
Igazi adatdömping érkezett a nap az USA-ból. Az amerikai új munkanélküli segélykérelmek száma 224 ezer főre csökkent az előző heti 228 ezer fő után, igazolva azt, hogy a munkaerőpiac továbbra is rendben van.
Ezzel együtt érkezett a negyedik negyedéves GDP adatoknak az utolsó becslése. Ebből ami érdekes, hogy a fogyasztási kiadások évesített negyedéves növekedését 4,2%-ról 4%-ra revideálták lefelé, miközben a gazdasági növekedést 2,3%-ról 2,4%-ra emelték. A vállalati profitokban történt nagy revideálás, azok 5,9%-kal nőttek az előző év utolsó negyedévében.
A bejövő adatok összességében kedvezőek, ha azt nézzük, hogy jelenleg nagyon pesszimisták a várakozások. Másfelől nincs bennük semmi olyasmi, ami egyelőre megváltoztatná az amerikai gazdaságról alkotott képünket.
A következő hónapokra a legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy mi lesz a vámokkal, csökken-e a gazdaságpolitikai bizonytalanság Trump elnöksége alatt és abban kellene egyértelműbben látni, hogy az infláció emelkedésétől, vagy a növekedés lassulásától kell-e jobban tartani.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Bombariadó miatt borult a MÁV menetrendje: erre készülhetnek az utasok
Még lesz pár óra, mire helyreáll minden.
Trump alaposan felkavarta a port a világ egyik legfeszültebb térségében, de azonnal erős válaszokat kapott
Washington egyik legerősebb szövetségese azonnal lépett.
Üzent Amerika ősellensége: elutasítják a közvetlen tárgyalásokat Washingtonnal
De nyitottak a közvetett egyeztetésekre.
Dróntámadás érte Ukrajnát, Donald Trump berágott Putyinra - Háborús híreink vasárnap
Híreink a háborúról percről percre.
Nagy változás érik a norvég alapnál - Évtizedek óta tartó tilalom szűnhet meg
Az ellenzék szerint itt az ideje.
Aggasztó mellékhatást azonosítottak azoknál, akik átestek a koronavírus-fertőzésen - Ezek a tünetek
Egyre pontosabb képet kapnak a kutatók.
Betiltották az ivóvíz egy fontos elemét egy amerikai államban
Más államok is követhetik a példáját.
Ez történt a héten 03.30
Trump szokás szerint a héten is vámokat jelentett be és egyelőre nem vonta vissza őket szintén a szokása szerint. Jelenleg úgy néz ki, hogy a jövő héttől minden külföldi gépjárműre 25% v
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)
Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Mennyivel támogattad tavaly a kleptokráciát?
Az adóbevallási szezon közeledtével remélhetőleg sokan reflektálnak arra, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam. Ugyan nem szeretek adózni, de úgy gondolom, a befizetett adó egy részének
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm


- Drámai jóslat érkezett a nyári időjárásról: nagyon fájdalmasan érintheti Magyarországot
- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.