Azt hitték, ennél nincs már lejjebb
Május 22-én Rishi Sunak brit miniszterelnök feltehetően azzal a szándékkal jelentette be, hogy a vártnál korábban, július elején tartanak parlamenti választást az Egyesült Királyságban, hogy elejét vegye az évek óta mélyrepülésben lévő Konzervatív Párt népszerűségvesztésének, és kezdeményezőként lépjen fel a Keir Starmer vezette Munkáspárttal szemben. A célja kétség nélkül a kármentés volt a koronavírus idején tartott kormányzati bulik („Partygate”) miatt össztűzbe került, majd lemondott Boris Johnson és a brit gazdaságot megrengető Liz Truss kaotikus miniszterelnöksége után.
Úgy tűnik azonban, hogy a veszteség minimalizálása nem igazán jön össze a másfél éve hivatalban lévő Sunaknak.
A YouGov adatai szerint a Brexit, a koronavírus és a megélhetési válság által megrengetett kormányzásuk 15. évébe lépő toryknak nemhogy feltornászni nem sikerült az eddigi számaikat, de még inkább beesett a népszerűségük, hiába az adócsökkentésről, az illegálisan érkező menedékkérők Ruandába szállításáról és a „nemzeti szolgálat” visszavezetéséről szóló ígéreteik. Sunak pártjával ellentétben az őket jobboldalról betámadó Reform UK szárnyalni kezdett, különösképp azután, hogy a Brexit Párt utódjaként létrejött jobboldali radikálisok élére visszatért Nigel Farage.
A brit közélet egyik legmegosztóbb figurájának tartott Farage ismételt megjelenésével a Reform szinte megduplázta a becsült szavazatarányát, miközben vezetőjük vitás kijelentésekkel hívta fel magára a figyelmet, mint hogy a Nyugat provokálta ki Ukrajna orosz invázióját, vagy hogy mindössze egy adminisztrációs hiba okán indított a pártja látszólag Adolf Hitlerrel szimpatizáló jelölteket.
A „nem szükséges” bevándorlás beszüntetésével, a brit munkavállalók béreinek (és kultúrájának) ezáltal történő megvédésével, illetve az üvegházhatású gázkibocsátási célok eltörlésével kampányoló populista párt sikerével azonban csak részben magyarázhatjuk a konzervatívok folytatódó lecsúszását, hiszen
az elmúlt hónapban egymás után robbantak ki a kisebb-nagyobb botrányok a toryk körül.
- A volt bankárként magánál a brit királynál is vagyonosabb Rishi Sunak több kellemetlen helyzetbe is keveredett az elmúlt hetekben: volt, hogy azzal példázta a gyermekkori nélkülözését, hogy műholdas tévé nélkül kellett felnőnie; a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésről idő előtt távozott egy tévés interjú kedvéért, az egyesek által „érzéketlennek” nevezett lépésért később bocsánatot kért; amikor pedig a BBC élő adásában a közönség kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a szigorúbb bevándorlási intézkedések érdekében – a Reformhoz hasonlóan – hajlandó lenne az Emberi Jogok Európai Egyezményéből is kilépni (amelynek csak Belarusz és Oroszország nem tagjai), a publikum hangos „Szégyen!” bekiabálásokkal jutalmazta.
- A legnagyobb felháborodást viszont az váltotta ki, hogy több pártközeli személyről vagy jelöltről is kiderült, hogy Sunak hivatalos bejelentését megelőzően fogadhattak a választás időpontjára, és így tehettek szert tisztességtelen haszonra. A brit szerencsejáték-felügyeleti szerv a BBC értesülései szerint 15 személy ellen indított vizsgálatot. Közülük végül két jelölttől tegnap megvonta a párt a támogatást, míg a szintén gyanúba keveredett kampányigazgatót és a vezető adatelemző munkatársukat szabadságolták a vizsgálódás lezárultáig. Mindenesetre Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök-jelölt így is számonkérte Sunakot, amiért egy hétbe telt kiállnia a jelöltek mögül, bár arra nem számított, hogy neki is így kell tennie, miután tegnap az övéi közül is gyanúba keveredett egy.
Starmer középre húzta a kormányt
A felmérésekben két és fél éve konzisztensen vezető Munkáspárt 2019-ben még 1935 óta nem látott súlyos vereséget könyvelhetett el Jeremy Corbynnal az élen, amit elemzők jórészt a pártvezető antiszemitizmussal összefüggő vádakra adott lekicsinylő reakciójára, az akkori közbeszédet meghatározó Brexitről kialakított mismásoló álláspontjára és a párt ambiciózus kiadásokat hirdető programjára fogtak.
A baloldali ernyőpártot 2020-ban átvevő Keir Starmer – noha megválasztásakor mérsékeltebb, de markánsan baloldali programot ígért –
fokoztosan bekormányozta a Munkáspártot az ideológiai centrum felé, amit megkönnyített, hogy a konzervatívok Johnsontól kezdve egyre csak feladták azt.
A starmeri váltást jól szemléltette a 28 milliárd font értékű zöld energiacsomagról szóló ígéretük visszanyesése az eredeti töredékére, amit a Sir Keirként ismert korábbi vezető ügyész a toryk hibás gazdaságpolitikájára kent.
E következtében a Munkáspárt 2024-es manifesztója jócskán visszavesz a Corbyn-korszak 2017-ben vagy 2019-ben kitűzött, állami szerepvállalást növelő céljaiból. Hol van már a 2019-ben belengetett közel 100 millió fontos éves extra kiadás?
- A párt megfogadta, hogy a jövedelemadót, a társadalombiztosítási hozzájárulást, a társasági adót és az ÁFÁ-t nem fogják emelni, bár más adónemekben történhet változás. Starmer ehelyett az adóbehajtási kapacitást növelné, és kiterjesztené az ÁFÁ-t a magániskolákra (amiből 6500 pedagógus pályára állását fedeznék), és a nagy energiavállalatokra rendkívüli nyereség-adót vetne ki. Ezáltal körülbelül 8 milliárd fontos plusz bevételre számítanak évente.
- Ám Rachel Reeves árnyék-pénzügyminiszter óvatos, biztonsági alapon mindössze évente 5 milliárd fontot tervez kiadásoldalon, ezzel pedig a Munkáspárt kisebb költekezésbe fogna, mint bármelyik másik párt, beleértve a konzervatívokat (bár 2019-ban még a libdemeket is lekörözték ebben). Idén egyébként a Reform (141 milliárd font) és a Zöldek (162 milliárd font) adnák ki a legtöbbet az államkasszából. A Munkáspárt zöld beruházásokra, a közegészségügyre (és a közel 8 millió fős várólista csökkentésére), tanárokra és olyan kisebb intézkedésekre fordítaná az összeget, mint az államilag finanszírozott általános iskolai reggeliztetésre fordítanák. A cél, hogy a G7 államai közül az Egyesült Királyság rendelkezzen a legmagasabb, huzamosabb ideig tartó GDP-növekedési rátával.
- A jövőbeli Starmer-kabinet a konzervatívok által 2035-re kitolt, újonnan forgalomba álló robbanómotoros autók eladására vonatkozó tilalmat előrehozná 2030-ra, az országot pedig "a tiszta energia szuperhatalmává" tennék, ezért 2030-ra szén-dioxid-mentesítenék a villamosenergia-hálozatot. Ennek érdekében létrehoznák a „Great British Energy” névre hallgató állami vállalatot, amely évi 1,7 milliárd fontos költségvetésével zöld projektekbe, például szélerőművek telepítésébe fektetne be, de az energiaszektor átfogó államosításáról nincs szó, ez csupán a vasút esetében merült fel.
- Noha Starmer megígérte a bevándorlás csökkentését (és a külföldi munkások iránti keresletet a hazai munkaerő átképzésével elégítené ki), a Munkáspárt teljes mértékben elvetné Rishi Sunak „Ruanda-tervét”, azaz az illegálisan érkező menedékkérőket az afrikai országba szállítását, ehelyett új Határvédelmi Parancsnokságot állítanának fel a Franciaország felől csónakokkal átkelő emberek feltartóztatása érdekében.
- Ami a külpolitikát illeti, a Munkáspárt – Corbyn transzatlanti integrációt érintő kritikájával szakítva – elkötelezte magát a NATO mellett, illetve a torykkal megegyezően a GDP 2,5 százalékára rúgó védelmi kiadásnövelést hajtana végre. Szintén elmozdulást jelent, hogy az ország nukleáris arzenáljának megtartása és fejlesztése mellett is kiállt Starmer, így kivívta a pártja pacifista balszárnyának ellenérzését. Ők azért is bírálták Starmert, amiért nem állt ki hangsúlyosabban a palesztinok mellett, de a párt manifesztója – kétállami megoldást szorgalmazva – Palesztina elismerését is kilátásba helyezte.
- Ami az alkotmányos reformokat illeti, korábbi kijelentéseivel ellentétben Starmer csapata nem foglalta bele a Lordok Házának eltörlését, csupán 80 éves nyugdíj-korhatárt és az örökletes címek eltörlését javasolják a törvényhozás nem demokratikusan választott felsőházában. Emellett erősítenék a polgármesterek és városi tanácsok szerepét, és 16 éves kortól szavazati joggal ruháznák fel a fiatalokat.
A Munkáspárt manifesztója tehát egyértelműen a gazdasági növekedést és a stabilitást állítja középpontba, ami üdvözölendő hír a brit thinktank, a Pénzügyi Találmányok Intézete (IFS) szerint is, akik kiemelik, hogy „ez nem a nagy számokat keresők programja.” Ezzel és a külpolitikai középre tartással
Starmer azt kívánja bizonyítani, hogy a pártja készen áll, és „felelősségteljesen” kíván kormányozni,
ennek azonban az az ára, hogy a korábbi, általa is támogatott javaslatokat kukázni kellett a programból. Nem véletlen, hogy a párt egyik fő adományozónak számító Unite szakszervezet nem volt hajlandó támogatni azt.
Kihalnak a konzervatívok?
