Az Oryx listájában benne vannak a megsemmisített harckocsikon kívül a megrongált, hátrahagyott, vagy az ellenfél kezére jutott páncélosok is, ugyanakkor csak azok a harckocsik szerepelnek rajta, amelyek elvesztéséről fényképes bizonyíték van.
Figyelembe véve a szupermodern T-14 Armata kálváriáját, amely (kétes orosz beszámolókat leszámítva) ukrán bevetésére lényegében semmilyen bizonyíték nincs, a T-90M-es Moszkva legmodernebb harckocsija a harctereken. Ezen variánsa 2019-ben állt szolgálatba az orosz fegyveres erőknél, az invázió kezdetekor mindössze 67 darab állt rendelkezésre – állítólag.
De hogy lehetséges az, hogy Oroszország majdnem 30%-kal többet veszített el ebből a példányból, mint amennyi eredetileg rendelkezésére állt, ráadásul továbbra is megtalálható a harctereken?
Egyrészről az orosz haditechnika darabszámairól szóló jelentéseket mindig is erős kérdések övezték, legtöbbször inkább csak becslésekre, mintsem pontos számokra támaszkodhatnak az elemzők. Lehetséges forgatókönyv, hogy túlságosan alulbecsülték a valódi készleteket.
Másrészről az orosz hadiipar lényegében – ha limitált darabszámban is – de folyamatosan ontja magából a T-90M-eseket, még ha ennek egy része a T-90A variánsok felújításából származik.
A Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete (IISS) szerint az előállítási darabszám 2025-re elérheti az évi 90 darabot.
Ráadásul a termelés folyamatosan növekedett a háborús években: 2023-ban például 60-70 T-90M-es előállítását irányozták elő a nyugati elemzők. Figyelembe véve ezeket a számokat,
Oroszország T-90M-es flottája a háború alatt éppenséggel nem csökkent, hanem enyhe növekedést könyvelhetett el.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images