harris alelnökjelöltje?
Harrisnek alelnökjelöltre lesz szüksége. Előfordulhat az is, hogy már a hivatalos jelöltté válás előtt bejelentést tesznek egy jelöltről, illetve az is, hogy az csak akkor teszik ezt meg, ha Harrisnek biztosan nem lesz ellenindulója a párton belül.
Az ABC News és a Politico szerint az alábbi politikusok pályáznak jó eséllyel az alelnökjelölti szerepre - többek közülük mint Harris potenciális kihívói is felmerültek, még Biden visszalépése előtt.
Gretchen Whitmer
Az 52 éves Whitmer 2018 óta szolgál Michigan kormányzójaként, a koronavírus pandémia okozta helyzet, valamint Donald Trump támadásai országos ismertséget hoztak a számára. Whitmert a Biden helyére pályázó egyik legfőbb esélyesnek tartották, de az információk szerint nem indul el Harris ellen.
Michigan fontos billegőállam, így Whitmer szerepe biztosan jelentős lesz a demokrata kampányban.
Josh Shapiro
Az 51 éves Shapiro 2023 óta szolgál Pennsylvania kormányzójaként. 2004-ben választották be a pennsylvaniai képviselőházba, a 153. körzetet képviselte egészen 2012-ig. Ha Harris Shapirót választaná, az
előnyt jelentene egy olyan államban, amelyet a demokratáknak mindenképpen meg kell nyerniük, ha meg akarják tartani a Fehér Házat.
Roy Cooper
A 67 éves Cooper 2016-ban nyerte el és 2017 óta foglalja el Észak-Karolina kormányzói székét, 1987 óta több közhivatalt is viselt az államban. Mivel újraválasztása óta második ciklusát tölti, legközelebb nem indulhat újra a kormányzói pozícióért. Jim Clyburn képviselő a következő generációs demokrata vezetők között emlegette Cooper nevét. Clyburn így nyilatkozott korábban:
Ő az a fickó, akit a médiában a helyetekben szemmel tartanék.
Észak-Karolinát demokrata elnökjelölt legutóbb 2008-ban, Obama első győzelmekor nyerte el, és most kifejezetten fontos volna megismételni ezt a sikert.
Phil Murphy
A 66 éves Murphy 2018 óta vezeti New Jersey-t, és az első demokrata kormányzó az államban Brendan Byrne 1977-es győzelme óta, aki második ciklusát tölti. Barack Obama elnök alatt, 2009 és 2013 között az Egyesült Államok németországi nagyköveteként szolgált.
Andy Beshear
A 46 éves Beshear jelenleg második ciklusát tölti Kentucky kormányzójaként, miután 2019-ben és 2022-ben is megválasztották. Apja, Steve Beshear szintén demokrataként győzött a vörösnek, vagyis republikánusok felé húzónak tartott államban, amikor 2007-ben és 2011-ben elnyerte a kormányzói posztot.
Wes Moore
A 45 éves Moore 2022-ben lett Maryland kormányzója, az állam történetében ő az első fekete amerikai, aki betölti a hivatalt.
Széles körben úgy tartják, hogy a jövőben esélyes lehet a Fehér Házért való indulásra.
New York Times bestseller író, Rhodes-ösztöndíjas, veterán és egy szegénységellenes szervezet, a Robin Hood Alapítvány korábbi vezérigazgatója.
J. B. Pritzker
Pritzker a második ciklusát tölti Illinois kormányzójaként, miután 2019-ben és 2022-ben is megválasztották.
Eddig lehetséges elnökjelöltként tekintettek rá, részben a párton belüli tekintélye és a kampányt önerőből finanszírozni tudó képessége miatt.
A Biden visszalépésével kapcsolatos nyilatkozatában Pritzker nem támogatta Harrist, hanem Trumpra összpontosított.
Mark Kelly
A 60 éves Kelly arizonai szenátor 2020 óta tölti be hivatalát, korábban a haditengerészet pilótája és a NASA űrhajósa volt, felesége Gabby Giffords volt képviselőnő.
Arizona kulcsfontosságú billegőállam, és Kelly már bizonyított a republikánusok ellen.
Amikor négy évvel ezelőtt a John McCain volt szenátor helyére kiírt rendkívüli választásokon legyőzte a hivatalban lévő republikánus Martha McSallyt, ő lett az első demokrata 1962 óta, aki elfoglalta ezt a helyet. Két évvel később könnyedén nyerte el az újraválasztást.
Pete Buttigieg
A 42 éves Buttigieg közlekedési minisztert támogatói „Mayor Pete”, vagyis „Pete polgármester” néven ismerték, mivel korábban az indianai South Bend polgármestere volt. Buttigieg hivatalosan is támogatta Harrist, az X-en közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi alelnök
a megfelelő személy arra, hogy felvegye a fáklyát, legyőzze Donald Trumpot, és Joe Biden utódja legyen az elnöki székben.
Gavin Newsom
Az 56 éves Newsom 2019 óta kormányozza Kaliforniát. Ezt megelőzően San Francisco polgármestere, majd Kalifornia alkormányzója volt.
Newsomot gyakran emlegették mint potenciális elnökjelölt, azonban Biden visszalépése után gyorsan kiállt és bejelentette, támogatja Harrist. Az X-en úgy fogalmazott, hogy
senki sem alkalmasabb arra, hogy végigvigye az ügyet Donald Trump sötét víziója ellen.
Azonban hatalmas akadályba ütköznének, ha Harris alelnökjelöltjeként indulna, mivel mindketten Kaliforniából származnak, és az amerikai alkotmány tizenkettedik kiegészítése szerint egy állam elektora nem szavazhat egyszerre az adott államból származó elnökjelöltre és alelnökjelöltre, így egyikőjüknek vagy lakhelyet kell változtatnia (ahogyan azt Cheney tette Bush társaként a 2000-es választás előtt), vagy le kell mondania Kalifornia 54 elektori voksáról.
A BBC szerint két 2020-as demokrata előválasztási induló, Amy Klobuchar és Cory Booker, valamint Raphael Warnock georgiai szenátor is esélyes lehet arra, hogy Kamala Harris társa legyen a Fehér Házért folytatott küzdelemben.
Címlapkép forrása: Los Angeles Times via Getty Images