
Az MVM sajtóközleménye szerint a fejlesztéshez 1,35 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít az Európai Unió Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervén (HET) keresztül, a „Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél” című program keretében.
A beruházás Sopronkövesd-Nagylózs térségében, a már működő szélerőműpark közvetlen környezetében alakítanak ki
egy 10 MW teljesítményű, 20 MWh kapacitású lítium-ion alapú akkumulátor-rendszert
- ezáltal jelentős mértékben javulhat a villamosenergia-hálózat szabályozhatósága és rugalmassága.
Az energiatároló telephelyének kialakítása során egy új, 22 kV-os kapcsolóállomást is létesítenek, miközben a hálózati csatlakozás a meglévő, szélerőművet kiszolgáló 132/22 kV-os transzformátorállomás segítségével valósul meg. Ez a fajta, úgynevezett kolokációs csatlakozási megoldás a rendszerkapacitások hatékonyabb kihasználását, valamint a megújulók szélesebb körű integrációját segíti elő.
Az energiatárolók létrehozása stratégiai jelentőségű: lehetővé teszi, hogy a megtermelt, de pillanatnyilag felesleges zöld energia eltárolásra kerüljön, majd szükség esetén visszakerüljön a rendszerbe. Így csökkenthető az időjárásfüggő megújuló energiaforrásokból adódó kiegyenlítési igény, mérséklődnek az ezzel járó többletköltségek és környezetterhelés.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden
Cikkünk folyamatosan frissül.
Meredek tervvel állt elő Donald Trump - Oroszország nem maradt adós a csattanós válasszal
Lehetetlen elképzelés.
A Nasdaq vezetésével emelkedett Amerika, idehaza az OTP szolgáltatta az izgalmakat
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Trumpék kolosszális hibája miatt vizsgált indul a Fehér Házban
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Itt vannak a megállapodás részletei: fontos listát tett közzé Oroszország
Számos létesítmény kapott védelmet.
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
BVK-k adózása - az osztalékkövetelés vagyonrendelése a NAV célkeresztjében
A NAV nemrégiben megjelent ellenőrzési terve a 2025-ös ellenőrzések fókuszába helyezi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat. Az ellenőrzések során egyrészt a lehetséges adóelkerülést, m
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
Portfolió menedzser
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.