Mekkorát buknak a konzervatívok?
Ha a Konzervatív Párt és Rishi Sunak miniszterelnök abban reménykedett a választás kiírásakor május végén, hogy ennél rosszabb már nem lehet, akkor nagyot csalódhattak az elmúlt hetekben. Az Ipsos egy hónappal ezelőtti felmérése szerint
- 10-ből 8 brit volt elégedetlen azzal, ahogyan a tory kormány irányítja az országot,
- mindössze ötödük tartotta kielégítőnek Sunak tevékenységét,
- és kétharmaduk állította, a konzervatívok nem érdemlik meg az újraválasztást.
A közvélemény-kutató egyik vezető munkatársa következőképp foglalta össze a toryk helyzetét:
egyetlen miniszterelnök vagy kormány sem kezdett rosszabb elégedettségi mutatókkal választási kampányt azóta, hogy az Ipsos nem sokkal Margaret Thatcher első választási győzelme előtt kezdte mérni a közvéleményt.
Ezek a június eleji számok pedig egyáltalán nem mutattak javulást. Nem csoda, hiszen a kampányt a relatíve népszerűtlen miniszterelnökre szabták, aki azonban több bakit is elkövetett, mint például a normandiai partraszállásról szóló megemlékezés idő előtti otthagyásával. Sunak ezzel csak alááshatta a konzervatívok hitelességét a védelempolitika területén, ami egy volt azon nagyon kevés témák közül, amiben nem veri kenterbe őket a Munkáspárt.
És a párton belül kirobbant fogadási botrányról még nem is beszéltünk – a felügyeleti szerv több tory képviselőjelölt és tisztviselő ellen vizsgálatot indított azzal a gyanúval, hogy a választás időpontjára köthettek fogadást annak kihirdetése előtt.
I will never stop fighting for this country. pic.twitter.com/jNB44Ct0at
— Rishi (Sunak) June 27, 2024
A választás előtti utolsó napokban a kétségbeesettség még inkább úrrá lett a párton, ennek jegyében a kampányüzenetük immár kimerült az azzal való riogatással, hogy egy "kétharmados" többséget szerző munkáspárti kormány radikális adóemelésekbe kezdene (bár a brit parlamentáris rendszerben nincs valós jelentősége a "supermajority" kifejezésnek, hiszen mindenről egyszerű többséggel dönt a törvényhozás).
Mindenesetre kedd este a párt egységét hivatott hangsúlyozni az, hogy Rishi Sunak a reflektorfényből kivonult, vegyes megítélésű elődjeivel, Boris Johnsonnal és David Cameronnal állt egy színpadra. A koronavírus idején tartott kormányzati bulikba belebukó Johnson a Munkáspárt korábbi vezetőjére, Jeremy Corbynra utalva azt mondta, a választók nem hagyhatják, hogy a corbynistákon keresztül a putyinisták jussanak hatalomra.
Semmit sem érhetnek el ezen a választáson, csak azt, hogy a háború óta a legbaloldalibb kormányt hozzák létre hatalmas többséggel, és ezt nem szabad hagynunk.
A toryk egysége nem tartott sokáig, miután a párt jobbszárnyához sorolt Suella Braverman volt belügyminiszter azzal állt elő egy mai véleménycikkben, hogy
a választás létezésüket fenyegető tétje az, hogy "elég erős ellenzéket" tudnak-e kialakítani.
Braverman, akire sokan lehetséges vezetőként tekintenek Sunak után, abban látta meg a pártja elsőszámú mulasztását, hogy nem egyesítette a jobboldalt, ezáltal átengedte a szavazóit a Reform UK-nek, mert
nem sikerült csökkentenünk a bevándorlást és az adókat, nem tudtuk kezelni a zéró kibocsátást és a woke politikát, amelyet 14 éven át irányítottunk.
A toryk tehát a választási vereség után felettébb viharos idők elé néznek eredménytől függetlenül, így egyes konzervatív jelöltek a Sky egyik riportere szerint már attól tartanak inkább, hogy nyernek, és mindezzel képviselőként kell szembenézniük.
A legfőbb kérdés a konzervatívok számára tehát, hogy mekkora vereséget mér rájuk a Munkáspárt, és hogy szavazatarányban vagy képviselők számában netalántán beelőzi-e őket valamelyik a kisebb pártok közül.
A párt történetének legnagyobb vereségét szenvedheti el holnap,
ezáltal könnyedén alulmúlhatják az eddig valaha volt legrosszabb, 1906-os teljesítményüket, ami mindössze 131 képviselővel ért fel. A YouGov jelenleg 108 mandátumos tory frakcióval számol, a Survation kutatása azonban
mindössze 64 helyet jelez előre számukra a 650 fős westminsteri parlamentben.
