Évszázados küzdelmet játszanának újra az EU egyik legerősebb országában? – Nem várt helyről jöhet a végső csapás

Régi időket idéző szövetség

1936-ban, miközben Európa számos pontján hatalmat szereztek vagy hatalomra törtek a fasiszta és nemzetiszocialista erők, Franciaországban egy nagy antifasiszta baloldali koalíció állt össze a radikálisok, a szocialisták, a kommunisták és kisebb baloldali pártok részvételével. A Népfront (Front populaire) néven koalícióba tömörült pártok megnyerték az 1936 májusi választásokat, és a szocialista Léon Blum miniszterelnökségével kormányt alakítottak. (A francia III. Köztársaságban még a miniszterelnök volt a végrehajtó hatalom feje, szemben a mostani V. Köztársasággal, ahol az elnök.)

Blum kormányát a kommunisták végül csak kívülről támogatták. A népfrontkormány erőteljes baloldali intézkedéseket vezetett be, törvénybe foglalva például a sztrájkjogot és a 40 órás munkahetet. A külső körülmények és a belső feszültségek azonban hamar megpecsételték a Népfront sorsát, és végül 1938-ban elbukott a Blum-kormány. A kudarcos kormányzás ellenére a baloldal fasizmus elleni egyesülésének, a népfrontpolitikának a mai napig van egyfajta mítosza Franciaországban, nem véletlen, hogy a mai francia baloldal éppen Új Népfront (Nouveau Front Populaire) néven egyesült a június 30-án és július 7-én tartandó nemzetgyűlési választásokra.

Az elnevezés nemcsak az összefogás üzenetét hordozza, hanem azt is, hogy ez a Népfront is a szélsőjobbal szemben jött létre, ahogy csaknem száz évvel ezelőtti előképe. A megállítandó ellenfél most a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (RN), amely szinte biztosan első helyen végez a nemzetgyűlési választásokon – ahogy tette azt nagy fölénnyel az EP-választásokon is –, és akár még a kormányrudat is magához ragadhatja. A felmérésekben az RN-t szorosan követő Új Népfront most úgy mutathatja és mutatja is be magát, mint a szélsőjobboldali előretörés fő akadályát.