Washingtonban korábban ki nem mondott alapvetésnek számított politikai oldaltól függetlenül, hogy fenntartják Tajvan status qou-ját. Ez azt jelentette, hogy hivatalosan bár nem ismerik el a tajpeji kormány függetlenségét, ennek ellenére fegyverekkel támogatják a sziget védelmi erőit. Donald Trump republikánus elnökjelölt viszont ettől eltérő véleményt fogalmazott meg, amely erőteljes változtatásokat ígér az eddigiekhez képest. A szavait meg is indokolta:
Nagyon jól ismerem ezeket az embereket, nagyon tisztelem őket. Elvették a chipüzletágunk mintegy 100 százalékát. Úgy gondolom, Tajvannak fizetnie kellene nekünk a védelemért
- emelte ki a korábbi elnök, majd hozzátette, hogy „Tajvan nem ad Amerikának semmit”. A nyilatkozat a Bloombergen jelent meg és még a politikus elleni merényletkísérlet előtt vették fel június 25-én. Elmondta azt is, hogy szerinte Kína nem fogja megtámadni a szigetet, mivel az túl fontos neki a chipgyártás miatt. Trump szót ejtett Hszi Csin-pingről is, akit „nagyon jó barátnak” nevezett. A kedves kijelentés ellenére a súlyos vámokkal készül megszórni a keleti nagyhatalmat megválasztása esetén:
ÚJ, 60-100 SZÁZALÉKOS VÁMOKAT VETNE KI, ÉS 10 SZÁZALÉKOS ÁTFOGÓ VÁMOT VEZETNE BE A MÁS ORSZÁGOKBÓL SZÁRMAZÓ IMPORTRA IS, MERT SZERINTE A VILÁGBAN NEM VÁSÁROLNAK ELÉG AMERIKAI ÁRUT.
A kijelentés azért számít radikális eltérésnek az eddigiekhez képest, mivel az Egyesült Államok különböző vezetői szinte biztosra veszik, hogy az elkövetkezendő években Peking inváziót indít Tajvan ellen. Samuel Paparo amerikai admirális a dátumot is megnevezte, szerinte 2027-ben lehet számítani a sziget elleni hadműveletekre.
Az elmúlt években Tajpej rengeteg amerikai fegyver beszerzésére kötött szerződést a nyugati szövetségesétől, ekkor a költségvetés fizetett is a szállításokért. Trump kijelentése abban viszont mindenképpen újdonságot jelent, hogy a Biden-kormányzat változtatott az eddigi politikán és katonai segély formájában is hadieszközöket adott át a szigetnek. A republikánus politikus vélhetően ezt a gyakorlatot szeretné megszüntetni, ezzel pedig csökkenne a Tajvanra eljutó fegyverek mennyisége.
Címlapkép forrása: Taiwan's Military News Agency/Anadolu via Getty Images