Óriásit lépett előre Európa a pragmatizmus irányába, most Németország áll nagy döntés előtt

Portfolio: Két hónapja új elnöki adminisztráció van az Egyesült Államokban és Donald Trump a kampány során többször használta az energiapolitikára azt a szlogent, hogy "drill baby drill". Ez hogyan hat az amerikai LNG-export kilátásokra Európa felé, és hogyan érinti a MET Csoportot, tekintettel arra, hogy a tavalyi interjúnk során elismerte: a Commonwealth LNG-vel kötött átvételi megállapodás teljesítését megakasztotta a Biden-kormány döntése, aztán tavaly nyáron kötöttek a Shellel egy LNG-vásárlási szerződést?

Lakatos Benjamin: Magyarországon kevésbé ismert információ, de egyedüli európai energiavállalatként tavaly az amerikai választások előtt véleménylevelet csatoltunk a kongresszusi meghallgatáshoz, amire egyébként nagyon büszkék vagyunk. Ebben pragmatikus európai hangnemet ütöttünk meg, és az volt a fő üzenetünk, hogy

minél több gázkitermelés történik Amerikában és minél több LNG terminál létesül, annál jobb Európának, így mi európai piaci szereplőként támogatnánk ezeket a folyamatokat.

Ennek az akkori állásfoglalásunknak egészen kedvező visszhangja volt az Egyesült Államokban. Emiatt és a személyes tárgyalások miatt ma már azt mondom, hogy létezünk az amerikai LNG-termelők fejében, tehát tudják, hogy mi az a MET Csoport. Ez azért is fontos, mert az amerikai energiapiac nagyon versenyző az európaihoz képest, és ezért még jobban észnél kell lenni.

Mindezek alapján mire számít az amerikai gázpiaci üzleti lehetőségek terén?

Nagyon élvezem a helyzetet, mert ott a verseny határoz meg szinte mindent, és az új elnöki adminisztráció kifejezett lökést ad az egész iparágnak. Ez azért is jó, mert Amerika is szenved attól, amitől Európa, hogy a jogszabályi környezet miatt az új projektek megvalósítása nagyon lassan halad.

Az engedélyezési keretek felgyorsítása az amerikai vállalkozói szemlélettel kombinálva gyors növekedést fog teremteni a kitermelési és exportlehetőségek terén.

Azt, hogy ebben a MET Csoportnak hol lesz szerepe, még nem teljesen látjuk, több piaci szereplővel is tárgyalunk. Azt sem zárjuk ki, hogy vegyünk további LNG-mennyiségeket. A tárgyalásaink fő célja, hogy további hosszú távú gázszállítást tudjunk biztosítani, de ez attól is függ, hogy az Európai Unió milyen irányt vesz ebben a kérdésben.

Ön mit lát, milyen irányt vesz?

Úgy látom, hogy Európában teljes újragondolása zajlik a nagy rendszereknek, ami az energetikában azt jelenti, amit én nagyon üdvözlök, hogy kevesebb bürokráciára van szükség, és pragmatikusabb megközelítésre az egyébként nagyon jó és fontos zöld átmenetben.

Ez a kedvező olvasata annak, ami most történik. A kedvezőtlen olvasata pedig az, hogy mi az új LNG-hajónkat Kínában rendeltük, és az egyik amerikai törekvés azt célozza, hogy akinek kínai gyártású hajója van, annak kikötésenként másfél millió dollárt kell fizetnie. Ez még nem törvény, ez csak egy koncepció; körülbelül abban a fázisban van, mint ahol a tarifaviták tartottak az elején.

Így tehát egyrészt nagyon örülünk, és európai szereplőként látjuk a szerepünket az amerikai gázboomban, és remélhetőleg még inkább részt tudunk ebben venni. Másrészt a fokozódó geopolitikai kiszámíthatatlanság kicsit nehezebbé teszi a manőverezést.

