Négy éve nem esett ekkorát az amerikai fogyasztói bizalom
Gazdaság

Négy éve nem esett ekkorát az amerikai fogyasztói bizalom

Portfolio
2021-es mélypontra esett az amerikai fogyasztói bizalom. Elsősorban az infláció és a gazdaság jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt aggódik az amerikai lakosság. A mostani adat beleillik abba a trendben, hogy a reálgazdasági adatok még erősek, de az előretekintő indikátorok már gyorsan romlanak.

Az amerikai fogyasztói bizalom márciusban négyéves mélypontra süllyedt,

főként a magasabb árak és a gazdasági kilátások miatt érzett aggodalom következtében, miközben Trump elnök kormánya fokozta a vámintézkedéseket.

A Conference Board által mért fogyasztói bizalmi index 7,2 ponttal 92,9 pontra csökkent – derült ki a kedden közzétett adatokból. A Bloomberg által megkérdezett közgazdászok előzetes várakozásának mediánja 94 pont volt.

A következő hat hónapra vonatkozó várakozásokat mérő alindex közel 10 pontot esett, így 65,2 ponton áll, amely a legalacsonyabb érték 12 éve, míg a jelenlegi helyzet értékelése ennél kisebb mértékben romlott.

A Conference Board és a Michigani Egyetem fogyasztói hangulatindexei az utóbbi időben egyaránt borús képet festenek, mivel a háztartások aggódnak, hogy

Donald Trump elnök vámintézkedései miatt újból fellángolhat az infláció.

A vállalatok figyelmeztettek a növekvő árakra és a kereslet várható visszaesésére, összhangban a közgazdászok előrejelzéseivel, amelyek stagfláció kockázatára és a recesszió növekvő valószínűségére figyelmeztetnek.

Az inflációs várakozások az elkövetkező évre vonatkozóan két éve nem látott magas szintre emelkedtek. Egy hasonló mutató, amelyet a Michigani Egyetem mér, március elején 2022 óta a legmagasabb szintre ugrott.

Bár a hangulatindexek és más ún. „puha adatok” – például a vállalati vagy ingatlanfejlesztői felmérések – az elmúlt hetekben határozottan pesszimista irányba mozdultak, „kemény adatok” (reálgazdasági adatok) szerint az amerikai gazdaság továbbra is stabil. A munkanélküliség továbbra is alacsony, a gyártási tevékenység februárban élénkült, és egy másik jelentés szerint az infláció is enyhült múlt hónapban.

„A fogyasztók jövőbeni jövedelmekkel kapcsolatos optimizmusa – amely az elmúlt hónapokban viszonylag erős volt – nagyrészt eltűnt. Ez arra utal, hogy a gazdasággal és munkaerőpiaccal kapcsolatos aggodalmak már elkezdtek begyűrűzni a fogyasztók saját helyzetértékelésébe is” – mondta Stephanie Guichard, a Conference Board vezető közgazdásza.

A közgazdászok és a Fed döntéshozói számára most a legfontosabb kérdés az, hogy a romló hangulat megjelenik-e a fogyasztók tényleges viselkedésében is,

például a költekezés látványos visszafogásában. A háztartások továbbra is küzdenek a tartós inflációval, a magas hitelköltségekkel és a lassuló munkaerőpiaccal, amelyek együttesen megterhelik pénzügyi helyzetüket.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

MNB Intézet

Ingyenmunka a tudományban

A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!