Előfizetői tartalom

Forradalom zajlik egy kis európai országban - Nyolcszorosára nőhet az állampolgárai száma

Kovács Ádám
Míg a legtöbb ország csak a homlokát ráncolja, addig Észtország már három éve bevezette az e-residency programját, és az első olyan ország lehet a Földön, amely lehetővé teszi külföldiek számára is, hogy digitális lakosok legyenek. Nem, hogy hátráltatnák, de minden lehetőséget megragadnak, hogy az innovatív ötletek átültessék a való életbe, ezzel téve könyebbé mindennapjaikat. Az internet alapvető emberi jognak számít, 2007-ben ők voltak az elsők, akik bevezették az online szavazást, a kormány ülésein már 2000 óta nincs papír, lényegében az egész parlament sem használ papírt a működéséhez. Az 1,3 millió lakos mindegyike a mobilján intézi a parkolását, az egészségügyi adataikat felhőben tárolják, sőt 95 százalékuk az adóügyeit is online intézi kevesebb, mint három perc leforgása alatt, az országból pedig 2022-re teljesen eltűnhet a készpénz a forgalomból. Legújabban pedig azon dolgoznak, közösségi finanszírozás útján létrehozzanak egy állami alapot, amely egyrészt Észtország számára lehetővé tenné, hogy új technológiákba és innovációkba fektessen az állami szektorban, másrészt az e-lakosok számára lehetővé tennék, hogy közvetlenül profitáljanak az ország fejlődéséből. A következőkben nézzük meg, hogy mi járulhatott hozzá ahhoz, hogy Észtország követendő példaként szolgáljon Magyarország, és minden más állam számára a jelenlegi digitális korban.

Az észt-csodaA modern Észtország alapköveit 1992 körül kezdték lefektetni, mikor Mart Laar vezetésével megalakult balos kormány elkezdte ráncba szedni a darabjaira hullott gazdaságot. Nem egészen két év alatt a kormány (mely átlagéletkora alig érte el a 35 évet) megszavazták az egykulcsos adórendszert és megkezdődtek a privatizációk. Az orosz érából fennmaradt gyenge infrastruktúra...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés