Az egymást követő súlyos vereségek következtében Örményország megorrolt az oroszokra, mivel a politikai vezetés számított arra, hogy az erős katonai szövetségesnek számító Moszkva fellép majd az ügyükben. Ehhez képest mind 2020-ban, mind 2023-ban gyakorlatilag tétlenül nézték végi a térségben állomásozó orosz békefenntartók, ahogy az azeri csapatok bevonulnak Hegyi-Karabahba. A vereségeket súlyos arculcsapásként élték meg Jerevánban, ezért elkezdtek elfordulni a Kremltől és új szövetségeseket próbáltak találni, aki képes fegyverrel ellátni az országot.
Az örmények úgy látszik, hogy találtak egy olyan hatalmat, amely képes lehet az azeri fenyegetés ellen megfelelően ellátni őket: Indiát.
A dél-ázsiai hatalom az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet fordít a saját fejlesztésű fegyverekre, ebben pedig fokozatosan egyre jobb eredményeket is értek el. Az örmény hadvezetés különösen egy eszközre, a Pralay rakétára figyelt fel, amellyel az azeri LORA (izraeli gyártmányú) ballisztikus rakéták ellen vennék fel a versenyt. Utóbbiaknak a hatótávolsága mintegy 400 kilométer, a pontossága 10 méteren belüli. A Pralay ezzel szemben 150-500-es körzetben jelent veszélyt, a repülés közben inerciális irányítást használ. Az indiai fejlesztésű eszközt sokan az orosz Iszkander-M analógjának tartják.
A Pralay kvázi ballisztikus rakétaként működik, amely azt jelenti, hogy a kilövést követően eleinte ballisztikus pályán mozog, majd elhagyja azt és laposra vált.
Ezzel jóval nehezebb kiszámítani pontosan az útvonalát, ráadásul a váltás megnehezíti az észlelést. Ehhez még társul a manőverezhetősége is, emiatt úgy tartják, hogy szinte lehetetlen elfogni egy ilyen eszközt. Jereván lehet az külföldi ország, amely érdeklődést mutat a Pralay iránt, ezzel szeretné elrettenteni szomszédját a további támadásoktól. Ha létrejönne a megállapodás, az azért is lenne különleges, mivel Újdelhi Moszkva fontos partnerének számít.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: T. Narayan/Bloomberg via Getty Images