Az orosz-ukrán tűzszüneti, majd békemegállapodás ebben milyen változásokat hozhat?

Nagyon bízom abban, hogy megszületik a békemegállapodás, amely várakozásom szerint egyszerűbbé fogja tenni az európai energiapiaci szereplők működését. Közben azonban zajlik egy másik geopolitikai változás, amely a vámokon keresztül, illetve az amerikai-kínai viszonyrendszeren keresztül fog hatni a világra; és ebben egyelőre nehéz tisztán látni. Nem csak az Európai Uniónak, nekünk is nagyon észnél kell lennünk, hogy milyen lépéseket teszünk, lásd a fenti példát.

Az Európába irányuló amerikai LNG-export volumene részben attól is függ, hogy az Európai Unió milyen lépéseket tesz, például az orosz vezetékes és LNG-alapú gáz további csökkentése vagy blokkolása terén. Ön hogyan látja: visszatérhet-e az orosz gáz Európába, illetve milyen formában, ha ez megtörténhet?

Érdemes az ellátásbiztonság kérdésével kezdeni: ha a Török Áramlat gázvezetékei nem működnek, akkor a mi régiónkban és innen Dél-Keletre adódhat még ellátásbiztonsági probléma. Az Európai Unió szintjén leegyszerűsítve azt mondhatjuk a mostani helyzetben, hogy nincs gázellátásbiztonsági kérdés egészen addig, amíg az LNG érkezik, és ezek a vezetékek is működnek. Ez utóbbi nem vehető biztosra, hiszen látjuk, hogy időnként történnek katonai támadások egyes területeken, például a kompresszorállomásokkal szemben, amelyek a vezetékeket táplálják.

Az számunkra sem egyértelmű, hogy ezen a téren mi fog történni, de

az biztos, hogy ha történne valami ezekkel a vezetékekkel, akkor az komoly ellátásbiztonsági kihívást jelentene a régiónak.

Emellett nyilván sok függ olyan, most még tervezési vagy megvalósítási fázisban lévő projektektől, mint például a hagyományos LNG-terminálok kérdése Görögországban vagy máshol a régióban. Ezen túlmenően én nem látok ellátásbiztonsági kockázatot európai szinten, így tehát az egész egy ár-, illetve egy versenyképességi kérdés.

Ez alatt mit ért?

Azt, hogy az egész attól függ: az egyes tagállamok mennyi pénzt tudnak arra fordítani, hogy Európán kívülről energiát vásároljanak. Ez nagyon fontos kérdés, és

az a fő üzenetem, amellyel ma már nem vagyok egyedül, hogy Európa borzasztó nagy sebességgel veszít a versenyképességéből.

Ennek megállítása érdekében a három-öt legfontosabb területen mindenképpen lépni kell, és ezek egyike az energetika, így tehát le kellene egyszerűsíteni az egész európai energiaszabályozást. Ha ezt nem oldjuk meg, akkor Európának esélye sem lesz 50 év múlva beleszólni a vilàg jövőjébe.

Európának tehát igenis foglalkozni kell az ár kérdésével, vagyis azzal, hogy mennyi pénz áramlik más kontinensekre. A jó hír az, hogy az új brüsszeli szabályozási tervekben egyértelműen látható elmozdulás ebbe az irányba, ami a nemzetállamok energiapolitikájára is hat.

A tagállamok között most a legnagyobb kérdés az, hogy mi történik Németországban, hiszen az EU legnagyobb gazdasága az Északi Áramlat vezetékek felrobbantásával elvesztette az egyik legfontosabb pillérét: az olcsó energiát.

Most zajlanak a koalíciós tárgyalások, és nem mindegy, hogy kihez kerül az energiaügyi minisztérium ezen tárgyalások során. Meglátásom szerint egész Európa számára is meghatározó jelentőségű lesz, hogy Németország mit lép ebben az energiakérdésben. Az ugyanis biztos, hogy az országnak választ kell adnia arra, hogyan tud versenyképes energiát biztosítani a saját ipara számára.

Az elmúlt egy év alapján azt látom, hogy Európa óriásit lépett előre a pragmatizmus irányába, és azok a vészharangok, amelyeket én is kongattam a tavalyi interjú során, a jelek szerint meghallgatásra találtak. Mi egy erős Európában hiszünk, és ezért teszünk is.

Akkor most már optimista Európa versenyképessége szempontjából?

Most azon kell gondolkodni, hogy mi a megoldás. Én is azzal fordultam önmagamhoz és a vállalatomhoz is, hogy túl vagyunk az első körön, senkit nem kell győzködni a bajok mértékéről és a cselekvés szükségességéről, de mire is fókuszáljunk? Mit mondjunk az embereknek arról, hogy például a mi iparágunknak mit kellene csinálni?

És mi erre a válaszuk?

Még gondolkodunk rajta: vannak már ötleteink, de nincsenek még teljesen kiforrott válaszaink. Az biztos, hogy nincs egyetlen olyan megoldás, ami egy csapásra minden kihívást megold. Több összetevőben kell gondolkodni: egyrészt az innovációban, másrészt abban, hogy a zöld átmenetet nem eldobni kell, hanem úgy megvalósítani, hogy hosszabb távon gazdaságilag jobb pozícióba tudjon általa kerülni az Európai Unió.

Egy harmadik összetevő pedig az lehet, hogy az energetikai iparágnak is sokkal több erőfeszítést kell tennie. Ebben sokat segíthet az, ha sikerül úgy leegyszerűsíteni és kiszámíthatóbbá tenni az energetikát érintő szabályokat, hogy általa jobban tudunk versenyezni. Ez ugyanis önmagától is ki fogja kényszeríteni az árcsökkentést, és akkor a kiszámíthatóbb keretek között nem mondogathatja majd az iparág, hogy a szabályozók és egyéb külső okok miatt nem haladunk.

Így tehát szerintem eljött az ideje annak, hogy mindenki a saját háza táján sepregessen, és ezen keresztül az iparág sokat tud tenni a nagy célok érdekében.

Elindult már a cselekvés, vagy még mindig a beszéd fázisánál tartunk?

Az elmúlt tíz évben a szereplők mindig csak beszéltek a szükségesnek látszó lépésekről, de nem cselekedtek. Most viszont egy dolog biztos: félelmetes sebességgel elkezdtek történni a dolgok, és ember legyen a talpán, aki pontosan megérti az összes változás irányát.

Elég, ha csak az orosz-ukrán háború lezárása érdekében tett amerikai kommunikációs és gyakorlati lépések területére gondolunk. Az Északi Áramlatra visszatérve az utóbbi hetekben felmerült az is, hogy amerikai szereplők vennének részt a helyreállításában, és akár tulajdonosként is megjelennének a konstrukcióban. Ön mit gondol: elképzelhető-e amerikai szereplők belépése a vezetékek helyreállításába és akár tulajdonosi körébe, illetve a MET Csoport gondolkodik-e abban, hogy valamilyen formában részt vegyen ezekben a lépésekben?

Érdemes óvatosan közelíteni az energetikában elhangzó ilyen híresztelésekhez, mert itt már mindent és annak az ellenkezőjét is láttuk. Én jobban szeretem a tényeket.

Azt gondolom, hogy az Északi Áramlat vezetékeinek és a szállításoknak a helyreállítása politikai akarat kérdése.

Washingtonban, Berlinben és Moszkvában el kell dőlnie annak, hogy ennek a vezetéknek mi lesz a sorsa. Nyilvánvalóan vannak pénzügyi és műszaki kérdések is, de a politikai akarat az elsődleges. A MET Csoportban értjük, hogy mit lehet és mit nem lehet csinálni a vezetékekkel.

Műszakilag helyreállíthatók a felrobbantott vezetékek?

