Előfizetői tartalom

Még rövidebb ideig lesznek nyitva a kormányablakok (korr.)

Portfolio
Egységesül Budapesten és Pest megyében a kormányablakok nyitvatartása, közölte a Kormányhivatal.hu. Arra már nem tér ki a közlemény, hogy az egységes nyitvatartás azt jelenti, hogy rövidebb időben vehetik igénybe az állampolgárok a kormányhivatalokat ügyeik intézésekor - írja az Index.hu. Az Index cikkére reagálva a Budapest Főváros Kormányhivatala közölte: 2019. szeptember 2-tól, az őszi nyitva tartás bevezetésétől kezdődően ugyanúgy heti 40 órán keresztül tartanak nyitva a Budapesti és Pest megyei kormányablakok, mint 2019. augusztus 31-ig. A nyitvatartási idő szerdán délelőtt 2 órával csökkent, pénteken viszont két órával nőtt, hiszen 9-13 óra helyett szeptembertől 8-14 óráig fogadják az ügyfeleket a kormányablakok.

Először június végén módosult az ügyfélfogadási rend Budapesten, akkor a keddi nyitvatartásból egy, a szerdaiból, a csütörtökiből és a péntekiből pedig kettő-kettő órát csíptek le. Ez összesen hét óra rövidítést jelentett. A munkaidő csökkentését György István kormánymegbízott nem indokolta, de a döntés oka minden bizonnyal az égető emberhiány. A hétfői...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés