Mi a Nemzetgyűlés szerepe?
Franciaország félelnöki rendszer, ahol az elnök széles jogkörökkel rendelkezik, egyfajta „koronázatlan király”.
Az államfő a végrehajtó hatalom feje és a hadsereg főparancsnoka, ő képviseli Franciaországot a nemzetközi találkozókon (NATO-, G7, G20-csúcsok stb.), valamint az Európai Tanácsban.
Az alkotmány szerint a kül- és biztonságpolitika alapvetően az elnök jogköre, a kormány a belügyekért felelős.
A Nemzetgyűlés a törvényhozói hatalom letéteményese. 577 képviselői mandátumot osztanak ki, kizárólag egyéni választókörzetekben (pártlistás szavazás, kompenzációs lista nincs). A Nemzetgyűlés szerepe korlátozottabb, mint a parlamentáris demokráciák törvényhozásaié: sem az elnök, sem a miniszterelnök nem felelős a Nemzetgyűlésnek, mivel az elnököt közvetlenül választják, a miniszterelnököt pedig az államfő nevezi ki, és neki felelős.
Az elnök akár olyan miniszterelnököt is kinevezhet, aki nem tudja maga mögött a képviselők abszolút többségének támogatását. Vagyis a kormányt nem kell megszavaznia a Nemzetgyűlésnek (szemben a parlamentáris rendszerekkel), ugyanakkor a képviselők bizalmatlanságot szavazhatnak a kormánnyal szemben, ami a kabinet bukását jelenti. Ezért az elnöknek célszerű olyan miniszterelnököt jelölnie, aki maga mögött tudja a képviselők abszolút többségének támogatását.
Mikor és milyen rendszerben zajlik a választás?
A francia nemzetgyűlési választások kétfordulósok: ezúttal
június 30-án lesz az első, július 7-én a második forduló.
Aki az első fordulóban a szavazók 50 százalékának és a regisztrált szavazók 25 százalékának támogatását megszerzi, az automatikusan bejut a Nemzetgyűlésbe (ez ritka). A második fordulóban a 12,5 százalékot elért jelöltek mérkőznek meg, akik közül a győztes szerzi meg a mandátumot. A két forduló között van lehetőség visszalépésekre is.
Az egyéni választókörzeti rendszer miatt nehéz megjósolni, mi lesz a végeredmény, ugyanis a pártok országos támogatottsága nem fordítható le egy az egyben körzetekre. Valószínűleg nagyon sok múlik majd azon, hogy az első forduló után milyen visszalépések lesznek, illetve a választók melyik, talpon maradt jelöltek mögé sorolnak be.
Miért most kerül sor a nemzetgyűlési választásokra?
A június 9-i európai parlamenti választásokon, amely a francia nemzetgyűlési választásokkal szemben tisztán pártlistás választás, az Emmanuel Macron mögött álló választási koalíció (Macron pártja, a Reneszánsz, valamint szövetségesei) súlyos vereséget szenvedett, kevesebb mint feleannyi szavazatot szerezve, mint a Marine Le Pen-féle szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés. Az elnök még a választások estéjén feloszlatta a Nemzetgyűlést, és új választásokat írt ki.
Elemzők különféle megfontolásokat látnak Macron döntése mögött. Az elnök mögötti politikai erő már a 2022-es, az elnökválasztást követő nemzetgyűlési választásokon sem tudott parlamenti többséget szerezni, ezért a törvények elfogadásához Macron vagy alkalmi koalíciókra kényszerült, vagy egyszerűen a Nemzetgyűlés jóváhagyása nélkül vert keresztül jogszabályt (például a nagy ellenállást kiváltó nyugdíjreformot, amely a nyugdíjkorhatár 64 évre emelését tartalmazta). Egyesek szerint Macron attól tarthatott, hogy az egyébként rendkívül széttartó elnökellenes erők a kormány eltávolításában egyetértésre jutnak, és ősszel bizalmatlansági indítvánnyal leváltották volna Gabriel Attal kabinetjét.
Sok elemző úgy vélte, Macron arra számított, hogy a szélsőjobboldali (és a szélsőbaloldali) veszély felemlegetésével meggyőzheti a mérsékelt választókat arról, hogy centrista erejére szavazzanak a szélsőséges erőkkel szemben. Az elnök kampánya is erre fókuszált: Macron mindig egy napon emlegette a Nemzeti Tömörülést és a szélsőbaloldali, Jean-Luc Mélenchon-féle Engedetlen Franciaországot, mint amelyektől meg kell óvni a francia rendet és alkotmányosságot. Macron és néhány minisztere egészen odáig merészkedett, hogy polgárháborús helyzetet vizionált a szélsőjobb vagy a szélsőbal győzelme esetére.
Most úgy látszik, ez a stratégia nem jött be:
a Nemzeti Tömörülés és az egyesült baloldal is jóval népszerűbb, mint Macron pártja.
A szélsőjobb-ellenes stratégia működött 2002-ben, amikor az elnökválasztás második fordulójában a néhai Jacques Chirac kiütéses győzelmet aratott Marine Le Pen édesapjával, az akkor még Nemzeti Front néven futó pártot megalapító Jean-Maire Le Pennel szemben. Sőt működött 2017-ben és 2022-ben is, amikor Macron az elnökválasztás második fordulójában a balközép és a jobbközép szavazóinak támogatásával legyőzte Marine Le Pent. A Nemzeti Tömörülésre átnevezett párt azonban az elmúlt években látványosan elindult a centrum felé, és a választók nagy része számára már nem számít szélsőséges pártnak.
Kik az indulók?
A nemzetgyűlési választásokon alapvetően három nagy erő méreti meg magát.
- Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National): De facto vezetője Marine Le Pen, elnöke és miniszterelnök-jelöltje a 28 éves Jordan Bardella. A pártot 1972-ben alapította Nemzeti Front néven Jean-Marie Le Pen, aki szélsőséges nacionalizmusa és antiszemita kiszólásai miatt persona non grata volt a franciák többségének szemében. 2011-ben lemondott a párt éléről, ezután tiszteletbeli elnök volt 2015-ig. Egy évvel később lánya vette át a vezetést, aki 2015-ben eltávolította apját a pártból, és megpróbálta „néppártosítani” a Nemzeti Frontot. Ennek keretében 2018-ban a jóval kevésbé harcias Nemzeti Tömörülés nevet adta neki. Marine Le Pen 2022-ben adta át a párt hivatalos vezetését Bardellának, de valódi vezetőnek továbbra is ő számít.
- Új Népfront (Nouveau Front Populaire): Míg Marine Le Pen megvált a „front” kifejezéstől pártja nevében, addig a nemzetgyűlési választásokra egyesülő baloldal az 1936-ban létrejött fasisztaellenes baloldali összefogás, a Népfront szellemét idézi meg, ezzel utalva arra, hogy ők és nem Macron pártja az, amely meg tudja állítani a szélsőjobboldali előretörést. A résztvevő pártok már a 2022-es választásokra is egyesültek Új Ökológiai és Szociális Népszövetség (NUPES) néven, de a belső ellentétek miatt frakciójuk időközben szétszakadt. A formációban a legnagyobb erőt a szélsőbaloldali, Jean-Luc Mélenchon-féle Engedetlen Franciaország képviseli, emellett itt van az egykor szebb napokat látott Szocialista Párt, a zöldek és a régi Francia Kommunista Párt, valamint kisebb pártok. (Az Új Népfrontról itt írtunk bővebben.)
- Együtt (Ensemble): Az Emmanuel Macron mögött álló, alapvetően liberális, centrista pártok koalíciója, melynek legnagyobb ereje Macron pártja, a Reneszánsz. (A Reneszánsz és az Együtt elnöke is Stéphane Séjourné.) A Reneszánszot az elnökválasztásra készülő Macron alapította 2016-ban Előre! néven, majd a Köztársaság Lendületben nevet kapta, és 2022-ben lett Reneszánsz. Macron a jobbközép és a balközép több jelentős politikusát is átcsábította saját formációjába, amely 2019-ben az európai liberálisok (Renew Europe) fő ereje lett.
- Köztársaságiak (Les Républicains): A pártot még Nicolas Sarkozy francia elnök hozta létre 2015-ben a Jacques Chirac által alapított Unió Egy Népi Mozgalomért nevű pártból. A Charles De Gaullei-i konzervatív hagyományokra építő, egykor a Szocialista Párt mellett Franciaország másik nagy politikai erejét jelentő párt 2017-ben súlyos vereséget szenvedett, és azóta lényegében kispártként vegetál. Elnöke, Éric Ciotti az EP-választások után lepaktált Le Pennel, ezért a párt vezetése eltávolította a posztról, de a bíróság ezt a lépést hatályon kívül helyezte. A párt így lényegében kettészakadt, sorsa pedig könnyen lehet, hogy a teljes eltűnés lesz.
