
Tahy Ágnes, az Országos Vízügyi Főigazgatóság kiemelt műszaki referense a Balaton Fejlesztési Tanács 9. Víz Világnapi konferenciáján tartott előadásában súlyos figyelmeztetést fogalmazott meg a várható aszállyal kapcsolatban. A szakember az országos vízgyűjtőgazdálkodási terv eredményeit és felülvizsgálatát ismertette, külön kitérve a Balaton vízgyűjtő területére.
A vízügyi szakértő négy kritikus kihívást azonosított:
- az éghajlatváltozást,
- a biodiverzitás csökkenését,
- a természeti és humán erőforrások végességét,
- valamint a vízszennyezést.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos előrejelzések részben beigazolódtak: a hőmérséklet-emelkedés és a fokozott párolgás már most is megfigyelhető a Balatonnál.
Ugyanakkor a téli csapadék várható növekedése az idei szezonban nem következett be, ami aggodalomra ad okot.
"Valójában az egész országban azt tapasztaljuk, hogy nem tud télen visszatöltődni az a mennyiség a felszín alatti vizekbe, mint amennyi fogy belőlük természetes vagy mesterséges úton. Rettentő szomorú képet mutat a felszín alatti vizek állapota. Ez a fő kiváltó oka a Magyarországon várható nagy aszálynak" – hangsúlyozta Tahy Ágnes.
A Balaton vízállása 9-11 éves ciklusokban mutat jelentős ingadozásokat. A 2022-es aszályos időszak vélhetően egy hosszabb száraz periódus kezdetét jelzi. A vízügy rugalmas tározási megoldásokkal és vízvisszatartó projektekkel igyekszik kezelni a helyzetet.
A szakértő megerősítette, hogy a Balaton megemelt szabályozási vízszintje indokolt, mivel a vízhiány okozta károk jelentősebbek, mint a magasabb vízállás esetleges negatív hatásai.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Még csak most jöhet a java: Donald Trump kitart a drasztikus terve mellett
A közelgő vámok körül is óriási a káosz.
Drámai jóslat érkezett a nyári időjárásról: nagyon fájdalmasan érintheti Magyarországot
Megszólaltak a szakértők.
Kiadta a parancsot a Pentagon - Több tízezer embert tesznek ki a minisztériumból
Folytatódnak a kormányzati leépítések.
Zelenszkij tárgyalna az oroszokkal, ukránok hatoltak be Belgorodba – Háborús híreink szombaton
Cikkünk folyamatosan frissül.
Csúnyán lábon lőtte magát a NATO nagyágyúja? - Százezrek tüntetnek az utcákon
Nem csitulnak az indulatok.
Szépen lassan kiürül két magyarországi megye
Kijöttek a KSH vándorlással kapcsolatos adatai.
Nálatok laknak-e állatok?
Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,
Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)
Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Mennyivel támogattad tavaly a kleptokráciát?
Az adóbevallási szezon közeledtével remélhetőleg sokan reflektálnak arra, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam. Ugyan nem szeretek adózni, de úgy gondolom, a befizetett adó egy részének
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In


- Már csak egyetlen hatalom áll Donald Trump útjában – Meg fogják állítani?
- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.