A svájci csúcstalálkozó már hetekkel ezelőtt számos kritikát kapott Oroszország szövetségeseitől: Moszkva egyáltalán nem kapott meghívót az ülésre, ez pedig számos, a nagyhatalommal jó kapcsolatot ápoló országnál kiverte a biztosítékot. Az ukránok ugyanakkor számoltak ezzel a lehetőséggel:
egyáltalán nem véletlen az, hogy nem hívták Putyint Svájcba.
A globális dél
A NATO-tagállamok Ukrajna felé nyújtott támogatása ha néhol döcögős is, de a háború kirobbanása óta lényegében töretlen. Ha Kijev katonai, vagy pénzbeli támogatás iránt akar kilincselni, akkor ezt a megszokott diplomáciai csatornákon, kormányzati látogatásokkal intézi, az pedig már régóta nyilvánvaló, hogy a Nyugat a béke alapvető feltételének tekinti Ukrajna területi integritásának visszaállítását.
Éppen ezért a nyugati államok vezetőinek szerepe a konferencián „mindössze” annyi volt, hogy kellő súlyt adjanak a tárgyalásoknak. A célközönséget nem ők tették ki.
Kijev valódi célja a találkozó összehívásával a harmadik világ feltörekvő hatalmainak, valamint általánosságban a „globális délnek” a meggyőzése volt. Globális délnek a latin-amerikai, afrikai, ázsiai (Izrael, Japán, Tajvan, Dél-Korea és Szingapúr kivételével), illetve óceániai (Ausztrália és Új-Zéland kivételével) államokat nevezzük. Ezen régiók jelentősége napjainkban egyébként is egyre inkább felértékelődik, hiszen gyorsan fejlődő gazdaságok és hatalmas nyersanyagkészletek találhatóak itt.
A globális dél Ukrajna esetében azért érdekes terep, mert az ide sorolt államok döntő része vagy semleges maradt a konfliktusban, vagy valamilyen módon Moszkvát támogatja. Az utóbbi jelenséggel számos kutató foglalkozott már a háború kirobbanása óta, a rövid magyarázat azonban az, hogy a déli országok döntő többsége (Latin-Amerika és Afrika kvázi egésze) a múlt században még gyarmat volt, a kiterjedt gyarmatbirodalommal soha nem rendelkező Oroszország pedig sokszor szimpatikusabb diplomáciai partner a szemükben, mint a nyugati államok.
Nagy elvárások, kijózanító eredmények
Kijev azon terve, hogy afrikai, latin-amerikai és ázsiai országok támogatásával győzi meg Moszkvát a háború lezárásáról, úgy néz ki, súlyos kudarcot vallott. A globális dél csúcsragadozója, Kína meg sem jelent a konferencián, mivel Peking meglátása szerint Oroszország nélkül nincs értelme ilyen tárgyalásokat folytatni.
A helyzet a BRICS többi állama esetén sem volt éppen fényes: a csúcsszervezet négy új tagja (Irán, Egyiptom, Etiópia, Egyesült Arab Emírségek) egyedül az Emírségek képviseltette magát a találkozón, az azt lezáró nyilatkozatot azonban ők sem írták alá. A törzstagok közül Brazília, India és a Dél-afrikai Köztársaság jelen volt ugyan, szignót azonban tőlük sem tudott szerezni Kijev.
A posztszovjet államok közül (a NATO-hoz tartozó Baltikumot leszámítva) csak Grúzia és Örményország képviselői mentek el a találkozóra, ráadásul meglehetősen meglepő viselkedést tanúsítottak: a Nyugathoz egyre inkább közeledő örmények nem írták alá a közös nyilatkozatot, a demokráciaindexeken egyre hátrébb csúszó grúzok azonban igen.
Ázsia és Óceánia esetében összességében is katasztrofálisan sült el a konferencia, hiszen a NATO-val egyébként is rendkívül jó kapcsolatot ápoló Japánon, Dél-Koreán és Izraelen kívül csak Katar, Szingapúr, a Fülöp-szigetek, Palau és a Fidzsi-szigetek szignózta, illetve Irak és Jordánia, de ők később meggondolták magukat és kérték az aláírás eltávolítását.
Különösen fájó veszteséget Ukrajnának Szaúd-Arábia jelent, hiszen a NATO-val egyébként jó kapcsolatot ápoló olajhatalom korábban késznek mutatkozott arra, hogy közvetítsen a béke érdekében.