Mik az esélyek, és mi várható a választások után?
A közvélemény-kutatások
a Nemzeti Tömörülést 36-37 százalékra, az Új Népfrontot 27-29 százalékra, Macron formációját 19-21 százalékra, a Köztársaságiakat 6-8 százalékra mérik.
Mint említettük, ebből azonban nem könnyű megjósolni, hogy az 577 mandátumból tényleges hányat szerezhet egy-egy párt. Az Ifop legfrissebb mandátumbecslése szerint a Nemzeti Tömörülés 220-260, az Új Népfront 180-210, az Együtt 75-110, a Köztársaságiak 25-50 mandátumra számíthatnak.
France, Ifop-Fiducial poll: RN and allies-ID: 36%NFP-LEFT|G/EFA|S&D: 29% (+0.5)Ensemble-RE: 21%LR/Divers droite-EPP: 6.5% (+0.5)REC-ECR: 1.5% (+0.5)Divers gauche-*: 1%Divers centre-*: 1% Far-left candidates-*: 0.5% (-0.5)+/- vs. 22-26 June 2024Fieldwork: 24-27 June pic.twitter.com/StkhZdnreI
— Europe (Elects) June 27, 2024
Ahogy az Ifopé, a legtöbb előrejelzés azt mutatja, hogy egyetlen erőnek sem lesz meg az abszolút többség, vagyis a minimum 289 képviselő. Jordan Bardella a múlt héten kijelentette, csak akkor lép kormányra, ha pártja megszerzi az abszolút többséget. Persze a választás előtt tett kijelentések a választás után gyakran feledésbe merülnek, úgyhogy készpénznek ezt sem vehetjük, mindenesetre kérdés, hogy egy nem abszolút többség nélkül kivel tudna Bordella legalább külső támogatásban megegyezni. Egyetlen opciónak a Ciotti irányvonalát támogató köztársaságiak tűnnek, a többi erő elutasította velük az együttműködést.
Macron abban reménykedhet, hogy a mögötte álló politikai erő összeállhat a szocialistákkal, a zöldekkel és a hagyományos republikánusokkal, de a mandátumbecslések szerint 289 képviselőt egy ilyen koalíció sem tudna felmutatni, ráadásul kérdéses, hogy például a szocialisták miért állnának Macron mellé, ha egy baloldali szövetségben indulnak. Az szinte teljesen valószínűtlennek tűnik, hogy Macron pártja a Nemzeti Tömörüléssel vagy az Engedetlen Franciaországgal álljon össze.
Most nagyon úgy tűnik, hogy patthelyzet alakulhat ki, és egyik erő mögött sem lesz abszolút többség. A legvalószínűbb ezért, hogy egy évre szakértői kormány alakul, a Nemzetgyűlést ugyanis most egy évig nem lehet feloszlatni, így bármilyen lesz is az eredmény, erre az időre muszáj valamilyen ideiglenes megoldást találni, hogy kormányozható maradjon az ország.
Amennyiben a Nemzeti Tömörülés megszerzi az abszolút többséget, akkor jöhet a francia közjogi rendszer egyik legrettegettebb felállása, a társbérlet (cohabitation). Az Ötödik Köztársaság 1958 óta tartó történetében eddig három alkalommal fordult elő társbérlet.
- 1986 és 1988 között a szocialista François Mitterand elnök volt kénytelen együtt kormányozni a jobboldali Jacques Chirac miniszterelnökkel.
- 1993 és 1995 között szintén François Mitterand volt társbérletben Edouard Balladurral.
- 1997 és 2002 között pedig Jacques Chirac elnöksége alatt volt miniszterelnök a szocialista Lionel Jospin.
Csakhogy a jobbközép és a balközép között nem volt akkora szakadék, mint Macron és a Nemzeti Tömörülés között, egy Macron–Bardella (de facto Le Pen)-féle társbérlet viszont súlyos ellentétektől lenne terhelt, mindenekelőtt az elnök fő jogkörét, a kül- és biztonságpolitikát illetően.
Mi várható a kül- és biztonságpolitikában egy társbérlet esetén?
Marine Le Pen erős interjút adott szerdán egy francia lapnak, melyben azt mondta:
Az elnök számára a hadsereg vezetőjének lenni tiszteletbeli cím, mivel a miniszterelnök kezében van a kasszakulcs. Jordan nem akar vele vitába szállni, de világossá tette a vörös vonalakat. Ukrajnába az elnök nem küldhet csapatokat.
Le Penre rögtön kritikák özöne zúdult a Macron-táborból, mondván, nem tartja tiszteletben a francia alkotmányt, amely egyértelműen kimondja, hogy az elnök a hadsereg főparancsnoka, emellett ő a vezetője a legfőbb védelmi tanácsoknak és bizottságoknak, vagyis nem pusztán ceremoniális tisztségről van szó. A kritikák hatására Le Pen másnap pontosított: nem kérdőjelezi meg a köztársasági elnök hatáskörét, azonban a francia katonák külföldre küldését illetően a miniszterelnöknek vannak eszközei azáltal, hogy ő rendelkezik az állami büdzsé fölött.
Amennyiben a Nemzeti Tömörülés adja a miniszterelnököt, a legnagyobb ellentétek Macron és Bardella között valószínűleg a kül- és biztonságpolitikai kérdésekben lesznek. Az elnök az elmúlt hónapokban igencsak erőteljes pozíciót vett fel az ukrajnai háborúval és Oroszországgal kapcsolatban.
Macron február 26-án egy találkozón azt mondta:
Jelenleg nincs konszenzus szárazföldi csapatok küldéséről. De semmit nem szabad kizárni. Mindent meg fogunk tenni, amit kell, hogy Oroszország ne győzzön.
Kijelentése nagy vitákat váltott ki a nyugati szövetségesek között is, elsősorban az Egyesült Államok és Németország részéről, amelyek kategorikusan elutasították, hogy NATO-tagállamok katonái menjenek Ukrajnába. Azonban Macron kötötte az ebet a karóhoz, és később már olyan tervek kerültek nyilvánosságra, hogy francia kiképzők mennének Ukrajnába. Franciaország már egy ideje engedélyezi, hogy Kijev nagy hatótávolságú rakétákkal, konkrétan SCALP rakétákkal támadjon orosz területeket.
Bardella viszont hétfőn nyilvánvalóvá tette, hogy figyelni fog arra, hogy ne kerüljön direkt konfrontációba Oroszországgal. Kijelentette,
vörös vonalai közé tartozik francia katonák Ukrajnába küldése, nagy hatótávolságú rakéták, illetve minden olyan eszköz szállítása, amellyel el tudnak érni orosz városokat.
Ugyanakkor ígérete szerint ezeket leszámítva minden más támogatást megadnának Ukrajnának. Ilyen körülmények között Macron hiába állna elő radikálisabb tervekkel: mivel a költségvetés a kormány hatásköre, egyszerűen nem tudna pénzügyi fedezetet adni ezek mögé.
Az elnök és a Nemzeti Tömörülés között a francia atomarzenált illetően sincs egyetértés. Míg Macron azt mondja, a francia atomfegyverek egész Európát védik, addig a Nemzeti Tömörülés szerint csak Franciaország védelmében szabad bevetni őket. (Franciaország az EU egyetlen atomhatalma, de a NATO-ban ott van még az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is.)
Az elnök szintén összezörrent a Nemzeti Tömörüléssel az új francia uniós biztos kinevezését illetően. Kiszivárgott információk alapján Macron az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosát, Thierry Bretont jelölné újabb öt évre francia biztosnak. A Nemzeti Tömörülés azonban ragaszkodik ahhoz, hogy győzelme esetén ő jelölhesse a biztost. A biztos jelölése hivatalosan a kormány hatásköre, azonban az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban Macron ül, így neki lehetősége lenne arra, hogy megtorpedózzon egy Bardella által jelölt biztost. Ráadásul a biztosokra az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania, és mivel az EP-ben a többséget az Európai Néppárt, a szocialisták és a Macron pártját is magában foglaló liberálisok adják, valószínű, hogy a képviselők elutasítanának egy, az Identitás és Demokrácia frakcióba tartozó párt által jelölt biztost.
Már a választási kampányból is látszik, akármi is lesz az eredmény június 30-án és július 7-én, Franciaország forró hónapok elé néz.
Címlapkép forrása: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images