A Munkáspárt ezzel szemben óriásit tarolhat: a Survation 99 százalékos valószínűséget lát arra, hogy Keir Starmerék idén Tony Blair 1997-es diadalmenetét is meg fogják haladni,
hiszen a képviselői helyek háromnegyedét, 484 mandátumot zsebelhetnek be.
Ennek fényében a toryk félelme megalapozottnak tűnik attól, hogy a Munkáspárt a kihalás szélére taszíthatja őket. Ráadásul számos élvonalbeli politikusuk is elveszítheti a székét, mint például Liz Truss volt kormányfő, Jeremy Hunt jelenlegi pénzügyminiszter vagy Grant Schapps védelmi miniszter, de a Sunakkal szemben legutóbb visszalépő Penny Mordaunt jövőbeli ambícióit is ellehetetlenítheti, ha vereséget szenved.
Arról, hogy milyen tervekkel láthat neki a munkának Starmer középre kormányzott Munkáspártja, itt írtunk bővebben, ellenben a III. Károlytól napokon belül kormányalakítási felkérést fogadó Starmernek sem lesz könnyű dolga, miután tető alá hozza kabinetjét.
Egyes szavazók csak azt akarják, hogy a toryk távozzanak. Tehát kormányra kerülés után újra meg kell őket nyernünk, hogy a következő választásokon ismét megpróbáljuk meggyőzni őket
- fejtette ki egy Sky Newsnak nyilatkozó munkáspárti stratéga. Hiszen amilyen könnyen jött, olyan könnyen mehet is a hatalmas diadal, amiről Boris Johnson is tudna mesélni a 2019-es választás után.
Új ellenzék van születőben?
Nigel Farage a választás bejelentése után nem sokat várt azzal, hogy bombasztikus visszatérésével felkavarja az állóvizet. A Brexit-kampány vezető alakjának 2020-ban Reformra átnevezett pártja kulcsfontosságú szereplő lehet a toryk összeomlasztásában, ugyanis a konzervatív szavazók elcsábításával ők tehetnek számos körzetet elképesztően szorossá vagy akár nyerhetővé is – a Munkáspárt számára.
További földindulást jelentene, ha
a Reform végezne a második helyen a leadott szavazatok számában.
Még ha ezt nem is tudnák mandátumokra váltani (a szavazóik térbeli eloszlása miatt), ezzel Farage jogosan állíthatná azt, hogy sikerült a Munkáspárt valódi ellenzékévé válniuk.
A választásnak vége. A Munkáspárt nyert. De talán még fontosabb, hogy ki lesz a Munkáspárt ellenzékének hangja az alsóházban és az országban. Én azt ajánlom fel, úgy gondolom, hogy én lehetek ez az ellenzéki hang
- hangoztatta a párt vezetője a kampányban. Farage a kampány során számos vitás kijelentést tett – többek közt, hogy a Nyugat okozta Oroszország Ukrajna elleni támadását –, ám az utóbbi napokban jóval nagyobb port kavart az, hogy rasszizmussal vádoltak egy reformpárti aktivistát, az ügy pedig további jelölteket is magával rántott.
A botrány azzal robbant ki, hogy egy tévécsatorna felvételeket hozott nyilvánosságra egy aktivistáról, aki a sértőnek tartott "Paki" jelzővel illette Rishi Sunak kormányfőt, az iszlámot "undorító szektának" nevezte, és amellett kardoskodott, hogy a hadseregnek le kellene lőnie a Doveri-szoroson átkelő bevándorlókat. Miután a többi párt egy emberként ítélte el Farage-ot és a Reform pártot, ráadásul egyes jelöltek részéről is jelentek meg hasonló kaliberű, múltbéli nyilatkozatok,
a Reform három érintett indulójától megvonta támogatást.
A jobboldali populista párt Farage visszatérése előtt egy mandátumra sem számíthatott a legtöbb felmérés alapján, a karizmatikus, ugyanakkor megosztó vezérnek hála viszont már a toryk sarkában toporognak az országos szavazatarányt tekintve,
és a Survation szerint 7 képviselőjük is lehet.
Az eddig hét parlamenti választáson kudarcot vallott Farage például Clactonban győzedelmeskedhet – bár ennek nem mindenki örül: egyik kampányeseménye után jókora milkshake-et kapott az arcába a politikus.
