A Biden félreállítását célzó párton belüli erőfeszítések példájaként a CNN egy tapasztalt és elismert demokrata közvélemény-kutató, Stanley Greenberg demokraták között keringő feljegyzéseit említi, melyekben arra figyelmeztet, hogy Biden valószínűleg el fogja veszíteni a választást, méghozzá más kongresszusi jelölteket is magával rántva.
Mindent elveszítünk
- így jellemezte egy demokrata a jelentéseket, melyeket Biden belső köre is megkapott, míg egy kollégája a "pusztító" jelzővel illette azt. A források szerint a több kongresszusi képviselő is folytatta a Bidennel szembeni lobbizást, azzal érvelve, hogy az elnök örökségét súlyosan roncsolni fogja,
ha nemcsak a Fehér Házat veszítik el, hanem a republikánusoké lesz a képviselőházi és a szenátusi többség is.
Egy törvényhozó szerint néhány fehér házi tanácsadó tisztában van "a helyzet mélységével", de úgy vélik, az megfordítható, és az elnököt hajthatatlannak tartják.
Mindeközben a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) szép csendben halad előre azon tervével, hogy a párt delegáltjai az augusztus közepi jelölőgyűlés előtt, virtuálisan szavazzanak Biden elnökjelöltségéről. Egyes küldöttek viszont nem siettetnék a folyamatot.
A színfalak mögött a Biden-kampány és a DNC emberei azon dolgoznak, hogy beavatkozzanak
- írta Jennifer Laszlo Mizrahi, Biden egyik marylandi küldöttje kollégáinak az Axios által megszerzett múlt heti emailjében. "Egyszerűen fogalmazva, megpróbálják korábban leállítani a folyamatot. Ezt nem engedhetjük meg" - jelentette ki.
A DNC eredetileg egy ohiói választási jogszabály határideje miatt hozta előre az elnökjelölt személyét megerősítő voksolást, ezt azonban az állam törvényhozása az utolsó pillanatban kitolta szeptember 1-ig.
A demokrata pártvezetés ennek dacára továbbra is kitart a nem szokványos megoldás mellett.
Lloyd Doggett texasi képviselő, aki első kongresszusi tagként szólította fel Bident a staféta átadására, az Axiosszal azt közölte: "Azok, akik túlzottan igyekeznek Biden elnök védelmére kelni, figyelmen kívül hagyják annak saját szavait, amikor arra invitált minden jelöltségében kétkedőt, hogy ezt tegyék meg a konvención."
Biden múlt héten azt üzente az őt félreállítani szándékozóknak az MSNBC reggeli műsorában,
Induljanak ellenem. Hívjanak ki a jelölőgyűlésen!
Címlapkép: Joe Biden amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel nyilatkozik, miután kétoldalú biztonsági megállapodást írtak alá a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 csúcstalálkozójának keretében tartott kétoldalú találkozójának végén Savelletriben 2024. június 13-án, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. Címlapkép forrása: MTI