A négy vezetékből egy működőképes, a másik háromról azt gondolják bizonyos szakértők, hogy helyrehozhatók, tehát ki lehet tolni belőlük a vizet, és meg lehet hegeszteni őket. De még egyszer mondom: az Északi Áramlat 2 ügye elsősorban politikai kérdés, azaz el kell dönteni, hogy igen, vagy nem.

Ön mit gondol, mi fog történni?

Nem tudom. Ha bárki az érintett felek közül nem akarja a helyreállítást, akkor nem fog könnyen újraindulni a vezeték.

Ha mindenki akarja a helyreállítást, akkor egy minél vegyesebb országhátterű, állami és magánvállalatok részvételével kialakuló diverzifikált tulajdonosi struktúra segíthetne a hosszú távú ellátásbiztonság szempontjából.

A MET is beszállna a tulajdonosok közé?

Ez az ügylet nem a MET Csoport ligájába tartozik.

Az viszont a MET ligájába tartozott, hogy a Moldova transznyisztriai területén kialakult súlyos idei téli humanitárius válság során gázt szállított oda. Az egy évvel ezelőtti interjúnkban már felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai tranzit kiesése okozhat a téli időszakban ilyen krízishelyzetet, így a jóslata sajnos bejött. Hogy került a képbe a MET Moldova gázellátása terén, és mik a kilátások?

Mielőtt erre válaszolok, hadd emeljem ki: azért örültem nagyon a bekapcsolódásunknak, és azért vagyok erre büszke, mert jól mutatja, hogy mire képes a MET Csoport. A tavalyi interjúban éppen arra figyelmeztettem, hogy nehéz lesz megszervezni Ukrajna és a szomszádos államok számára a visszafelé történő gázáramlást, és ez sajnos be is következett, hiszen talán a leghidegebb két hétben nem volt gázellátás 350 ezer embernek ebben a régióban.

Nagyon komoly megbeszélések zajlottak a MET igazgatótanácsában, hogy hogyan lépjünk a kérdésben, hiszen rengeteg ember fűtése múlt rajta.

Be tudtunk tölteni egy olyan semleges, középen álló, pragmatikus szerepet, amelyben nem csúsztunk túlzottan bele se a nyugati, se a keleti világba, viszont elvégeztünk egy nagyon nehéz feladatot, és közben még üzletet is csináltunk.

Ezáltal még az is előfordulhat, hogy előre tudjuk mozdítani az egész régió energiaellátásának jövőjét azzal, ahogy haladunk ebben. Fontos hozzátennem, hogy ezt nem egyedül a MET Csoport oldotta meg, hanem az ukrán rendszerüzemeltető is fontos segítséget nyújtott.

Milyen gáz került Moldovába?

Mindig megy a vita arról, hogy ilyen gáz, olyan gáz, amolyan. Erre azt szoktam mondani: minden gáz olyan gáz, abból az országból származik, amelyik országot legutoljára elhagyta. Mert ott el lehet zárni a csapot. Így tehát teljesen mindegy, hogy hol termelték a gázt. A gáz olyan eredetű, amely országot utoljára elhagyta, mert az képes blokkolni a szállítást.

Akkor ebből kiindulva itt ukrán gázról van szó. Hogy került a képbe a MET?

Első lépésként meg kellett állapodnunk az ukrán gázszállítóval, hogy leszállítsa ezt a gázt. Így tehát meg kellett teremteni Ukrajna tevőleges támogatást a szállítás sikeréhez. Ez sikerült, és akkor egy közös nyilatkozatot adtunk ki az ukrán rendszerüzemeltetővel.

Mit akar ezzel üzenni a piaci szereplők felé?

Az az alapüzenetünk, hogy a MET Csoport halad előre a saját agendája szerint. Alapvetően Európában működő vállalat vagyunk, a központunk is Svájcban van, tehát ha itt újra vasfüggöny lenne, akkor mi a nyugati világhoz tartozunk. Ezt már sokaknak elmondtuk.

