Az alábbiakban az ukrán, orosz, kínai és török vezetőkkel, valamint Donald J. Trump elnökkel nemrégiben folytatott megbeszéléseim összefoglaló értékelését, valamint néhány megfontolandó javaslatot olvashatnak - kezdődik a jelentés, amely 10 pontban foglalja össze a lényeges üzeneteket, melyek így szólnak:
1. Általános megfigyelés, hogy
a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódni fog.
2. Személyesen tapasztaltam, hogy a hadviselő felek eltökéltek abban, hogy még mélyebben belekeverednek a konfliktusba, és egyikük sem kíván kezdeményezni tűzszünetet vagy béketárgyalásokat. Ezért feltételezhetjük, hogy a feszültségek nem fognak csökkenni, és a felek nem kezdenek el jelentős külső beavatkozás nélkül kiutat keresni a konfliktusból.
3. Három globális szereplő képes befolyásolni a fejleményeket: az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kína. Fontos regionális szereplőként kell figyelembe vennünk Törökországot is, mint az egyetlen sikeres közvetítőt Ukrajna és Oroszország között az ellenségeskedések 2022-es kirobbanása óta.
4. Kína folytatja a nemzetközi dokumentumokban is megfogalmazott politikáját, amely tűzszünetre és béketárgyalásokra szólít fel. Kína azonban csak akkor fog aktívabb szerepet vállalni, ha a szerepvállalás sikerének esélye közel biztos. Értékelésük szerint jelenleg ez nem áll fenn.
5. Ami az Egyesült Államokat illeti, a NATO-csúcson és a Trump elnökkel folytatott beszélgetéseim során azt tapasztaltam, hogy az USA jelenleg erősen el van foglalva az elnökválasztási kampánnyal. A hivatalban lévő elnök hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy versenyben maradjon. Nyilvánvaló, hogy nem képes megváltoztatni az USA jelenlegi háborúpárti politikáját, ezért nem várható el tőle, hogy új politikát kezdjen. Amint azt az elmúlt években már sokszor láthattuk, ilyen helyzetekben a bürokrácia politikai vezetés nélkül továbbra is a korábbi úton fog haladni.
6. Trump elnökkel folytatott beszélgetéseim során arra a következtetésre jutottam, hogy a külpolitika csak kis szerepet fog játszani a kampányában, amelyet a belpolitikai kérdések uralnak. Ezért a választásokig nem számíthatunk tőle békekezdeményezésre. Azt azonban biztosan állíthatom, hogy röviddel választási győzelme után nem fog várni a beiktatásáig, hanem azonnal kész lesz békeközvetítőként fellépni. Erre vonatkozóan részletes és megalapozott tervei vannak.
7. Több mint meggyőződésem, hogy Trump elnök győzelmének valószínűsíthető kimenetele esetén az USA és az EU közötti pénzügyi terhek aránya jelentősen meg fog változni az EU hátrányára, amikor Ukrajna pénzügyi támogatásáról van szó.
8. Európai stratégiánk a transzatlanti egység nevében lemásolta az USA háborúpárti politikáját. Eddig nem volt szuverén és független európai stratégiánk és politikai cselekvési tervünk. Javaslom,
vitassuk meg, hogy a jövőben ésszerű-e ennek a politikának a folytatása.
A jelenlegi helyzetben találhatunk egy olyan lehetőséget, amely erős erkölcsi és racionális alapokon nyugszik, hogy új fejezetet kezdjünk politikánkban. Ebben az új fejezetben erőfeszítéseket tehetnénk a feszültségek csökkentésére és/vagy megteremthetnénk a feltételeket egy ideiglenes tűzszünethez és/vagy béketárgyalások megkezdéséhez.
9. Javaslom, hogy kezdeményezzünk vitát a következő javaslatokról:
- a. a kezdeményezés, hogy Kínával magas szintű politikai tárgyalásokat folytassunk a következő békekonferencia módozatairól;
- b. az Ukrajnával való jelenlegi magas szintű politikai kapcsolatok fenntartása mellett a közvetlen diplomáciai kommunikációs vonalak újranyitása Oroszországgal, és az ilyen közvetlen kapcsolatok rehabilitálása a politikai kommunikációnkban;
- c. összehangolt politikai offenzíva indítása a Globális Dél felé, amelynek megbecsülését elvesztettük az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontunkkal kapcsolatban, ami a transzatlanti közösség globális elszigetelődéséhez vezetett.
10. Remélem, hogy jelentéseim és javaslataim hasznos hozzájárulásnak bizonyulhatnak az esetleges javaslatokhoz és kezdeményezésekhez, amelyeket Ön egy megfelelő alkalommal és megfelelő formában az EU vezetői elé terjeszt - zárul a miniszterelnök tájékoztatása, amit Charles Michelnek címzett, akivel az elmúlt napokban aktív levélváltásba került és közben a magyar kormányfő útjai súlyos diplomáciai konfliktust eredményeztek.
Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő felszólal a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozóján az azerbajdzsáni Susában 2024. július 6-án. Forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher