Előfizetői tartalom

Visszatérhet a hatalomba Orbán Viktor szoros szövetségese? – Nagyra növelte a tétet az eldurvuló kampány

Csehországban pénteken és szombaton tartják az elnökválasztás döntő, második fordulóját, ahol az országot 2017 és 2021 között miniszterelnökként irányító Andrej Babiš ütközik meg az egykor a NATO Katonai Bizottságát is vezető nyugalmazott tábornokkal, Petr Pavellel. Babiš a felmérések szerint jelentős hátrányban van ellenfelével szemben, a kampány pedig az utolsó napokra jelentősen bedurvult: a volt kormányfő egy halálos fenyegetés miatt lemondta kampányeseményeit, miközben Pavelt azzal vádolja, hogy győzelme esetén az ukrajnai háború részesévé tenné az országot. Babiš egy kijelentése miatt kisebb diplomáciai bonyodalomba keveredett Lengyelországgal és a balti államokkal is.

Így állnak most az esélyek Csehország parlamentáris köztársaság, vagyis a végrehajtó hatalom feje a miniszterelnök, a köztársasági elnök főleg ceremoniális szerepet tölt be. A cseh államfő hatalma azonban nagyobb, mint a parlament által közvetetten választott magyar államelnöké. Egyrészt valamivel szélesebb jogkörei vannak, másrészt az, hogy a nép közvetlenül választja...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés