A 32 éves Gershkovich, aki tagadta az ellene felhozott vádakat, Jekatyerinburg városában állt bíróság elé. Ő az első amerikai újságíró, akit a hidegháború óta kémkedés vádjával tartóztattak le Oroszországban. A bírósági tárgyalásról közzétett videón látható, amint Gershkovich egy üvegkalitkában hallgatja az ítéletet, amelyet gyorsan, mindössze 4 perc alatt, jogi nyelven olvastak fel.
Andrej Minejev bíró közölte, hogy a 16 éves büntetésbe beleszámít az az idő is, amelyet Gershkovich már letöltött a letartóztatása óta. Emellett elrendelte a riporter mobiltelefonjának és papírfüzetének megsemmisítését. A védelemnek 15 napja van fellebbezni. A Fehér Ház és a külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta az ítéletet.
Ez a szégyenletes, gyalázatos ítélet azután született, hogy Evan 478 napot töltött börtönben, jogtalanul fogva tartva
- tette hozzá a Wall Street Journal közleményében.
A pénteki meghallgatás csak a harmadik volt a perben, és máris ítélet született, noha korábban, főleg kémkedési perekben hosszú ideig el szokott nyúlni, mire ítélet születik. Emellett az is érdekes, hogy az ítélet kihirdetése előtt néhány órával pénteken az orosz államügyészség 18 éves börtönbüntetés kiszabását kérte, és ezután gyorsan megszületett az elsőfokú ítélet. A hírügynökség megjegyzése szerint korábban több példa is volt rá, hogy az ilyen fejlemények egy közelgő fogoly, illetve fogvatartotti cserét készíthetnek elő az Egyesült Államok és Oroszország között. Erre rákérdeztek Dmitrij Peszkovnál, a Kreml szóvivőjénél, aki azonban nem kívánt nyilatkozni ezzel kapcsolatban.
Vedant Patel amerikai külügyminisztériumi helyettes szóvivő csütörtökön nem kívánt nyilvánosan beszélni a fogolycseréről szóló tárgyalásokról. Csupán azt hangsúlyozta, hogy Washington törekszik arra, hogy minél hamarabb szabadon engedjék Gercskovicsot és Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogost is.
Felidézi a tudósítás azt is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban kijelentette: Oroszország nyitott egy fogolycserére Gershkovich bevonásával.
Gershkovichot 2023 márciusában tartóztatták le Jekatyerinburgban egy steakhouse-ban. Azóta Moszkvában tartották fogva. A WSJ riporterének tavalyi letartóztatása után orosz ügyészek azt állították, hogy Gershkovich titkos információkat gyűjtött egy harckocsikat gyártó cégről Szverdlovszk régióban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízásából. Ezt ő és munkaadója is tagadta.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images