A nemzetközi szankciók teljes körű betartása mellett úgy gondoljuk, hogy a kulturális és kereskedelmi kapcsolatok csatornáinak megőrzése hozzájárulhat a hosszútávú stabilitás előmozdításához, és közben csökkentheti az energiaköltségeket is mindenki számára.

Szerintem az nem reális elképzelés, hogy akármelyik nemzetre úgy tekintünk, hogy nem létezik.

Említette a szankciókat és a megfelelés fontosságát. A Gazprombank elleni amerikai szankciók mennyire érintik a MET Csoportot, mennyire nehezítik meg az életet, meg tudják-e oldani a gázvásárláshoz kapcsolódó kifizetéseket?

Nem érint minket.

A MET közelmúltbeli bejelentése szerint 68,5 százalékos részesedést szerzett a belgiumi székhelyű Mega Group International-ben, és ezzel a belga és a holland lakossági piacon is megjelenik a cégcsoport. Mi a mögöttes stratégia, tekintettel arra is, hogy az elmúlt években a francia, a német, az olasz és a spanyol kiskereskedelmi szegmensben is megjelent a MET Csoport? A nagykereskedelem felől kezd elmozdulni a vállalat a kiskereskedelem felé?

Először is rendkívül izgatott vagyok az akvizíció miatt és nagyon örülök neki. Bár még nem zártuk le az ügyletet, reményeink szerint ez egy-két hónapon belül megtörténik.

Azért vagyok izgatott, mert ez nem egy egyszeri lehetőség által vezérelt tranzakció, hanem mindig is be akartunk menni ebbe a kiskereskedelmi-lakossági szegmensbe.

Van egy teljesen tudatos, nagyon régóta sulykolt stratégiai irányvonala a vállalatnak, és sokszor megpróbáltuk már a belépést, de eddig nem sikerült. Most viszont összejött.

Mi a kockázatmenedzsmentben és a pozíciók integrálásában vagyunk jók. A kiskereskedelmi tevékenység viszont ügyfélmegtartási rátáról, ellátási csatornákról és ezek költségeiről szól, így tehát teljesen más típusú mentalitást igényel. Ezzel együtt pedig új pozíciók lehetőségét is jelenti a kereskedési csapatunk számára. Ez azért jó, mert a mi értékünk általában a portfólió-optimalizáció segítségével jön ki igazán, amelynek nyomán a profitabilitást tovább tudjuk emelni.

Korábbi mi Magyarországon és más országokban is sokat próbálkoztunk azzal, hogy partnerségeken keresztül menjünk be a retail piaci szegmensbe, de különböző okok miatt sosem sikerült. Most viszont a Mega Group International mögött van egy sikeres vállalkozó páros, fiatal, agilis menedzsmenttel, akik felépítettek egy retailcéget a semmiből. Mindez a szinergiák miatt igazán érdekes, azaz amiben mi jók vagyunk, ők azzal nem foglalkoznak, és ők közben olyan dolgot csinálnak, amit mi egész életünkben szerettünk volna. Sőt az is kijöhet ebből, hogy el tudjuk sajátítani a retailképességet, és azt át tudjuk vinni néhány szomszédos nyugat-európai országba.

Ha ez sikerül, akkor engem nagyon boldogan és mosolyogva fog látni mondjuk három év múlva.

Nyugatról Kelet felé haladva a Baltikumban is szeretné megvetni a lábát a MET Csoport, hiszen közel egy éve bejelentette szándékát a litván székhelyű Achema Csoport többségi tulajdonrészének megvásárlására és a műtrágyapiacra való belépési tervét. Az utóbbi hónapokban azonban kevesebbet hallunk erről a történetről. Itt mi a helyzet és milyenek a kilátások?