Ennek ellenére még mindig ott lóg a levegőben, hogy a választás előtti napokban felhozott rasszista vádak mekkora mértékben tántoríthatják el a mérsékeltebb szavazókat a Reformtól. Az pedig, hogy a Reform milyen hatással lesz a választás kimenetelére, a Castle Point névre hallgató körzet alapján láthatjuk majd előre holnap este: ebben a Brexitet elsöprő arányban támogató kerületben 2019-ben a toryk a voksok háromnegyedével nyertek, korábban azonban Farage előző pártja, a UKIP a 30 százalékot is elérte. Ha itt a Reform vagy a Munkáspárt nyerne, tényleg megvalósulhat a toryk rémálma.
Lecsapnak a libdemek?
Nem mindenhol a munkáspártiak vagy a Reform jelenthet veszélyt a konzervatívokra: az utóbbi hetekben felszálló ágban lévő liberáldemokraták főként a dél-kelet-angliai körzetekben tarolhatnak idén, ezzel pedig 2010 után ismét jelentős mennyiségű képviselőre tehetnek szert. Ez részben annak is köszönhető, hogy számos brit választó annyira biztos lehet a Munkáspárt győzelmében, hogy nem fél a szavazata esetleges elvesztegetésétől egy kisebb pártra leadott szavazattal.
elképesztő viszont a tény, miszerint A Survation arra is számottevő esélyt lát, hogy a második legtöbb mandátummal a libdemek legyenek a Munkáspárt hivatalos ellenzéke.
A legutóbbi becslésük ugyanis 61-re teszi a libdemek és 64-re a konzervatívok mandátumainak számát. Ha pedig arra ébrednénk holnapután, hogy 1905 után ismét egy liberális, ez esetben Ed Davey alakíthat árnyékkormányt, a Konzervatív Párt valóban poraira eshet szét.
A libdemek a Munkáspártnál jóval ambiciózusabb programmal vágtak bele a kampányba, amely legemlékezetesebb pillanatait minden bizonnyal Ed Davey különböző mutatványai okozták. A pártvezető legutóbb bungee jumpingozás üzent a szavazóknak kiabálva:
Tegyen olyat, amit eddig még soha: szavazzon a liberáldemokratákra!
A párt annak is köszönheti a várható áttörést, hogy az idei választáson nagyjából 80 olyan körzetre fókuszálnak, ahol korábban a második helyen végeztek. Ezen vidékies vagy London vonzáskörzetében lévő kerületek lakossága az átlagnál jómódúbb, magasabb a végzettsége és inkább maradáspárti volt a Brexitről szóló népszavazáson. A libdemek egyúttal azzal próbálnak munkáspárti szavazókat magukhoz édesgetni, hogy a taktikai szavazás jegyében voksoljanak inkább rájuk, hiszen néhol ezzel a konzervatív jelölt győzelmi esélyeit csökkentik. A toryk mandátumszámát tehát erősen befolyásolhatja, hogy a szavazók végül mekkora hajlandóságot mutatnak az átszavazásra.
Nagy nyertes lehet egyébként a Zöld Párt is:
a kutatások rekordmagas, 7 százalékos támogatottságot mérnek a Munkáspárt centrumba húzásából profitáló baloldali pártnak, amely ezelőtt csupán egy darab képviselővel bírt. A frakciójuk idén akár háromra is nőhet, miután Brighton központi körzete mellett az úgyszintén fiatalos, pezsgő kulturális élettel rendelkező Bristolban is győzhetnek, jóllehet vidéki székeket is célba vettek.
Vége a skót függetlenségről szóló álmoknak?
A 2024-es parlamenti választás jelentheti a skót függetlenségi törekvések végét
– legalábbis egy időre. A választás másik legnagyobb kérdése ugyanis az, hogy a westminsteri parlament 59 skót székéből hányat fog elvinni az országrészt 2007 óta kormányzó SNP, azaz Skót Nemzeti Párt.
A függetlenség kivívását idén is zászlajára tűző SNP számos botrányon van túl az elmúlt két évben, ráadásul csupán két hónapja választottak maguknak új vezetőt, miután összeomlott a zöldekkel kötött koalíciós alku és lemondott a korábbi első miniszter, Humza Yousaf május elején. A skót kormány vezetését ekkor vette át az öreg motorosnak számító John Swinney, aki Nicola Sturgeon helyetteseként szolgált évtizedekig. Sturgeon 2023 márciusában kényszerült lemondásra, majd férjével egyetemben korrupciós botrányba keveredett, ami egészen a letartóztatásukig vezetett (bár Sturgeont rövid időn belül szabadon engedték, de a nyomozást nem zárták még le, férjét pedig sikkasztással vádolják).
Ennek tükrében nem meglepő az SNP népszerűségvesztése,
ami leginkább a Munkáspártnak kedvezett igazán, amely az SNP áttörése, a 2010-es évek előtt dominálta a skót politikát. A skót Munkáspárt új vezetője, Anas Sarwar (aki egyébként Yousafhoz hasonlóan pakisztáni gyökerekkel rendelkezik, és ugyanabban az iskolában végeztek) mindennél fontosabb célja pedig, hogy több szavazatot és mandátumot szerezzen az SNP-nél az idei londoni parlamenti választáson,
amivel meg tudna ágyazni a 2026-os skót regionális választásokon aratott diadalának.
Ez igazán elképeszt ő fordulatnak számítana, azt figyelembe véve, hogy a Munkáspárt 2019-ben csupán 1 mandátumot szerzett Skóciában. Eközben idén akár 37-re is növelhetik skót képviselőik számát, nagyrészt az országrész központi övében lévő körzetek meghódításával. A hatalomtól megkopott SNP és az általuk képviselt független Skócia ügyének tehát létkérdése az, hogy holnap a konzervatívok mellett ők is a Munkáspárt áldozatává válnak-e:
a Survation alapján azonban 48-ról akár 12-re is csökkenhet a mandátumszámuk.
Ezután pedig valóban csak a londoni munkáspárti kormány kezdeti teljesítményétől függhet, hogy két évtized után, 2026-ban ismét uniópárti kormánya legyen Skóciának, Anas Sarwar vezetésével.
Észak-Írországban győzhetnek a nacionalisták?
A "kelta periféria" másik területén is hosszútávú következményekkel bírhat a mostani voksolás. 2019-ben esett meg először, hogy a nacionalista, azaz az Ír-sziget egyesítését támogató pártok (az Írországban is aktív Sinn Féin és a szociáldemokrata SDLP) összesen több mandátumot szereztek Westminsterben, mint a Nagy-Britanniához tartozás mellett kiálló unionisták. Ez a történelmi áttörés regionális szinten 2022-ben ismétlődött meg, amikor a Sinn Féin nyerte az észak-ír törvényhozási választást.
Idén a tét hasonló, bár jórészt szimbolikus:
a Sinn Féin ezúttal a brit parlamenti választásokon szerezhet először több szavazatot az unionista DUP-nél,
bár a közvélemény-kutatások szerint csak egy hajszállal vezet az IRA politikai szárnyából kinőtt párt. Főleg, mivel a Sinn Féin 1917 óta konzekvensen elindul, de nem ül be a westminsteri parlamentbe, amelyet a brit elnyomás maradványának tekint.
A taktikai szavazás pedig Észak-Írországot sem kerüli el: a Sinn Féin által első ízben delegált nacionalista észak-ír kormányfő, Michelle O'Neill bejelentette, négy körzetben visszalépnek a nemzeti hovatartozás ügyében semleges Alliance, illetve az SDLP javára. Elmondása szerint azért, hogy a lehető legtöbb progresszív értékekkel bíró képviselő szerezzen mandátumot, és elutasítsák azokat, akik "valójában a torykat támogatták az egész ciklus alatt." O'Neill ezzel a DUP-ra utalt, akik a Theresa May által kiírt 2017-es választás után kívülről támogatták a szűk többségbe szorult konzervatív kormányt, majd 2024 elején egyezséget kötöttek Rishi Sunakkal a Brexit utáni vámhatárokra vonatkozó szabályozás lazításáról.
Ezen alku elfogadása – amiért cserébe a DUP feloldotta az O'Neill vezette, hatalommegosztásra alapuló észak-ír kormány hivatalba lépésének akadályozását – azonban megosztotta az unionistákat, így a szavazóikat is, ami kedvező helyzetbe hozhatja az ellenfeleiket.
A kérdés tehát, hogy a Sinn Féin lesz-e legnagyobb támogatottsággal bíró párt Észak-Írországban,
illetve, hogy sikerül-e megtartaniuk a legutóbb elnyert hét mandátumukat. (2019-ben nyolcat nyert a DUP, kettőt az SDLP és egyet az Alliance). A Sinn Féin igazán vágyik a siker ízére, miután
a határ túloldalán, a néhány hete tartott írországi európai parlamenti és helyhatósági választásokon csúnyán leszerepeltek.
A Tony Blair nevével fémjelzett, vallási és etnikai erőszakot lezáró Nagypénteki Egyezmény emléke máig él a határ mindkét oldalán élő ír emberek fejében, így az újbóli munkáspárti kormánytól a kapcsolatok javulását várják mind az írek, mind a kormányzati szolgáltatások javítására jócskán rászoruló, gazdasági lemaradással küzdő észak-írek. Főleg azok, akik hisznek abban, hogy a 2030-as évekre megvalósulhat egy ír egységről szóló népszavazás.
Címlapkép forrása: Getty Images