Mindeközben a munkáspártiak bal oldalán kinyíló teret örömmel foglalta el az egyre népszerűbb liberáldemokrata és a történelmi magasságokba emelkedő Zöld Párt, amelyek jóval radikálisabb átalakítást követelnek például a gazdaságpolitika és a zöld átállás terén, a választási rendszer arányossá tételével vagy az EU-ba történő szorosabb kapcsolatot illetően. Az ő sikerük nagy eséllyel annak is betudható, hogy a Starmerék győzelmét biztosra vevő ellenzéki szavazók könnyebb szívvel mernek átszavazni rájuk, vagy a körzetükben lévő libdem jelöltre voksolnak majd taktikai okokból, hogy a lehető legnagyobb csapást mérjék a torykra.
Erre minden esély meg is lehet, hiszen a YouGov legutóbbi mandátumbecslése alapján
a következő parlamentben munkáspárti lehet a képviselők közel kétharmada,
bár a brit parlamentáris rendszerben ez csak lélektani jelentőséggel bír. A 425 fős képviselőcsoport Tony Blair 1997-es teljesítményét is felülmúlná.
Eközben a konzervatívok száma a harmadára, 365-ról 108-ra eshet vissza, ami a párt 1834-es megalakulása óta a valaha volt legalacsonyabb lenne, míg az Ed Davey vezetésével karakteres (és felettébb szórakoztató) kampányt futó libdemek meghatszorozhatják a frakciójuk méretét. Ennek tükrében olyan találgatások szárnyra kaptak, hogy Davey-ék akár a második legtöbb széket szerezve a hivatalos ellenzék szerepét is átvehetik, bár ettől távol állunk a legtöbb felmérés szerint.
már az is földindulást hozna azonban, ha a konzervatívok nyakában lihegő Reform pártiak valóban 5 mandátumot szereznének, ezzel bejutnának westminsterbe.
A híresztelések szerint a „változás” szlogenét ismételgető Munkáspártiak a számok ellenére nem merik elbízni magukat, jóllehet a győzelmük minden bizonnyal borítékolható. Az Egyesült Királyság egyik napról a másikra történő, gyökeres gazdasági átalakítására viszont nem fog egyhamar sor kerülni, bár Starmer saját bevallása szerint „az országot a Munkáspárt érdeke elé helyezte”, a párt „megváltoztatása” után pedig az Egyesült Királyságot is átalakítaná.
A Munkáspárt programját pedig nem érdemes teljesen alábecsülni: bár a korábbiakhoz képest nem hat radikálisnak, így is számos hosszútávú reformot terveznek végrehajtani. Ami adóemelésekbe is kerülhet, mivel az IFS szerint a nem túl részletes manifesztójuk – a torykéval egyetemben – hallgat az ország előtt álló számos államháztartási kihívásról.
Corbyn és Truss szelleme is kísért
A kampány váratlan fordulataként volt értékelhető, amikor a ma este utoljára összecsapó, két nagy párt vezetője egymás elődjeivel riogatott: az adóemelés vádját gyakran felhozó Rishi Sunak a felsült, Margaret Thatchert imitáló elődjéhez, Liz Trusshoz hasonlította Starmert.
Igazam volt akkor, amikor Liz Trussra figyelmeztettem, és ezért bízhatnak bennem most mindannyian, amikor arra is figyelmeztetek, hogy Keir Starmer milyen károkat okozna a gazdaságunknak
– dobta fel párttársát Sunak, miközben egyes konzervatívok már azzal korteskednek maguk mellett, hogy legalább ellenzékként kordában tudják tartani a minden jel szerint taroló Munkáspártot.
Jelzi a kétségbeesést, hogy Suella Braverman volt belügyminiszter a toryk és Farage pártjának egyesülése mellett szállt síkra,
de akadt olyan jelöltjük is, aki a szórólapjaira Sunak helyett Nigel Farage képét nyomtatta.
Conservative MP Andrea Jenkyns promoting Nigel Farage on her campaign leaflets.Isn't endorsing another party leader during an election campaign an automatic firing offence? pic.twitter.com/p3MVIxdQYp
— Adam (Bienkov) June 12, 2024
Ezzel szemben Keir Starmer a konzervatívok manifesztóját titulálta „Corbyn-stílusúnak”, mivel mindent „behajítanak egy talicskába”, de nem mondják el, miből fedeznék. Ezt nem hagyhatta szó nélkül a körzetében függetlenként, a Munkáspárttal dacolva újrainduló Corbyn is, főleg, hogy Starmer azt állította, hogy ő 2019-ben előre tudta, hogy veszíteni fognak vele. Corbyn úgy nyilatkozott, hogy az idei választást ő is meg tudná nyerni, Starmer sikere pedig
legyünk őszinték: sokkal inkább szól a tory-ellenes szavazatokról, mint a Munkáspárt mellettiekről.
Címlapkép: Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője beszél a párt választási programjának bemutatóján 2024. június 13-án Manchesterben, az Egyesült Királyságban. Címlapkép forrása: Anthony Devlin/Getty Images
