Súlyos vád és leleplező felvételek: végveszélybe került egy ősi kultúra?

Kik az ujgurok?

A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Kína legnagyobb tartománya, 1 664 897 km² területű, vagyis nagyjából akkora, mint Irán. Lakossága azonban mindössze 25 milliós, ami Kína 1 milliárd 400 milliós népességéhez viszonyítva elhanyagolható. Nem így maga a földrajzi régió, amely egyrészt geopolitikailag fontos területen fekszik Kína szempontjából: ezen keresztül határos Pakisztánnal, Afganisztánnal és a Peking számára egyre fontosabb közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokkal (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán), másrészt itt futnak keresztül a nyugat felé tartó kereskedelmi utak, harmadrészt természeti kincsekben – szénben, kőolajban és földgázban – is gazdag. Emellett a terület – amely az egyik legelmaradottabbnak számít Kínán belül – a kínai belső turizmus fontos célpontja is. 

A régió őslakosai az ujgurok, akiknek száma Kínában 11-12 millió főre tehető, de a környező török nyelvű országokban (Kazahsztán, Kirgizisztán) és számos más országban is él ujgur diaszpóra. Bár Hszincsiang hivatalosan autonóm terület, az ujgurok valójában még a kínai társadalom többségénél is nagyobb elnyomásban élnek – vélik kutatásaik alapján ujgur aktivisták és nyugati oknyomozók.

Az ujgurok két alkalommal próbáltak meg elszakadni Kínától a XX. század során: előbb 1933-ban jött létre a Kelet-turkesztáni Köztársaság, majd 1944 és 1949 között működött egy hasonló nevű, korlátozott szuverenitású államalakulat. A függetlenedési törekvéseknek a Kínai Kommunista Párt 1949-es győzelme vetett véget, melyet követően Mao Ce-tung alatt megindult a han kínaiak betelepítése a területre, amely a mai napig is tart.