FONTOS Kudarcot vallott a világ a klímaválság kezelésében, ezért sürgős változásokra van szükség
 
Előfizetői tartalom

Kutyaól, tyúkketrec, barkácsdrón – mutatjuk az ukrán háború barkácsolt, antik fegyvereit

Portfolio
Ukrajnában az látható, hogy a konfliktus kezdete óta a szemben álló felek igyekeznek hasznosítani minden olyan fegyvert, amire csak rá tudják tenni a kezüket. Ennek elsősorban az az oka, hogy rengeteg hadköteles férfit behívtak, akiknek olyan felszerelést kellett találni, amit használni tudnak. Így elég sok improvizált és régebbi technikai megoldás is előkerült – mondta a Portfolio Checklistben, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adásában Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának elemzője, aki a házilag barkácsolt megoldások mellett Anatolij Antonov Amerikába akkreditált orosz nagykövet minapi nyilatkozatáról is beszélt, amiben a diplomata a Kreml-ben kialakult ellentétekről vallott.

Ami gyakran feltűnik a háború kezdete, óta az a Maxim-géppuska, mely több mint 100 éves technológia, illetve a Moszin, vagy széles körben Moszin-Nagatként ismert puska, ami pedig az 1800-as évek végéről származik. Ezeken felül érdekes improvizált megoldásokat is látunk, különösen a katonai járművek terén, érdekes módon az orosz haderőben is, melyről alapvetően azt gondoltuk...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés