Kiadta az ukázt Oroszország legfontosabb szövetségese: itt az idő békét kötni Ukrajnában!
Globál

Kiadta az ukázt Oroszország legfontosabb szövetségese: itt az idő békét kötni Ukrajnában!

MTI
Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn felszólította a nemzetközi közösséget és a nagyhatalmakat, hogy segítsenek megteremteni az ukrajnai háború enyhítéséhez szükséges feltételeket, elősegítve a Kijev és Moszkva közötti közvetlen párbeszéd újraindítását - közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium.

A minisztérium tájékoztatása szerint Hszi erről az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott pekingi találkozóján beszélt, ahol a két vezető a háborús helyzet enyhítésére tett békejavaslatokról tartott megbeszélést.

A kínai elnök hangsúlyozta, hogy a mielőbbi tűzszünet és a politikai rendezés minden fél érdeke, és kijelentette, hogy "a helyzet lecsillapítása a legfontosabb, három elv betartásával: a harctér nem terjedhet tovább, a harcok nem eszkalálódhatnak, és egyik fél sem szíthatja tovább a helyzetet".

"Csak akkor jöhet létre mielőbb tűzszünet ebben a konfliktusban, ha minden ország pozitív, nem pedig negatív energiát fecskendez bele"

- tette hozzá.

Kína a maga módján aktívan előmozdítja a béketárgyalásokat, bátorít és támogat minden olyan erőfeszítést, amely a válság békés rendezését szolgálja"

- mondta, hozzátéve, hogy Kína és Magyarország alapvető javaslatai és erőfeszítéseik iránya megegyezik, így Kína kész arra, hogy kapcsolatban maradjon Magyarországgal és minden érintett féllel.

Címlapkép forrása: Kevin Frayer/Getty Images

Kasza Elliott-tal

McDonald's Corporation - elemzés

Két hónapja van a Top10-ben. Júniusban nem tudtam elemezni, mert a roic.ai valami fejlesztés miatt változtatott a letölthető adatok formátumán, azt ígérték, hogy javítják, de a végén én al

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
mars-űrkutatás-űrtechnológia-műholdkép-tudomány