Joe Biden republikánus riválisával, Donald Trumppal – elmondása szerint – "szívélyes" beszélgetésen vannak túl, miután a hivatalban lévő demokrata felhívta elődjét az ellene elkövetett merényletkísérlet után.
Azt mondtam neki, hogy Jill és én szó szerint imádkozunk érte, és remélem, hogy az egész családja átvészeli ezt.
Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi szombaton. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.
Hiba volt kimondani ezt a szót
- ismerte el az elnök. - "Azt akartam jelezni vele, hogy összpontosítani kell arra, amit tesz. Összpontosítsunk a politikájára. Összpontosítsunk a vitában elhangzott hazugságaira. (...) Korábban nem én nem voltam hajlandó elfogadni a választási eredményt" - fűzte hozzá Biden.
"Nézze, hogyan beszélhetünk a demokráciát fenyegető veszélyről, ami valós, amikor egy elnök olyan dolgokat mond, mint ő?" - tette fel a kérdést ellenfeléről Biden.
Csak azért nem mondasz semmit, mert az felbújthat valakit?
Joe Biden kijelentette, hogy
biztonságban érzi magát az elnökök testi épségére felügyelő titkosszolgálat védelmében
annak ellenére, hogy a merénylet miatt a testületet bírálatok érték. A szolgálatot vezető Kimberly Cheatle nem sokkal korábban leszögezte, hogy teljes mértékben együttműködnek a támadás körülményeit vizsgáló független eljárásban.
Biden azt is megerősítette, hogy nem száll ki az elnökjelölti versenyből az idei választásokra. A 81 éves elnök hozzátette:
a szellemi frissessége "átkozottul jó", ugyanakkor legitimnek tartja az életkora miatti kétségeket.
Az AP szerint Biden láthatóan ingerültté vált, amikor a vele interjút készítő Lester Holt azt kérdezte, nem szeretne-e visszaszállni a nyeregbe, és részt venni egy szeptemberin kívüli másik vitán is.
Már nyeregben vagyok. Ön hol volt?
- fogalmazott az elnök, majd kiemelte, ezzel "megmutatom az amerikai népnek, hogy minden képességemnek ura vagyok, hogy nincs szükségem jegyzetekre, nincs szükségem súgógépekre."
Q: Is there a sense of wanting to get back on the horse?President Biden: I'm on the horse. Where have you been? I've done 22 major events. Ive met thousands of people with overwhelming crowds. A lot's happening pic.twitter.com/yGJZ8k4bVo
— Biden-Harris (HQ) July 16, 2024
Joe Biden azt is kommentálta, hogy Trump a 39 éves J. D. Vance ohiói szenátort nevezte meg alelnökjelöltjének. Úgy vélte, ez is azt mutatja, hogy a republikánus jeltölt olyan politikusokkal veszi körül magát, "akik teljes mértékben egyetértenek vele". A Hill szerint az interjú ezen részében
Biden éles szavakkal illette a riportert, miután Holt az alelnökjelölt róla szóló nyilatkozataival szembesítette.
"[Vance] mond rólam néhány dolgot, de nézze meg, mit mondott Trumpról" - utalt Biden Vance korábbi, Trumpot érő bírálataira. "Mi van veletek, srácok? Ugyan már, ember." - kritizálta a műsorvezetőt Biden, majd hozzátette:
Néha azért jöjjön, hogy arról beszélgessünk, amiről kellene.
Biden gets combative when Lester Holt pushes him on re-watching the full debate. pic.twitter.com/AilXNVHsIQ
— Alex (Thompson) July 16, 2024
Címlapkép: Joe Biden amerikai elnök országos televíziós beszédet mond a Fehér Ház Ovális Irodájából 2024. július 14-én Washingtonban. Címlapkép forrása: Erin Schaff-Pool/Getty Images