A Colorado állambeli Aspen Security Forumon elhangzott beszédében Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere kiemelte, hogy Ukrajna jó úton halad afelé, hogy katonailag képes legyen "megállni a saját lábán".
Blinken hangsúlyozta, hogy
több mint 20 ország ígéretet tett Ukrajna folyamatos katonai és pénzügyi támogatására, függetlenül az Egyesült Államok esetleges politikai irányváltásától.
A demokrata külügyminiszter először foglalkozott közvetlenül azzal a lehetőséggel, hogy Donald Trump korábbi elnök megnyerheti a novemberi választásokat, és visszaléphet az Ukrajnával szembeni amerikai kötelezettségvállalásoktól. Az Egyesült Államok Joe Biden elnöklete alatt a legfontosabb támogatója volt Ukrajnának önvédelmi háborújában.
Blinken pénteken azt mondta, hogy bármely új kormányzatnak figyelembe kell vennie a kongresszus erős, kétpárti támogatását Ukrajna esetében.
Nem sokkal korábban beszámoltunk róla: Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken telefonon egyeztettek. Zelenszkij hangsúlyozta az amerikai kétpárti támogatás fontosságát, míg Trump ígéretet tett a háború befejezésére. Megállapodtak egy személyes találkozóban.
Címlapkép forrása: Tomohiro Ohsumi/Getty Images