Közel egy évvel ezelőtt tartottunk egy sajtótájékoztatót, amelyen nyilvánvalóvá tettük a szándékunkat ennek a cégnek a megvásárlására. A litván jogszabályok értelmében viszont minden kisrészvényesnek elővásárlási joga van, és egy hosszabb átmenet után az egyik kisrészvényes úgy gondolta, hogy nem tudott megfelelően élni az elővásárlási jogával, ezért megtámadta a meghatározó részvényest a tervei végrehajtása tekintetében. A két peres fél most a litván bíróságon van, ahogy az a litván sajtóbeszámolókból is kiderült.

Mi mindezen időszak alatt dolgoztunk tovább, és a vállalati átvilágítási folyamat végefelé járunk, de nyilvánvaló, hogy addig, amíg a meglévő részvényesek nem tudnak jogilag megállapodni az elővásárlási jog gyakorlása tekintetében, mi nem tudunk tovább haladni. Ezzel együtt megerősítem, amit a litván sajtónak is elmondtunk, hogy

mi továbbra is érdeklődünk a vállalat iránt, de meg kell várnunk, hogy mire jutnak a felek ebben a kérdésben.

Az energiatárolási projektek terén a MET Csoport láthatóan nem vár, hanem cselekszik, ezt számos bejelentés is mutatja. Ez érthető, hiszen Európa-szerte látható, hogy a naperőmű-kapacitások növekedése mellett amint kisüt a nap, rögtön leesnek a másnapi villamosenergia-piacokon az órás árak, egyre többször negatív tartományba. Amint viszont lemegy a nap, főleg a mi régiónkban nagyon magasra ugranak a piaci árak. Ez nyilván rámutat a gázerőművek és a rugalmas kapacitások fontosságára, de egyúttal arra is, hogy erősen kérdéses egy naperőmű piaci megtérülése PPA, vagy energiatároló kombinációja nélkül. Ön hogyan látja ezt a folyamatot? Tekintettel arra, hogy európai szinten az energiatárolók várható kapacitásnövekedése a következő években is elmarad a napos kapacitások további növekedésétől, azaz az említett probléma csak fokozódni fog. Várható-e, hogy a kannibalizációs hatás miatt a megújulók további telepítési pályája visszafogottabb lesz, és ez a zöld átmenetet is lassítja?

Teljesen biztos, hogy igen, de országonként külön-külön kell ezt vizsgálni. Vannak ugyanis olyan országok, például Spanyolország, amelyekben a kannibalizáció a legelőrehaladottabb, és óriási mértékeket ölt. Hozzáteszem azonban, hogy ez nem biztos, hogy baj. Ez probléma a piaci szereplőknek, hiszen kicsit nehezebben lehet pénzt keresni, és kicsit kreatívabbnak kell lenni, kicsit jobban kell dolgozni. A piacot és azon keresztül a piaci árat hibáztatni nem érdemes. Szerintem az ár egy piaci üzenet, és azért ebből kijöhet egy olyan történet is, hogy összességében Spanyolországban alacsonyabb lesz a villamosenergia ára.

Így tehát azt gondolom, hogy a kannibalizációs hatással önmagában nincs baj, azzal az állítással pedig teljesen egyetértek, hogy ez lassítja a zöld átmenetet, de nem gondolom, hogy ez probléma lenne.

Szerintem a fő probléma a korábbi zöld átmenetes filozófiánkkal éppen az volt, hogy mindig kiválasztottunk bizonyos területeket, és azokat nyomtuk: ilyen volt például a napelem és a hidrogén is. Emiatt olyanok voltunk, mint egy 18 éves gyerek, aki csak az egyik karjára gyúr, és akkor állandóan fölborul az egyensúly.

Egy ilyen árszignál éppen azt eredményezi, hogy figyeljenek rá a szereplők: amikor süt a nap, akkor nagyon olcsó az áram, és semmi gond, reagáljanak rá energiatárolók telepítésével. Mi is éppen ezért kezdtük el telepíteni ezeket, és ezeknek, illetve más kiegyensúlyozási alternatíváknak a tömeges végrehajtása nyomán oda fogunk jutni, hogy az óriási piaci árváltozások kisimulnak majd.

