A hírszerzés szerdán három pontban foglalta össze a legfontosabb információkat:
- Az Orosz Légierő (angol rövidítéssel VKS) Hosszú Távú Repülőparancsnoksága (angol rövidítéssel LRA) a második robbanófejjel felszerelt H-101 (NATO-jelzés: AS-23 KODIAK) hadrendbe állításával növelte első számú, levegőből indítható cirkálórakétájának csapásmérő erejét.
- A parancsnokság igyekezett az ukrajnai háború hatására a rendszereken és a taktikán is módosítani. Növelték a túlélőképességet, mivel korábban túl sok rakétát fogott el az ukrán légvédelem, fejlesztették a képességeket, valamint elkezdték a régebbi rakéták modernizálását, amint a modern eszközökből elkezdtek csökkenni a készletek.
- Az utolsó módosítás viszont azzal is együtt járt, hogy felére csökkentette a H-101-es légi indítású cirkálórakéták hatótávolságát. Ez azonban nem jelent problémát Moszkva számára, mivel még így is kényelmesen elérik Ukrajna bármelyik pontját. A második robbanófej telepítése azt a célt szolgálja, hogy a célpontra a korábbinál jóval nagyobb csapást tudjanak mérni. A hírszerzés szerint ez a kiegészítés az eddigieknél is hatékonyabbá fogja tenni a nem megerősített célpontok elleni bevetés esetén.
Címlapkép forrása: Getty Images