Ázsiánál is feltűnőbb helyzet alakult ki az afrikai államok körében, tekintettel arra, hogy összesen 13 ország vett részt a csúcstalálkozón. A kontinensen Oroszország és Kína egyre nagyobb befolyásra tesz szert, egyes kínai források szerint ráadásul Peking igyekezett nyomást gyakorolni a kontinens országaira annak érdekében, hogy távol maradjanak a találkozótól.
A BRICS-tagállam Dél-Afrika az előzetes elvárások szerint nem támogatta a záródokumentumot, ahogy a polgárháború sújtotta Líbia sem. Ruanda Irakhoz és Jordániához hasonlóan először szignózta a nyilatkozatot, majd visszalépett tőle. Aláírásból végül tízet szerzett Ukrajna: a Zöld-foki Köztársaság, Gambia, Libéria, Elefántcsontpart, Ghána, Benin, Sao Tomé és Príncipe, Kenya, Szomália és a Comore-szigetek támogatták Kijevet. Ezen államok közül érdemi regionális befolyással csak Kenya rendelkezik.
Valamivel jobb volt a helyzet a latin-amerikai országok körében. A régióból tizenkét állam képviseltette magát a konferencián. A többi BRICS-tagállamhoz hasonlóan Brazília sem írta alá a dokumentumot, ennél nagyobb gond azonban az, hogy az Egyesült Államokkal alapvetően koordinális kapcsolatot ápoló Mexikó sem. Szignót tehát végül tíz államtól kapott Zelenszkij: Guatemalától, Costa Ricától, a Dominikai Köztársaságtól, Puerto Ricotól, Ecuadortól, Surinametől, Perutól, Chilétől, Argentinától és Uruguaytól.
Minimális meglepetést Európa okozott, hiszen Fehéroroszországon és Oroszországon kívül minden állam képviseltette magát valamilyen szinten, a Vatikánon kívül pedig mindenki támogatta a záróókmányt, hazánkat és Szerbiát is beleértve.
Nem jó, de nem is tragikus
Ukrajna azon célja tehát, hogy a globális dél államait maga mellé állítsa, lényegében kudarcot vallott.
Sem a BRICS-tagállamok, sem az olyan, regionális szinten prominensnek tekinthető országok, mint Malajzia vagy Szaúd-Arábia nem mutatott egyértelmű támogatást Kijev irányába,
az aláírók között szereplő kisebb államok pedig sem politikai, sem gazdasági, legkevésbé pedig katonai támogatást nem tudnak nyújtani Zelenszkijnek. Megerősítést nyert ugyanakkor az, hogy az Ukrajna területi integritása mellett eddig kiálló NATO, Japán, Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland és Argentína támogatása töretlen.
A NATO számára sokkal aggasztóbb lehet a helyzet, hiszen az Oroszország elleni összefogás mostanra a nyugati világ kvázi alapértékévé vált, ebből az összefogásból pedig nagyon úgy tűnik, hogy a globális dél kisebb országai nem kívánják kivenni a részüket. Évek óta aktív probléma a nyugati hatalmak számára az, hogy Moszkva és Peking lassan kiszorítja őket a kiaknázatlan erőforrásokban bővelkedő afrikai kontinensről, a helyzet megváltoztatására pedig csak meglehetősen erőtlen próbálkozások indulnak.
Az, hogy BRICS megjelenő tagállamai végül nem támogatták a közös nyilatkozat elfogadását, nem meglepő fejlemény, különösen az új tagállamok esetében. Bár az olyan országok, mint India, az Egyesült Arab Emírségek, vagy Egyiptom továbbra is szoros kapcsolatokat tartanak fent a Nyugattal, gazdasági érdekeik egyértelműen a diverzifikáció felé húznak, ezen a téren pedig Peking és Moszkva is kiemelt fontosságú partner.
Összesítve tehát a svájci békecsúcs eseményeit az alábbi tanulságokat vonhatjuk le:
- Azon prominens hatalmak, akik eddig támogatták Ukrajnát, továbbra is kiállnak Kijev mellett, érdemi új támogatókat azonban nem sikerült szerezni.
- A BRICS-tagállamok, bár az elkövetkező évtizedekben katonai szövetségbe biztosan nem fognak tömörülni, szükség esetén képesek összezárni valamely tagállamuk mögött.
- A globális dél, különös tekintettel Afrikára, szépen lassan kicsúszik a Nyugat érdekszférájából, Kína és Oroszország egyre nagyobb befolyásra tesz szert a kontinensen.
Címlapkép forrása: Dursun Aydemir/Anadolu via Getty Images