Vannak olyan országok, ahol mindez, amit eddig elmondtam, nem teljesen igaz, mert kevés a megújuló kapacitás. Így tehát regionálisan kell kiegyensúlyozni a túl- vagy alultermelést. Ennek ösztönzéséhez a piaci ár jelenti a jó hatásmechanizmust, nem az állandó szabályozási beavatkozások. A piac reagál, mi is ezt csináljuk, és éppen ezért nem annyira megújulókat építünk Franciaországban és Spanyolországban, hanem energiatárolókba ruházunk be.

Az egyik legfontosabb feladatunk ma, hogy ezt lehetőleg gyorsan tegyük, mert valószínűleg mások is ki fogják számolni, amit mi kiszámoltunk.

Nyilvánvalóan egyre nőni fog a verseny, és ezen a területen is eljutunk majd oda, hogy túl sok lesz a kapacitás, ami szintén rendben lesz. Én csak azt nem szeretem, amikor szabályozással borítják fel ezt az egészet, mert az olyan, mint amikor félidőben változtatják meg a focimeccs szabályait.

Az egy évvel ezelőtti interjúnk egyik fő üzenetét továbbra is tartja? Ez leegyszerűsítve úgy hangzott, hogy a zöld átmenet meg fog történni, de valószínűleg lassabb lesz 10-15 évvel, mint ahogy ezt a legtöbben gondolják, és éppen ezért a gáznak is hosszabb ideig megmarad a szerepe; más út pedig nincs, ezen kell végigmenni, megtalálva az optimális léptéket.

Igen, tartom ezt az üzenetet. A tavalyi interjúnkhoz képest annyi változott, hogy tavaly ez még egy unikális üzenetcsomag volt. Ma már szerintem ez a mainstream. A Draghi-jelentés után az új brüsszeli megfizethető energia akcióterv, a versenyképességi témák fókuszba kerülése mind nagyon jó, de a túl gyors haladáshoz nincs elég pénz.

A problémafelismerés tehát megtörtént, ami nagyszerű, de arra továbbra is nagyon kell figyelni, hogy ebben az óriási geopolitikai turbulenciában az Európai Unió próbáljon kiegyensúlyozottan haladni, mert ahogy tavaly is hangsúlyoztam: az Európai Unió a gázellátásának a 90 százalékát importálja, ami óriási kitettség.

Ennek lefedéséhez érdemes kihasználni azokat az adottságokat, amelyek már megvannak: a már lefektetett vezetékeket nem fogjuk fölszedni, tehát a 90 százalékos import kiszolgálásához érdemes kihasználni a meglévő infrastruktúrát. Az új pénzek befektetésének céljait pedig minél gyorsabban, tíz éven belül jó lenne kitalálni, azaz belátható időn belül ki kell alakítani Európában azt az energia-infrastruktúra keretet, amely egyszerre tud versenyképességet biztosítani a globális piacokon, és egyúttal ellátásbiztonságot is tud garantálni.

Az ellátásbiztonság függetlenséget is jelent, és az elmúlt években megtanultuk Európában, hogy mi történik, ha túlzottan kitesszük magunkat ezen a téren. Az új megoldásoknak tehát a diverzifikációra is tekintettel kell lennie, és ezek együttese hozza el a kívánt eredményt.

Ebben a témában visszaérünk ugyanahhoz, mint amiről az előbb beszéltünk: a német kormány előtt álló nagy döntéshez.

Mert a megoldás irányába való elmozdulás Németországban fog elkezdődni, hiszen ezen a téren mégiscsak a méret számít, és jól tudjuk, hogy a német gazdaság a legnagyobb Európában.

Címlapkép forrása: Stiller Ákos, Portfolio

A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.