A Reuters beszámolója szerint az új munkáspárti kormány felállított egy testületet, amely teljes körű stratégiai felülvizsgálatot tesz a védelmi kapacitás megerősítésére.
A felülvizsgálatot Keir Starmer miniszterelnök kezdeményezte, a kijelölt szakértői bizottság 2025 első felében teszi közzé jelentését.
A testületet Lord George Robertson volt brit védelmi miniszter, a NATO egykori főtitkára vezeti.
Egy halálos kvartettel állunk szemben, amelynek országai egyre inkább együttműködnek, és nekünk ebben az országban, valamint a NATO-szövetségnek, amely a múlt héten olyan sikeresen találkozott, képesnek kell lennünk szembenézni ezzel a bizonyos kvartettel, valamint a többi problémával is
– mondta Robertson.
A védelmi tárca keddi ismertetése szerint a felülvizsgálat fő célkitűzései közé tartozik az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás fenntartása és korszerűsítése, Nagy-Britannia nemzetbiztonságának erősítése és az orosz agresszió elleni ukrán küzdelem támogatása.
John Healey védelmi miniszter a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában a brit fegyveres erők kiüresítésével, pazarló közbeszerzési gyakorlattal és a morál elhanyagolásával vádolta az előző, konzervatív párti brit kormányt.
A brit szárazföldi haderő személyi állományának létszáma 102 ezerről 73 ezerre csökkent azóta, hogy a Konzervatív Párt 2010-ben kormányra került. Védelmi szakértők gyakran idézett érvelése szerint a brit hadsereg a napóleoni háborúk ideje óta nem volt olyan kis létszámú, mint most.
A stratégiai felülvizsgálat keddi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában Keir Starmer miniszterelnök is a hadsereg kiüresítésével vádolta az előző brit kormányt és közölte, hogy az új munkáspárti kormány felelősségteljesen ugyan, de növelni fogja a védelmi kiadásokat, tekintettel a veszélyesebbé, ingatagabbá vált világhelyzetre.
A tárca keddi ismertetésében is szerepel a munkáspárti kormány által már a választások után hangoztatott célkitűzés, amely szerint az új brit védelmi stratégia központi eleme a „NATO mindenekelőtt” hozzáállás lesz.
A védelmi minisztérium felidézi: Starmer kötelezettséget vállalt arra, hogy Nagy-Britannia a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára emeli védelmi kiadásait. Azonban a miniszterelnök pontos menetrendet nem határozott meg, hogy ennek meddig kell megtörténnie.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images