Orbán Viktor reagált az MNB-alapítványok körüli ügyre
Gazdaság

Orbán Viktor reagált az MNB-alapítványok körüli ügyre

A parlament hétfői ülésén az azonnali kérdések órájában több ellenzéki képviselő is Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézhette kérdéseit például a gyermekszegénységről és az MNB-alapítványok ügyében tett számvevőszéki feljelentésről. Válaszaiban a kormányfő hangsúlyozta, hogy jövőre 146 milliárd forintot fordítanak gyermekétkeztetésre, amely több százezer rászoruló gyereket érint. Az MNB alapítványi vagyonkezelésével kapcsolatos visszaélések ügyében a miniszterelnök kijelentette: a jegybank független, a kormány semmit nem tehet.

A parlament hétfői ülésén Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezhették a képviselők az azonnali kérdések órájában. Komjáthi Imre (Magyar Szocialista Párt) a nehéz helyzetű családok támogatásáról kérdezte a kormányfőt, azt kérte, hogy a Szerencsejáték Zrt. profitjának legalább a felét fordítsák a gyermekszegénység felszámolására, valamint a gyermekétkeztetés kiterjesztését és az óvodák megőrzését segítő programot kért a kormánytól.

Orbán Viktor erre válaszolva elmondta, hogy 2025-ben gyermekétkeztetésre 146 milliárd forintot költenek, amivel 650 ezer gyereket látnak el, közülük 128 ezer kedvezményesen, 282 ezer gyerek pedig teljesen díjmentesen részesül a programból.

„Most 8,7 százalék azoknak az aránya, akik a szegénységi küszöb alatt élnek” – tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint a kormány mindent megtesz a családokért, ezért is terjesztik ki a gyermekes családanyákra az szja-mentességet több lépcsőben.

Lukács László György (Jobbik) az MNB alapítványi struktúrájában történt visszaélésekről szóló jelentést idézte, amelyet az Állami Számvevőszék tett közzé múlt héten. Ahogy arról beszámoltunk, az ÁSZ súlyos hiányosságokat tárt fel a Magyar Nemzeti Bank alapítványi vagyonának kezelésében, különösen a Matolcsy György elnöksége idején létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és az annak vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. működésében.

A vizsgálat szerint a közel 500 milliárd forintnyi – jelentős részben közpénzből származó – vagyont „lényegében átláthatatlan” struktúrákon keresztül fektették be, ami ellehetetlenítette a valós érték meghatározását. Az ÁSZ úgy találta, hogy ezek a döntések komoly pénzügyi veszteségekhez vezettek. A jelentés szerint a vagyon értéke már most is jelentősen lecsökkent, miközben a források egy része olyan cégekhez került, amelyek Matolcsy György fiának környezetéhez köthetők.

A számvevőszék több bűncselekmény gyanúját is megfogalmazta, ezért feljelentést tett, és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája már megkezdte a nyomozást az ügyben.

A jobbikos politikus szerint a kormány felelőssége, hogy a 500 milliárd forint értékű, az adófizetőket ért kár kapcsán arról kérdezte Orbán Viktort, hogy vissza lehet-e szerezni az érintett pénzösszeget.

A kormányfő erre azt válaszolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank a nemzetközi szabályozások szerint teljesen független a kormánytól.

A jegybank elnöke, nem beosztottja a miniszterelnöknek

– mondta Orbán Viktor. Lukács Lászlónak így azt javasolta, hogy keresse az Állami Számvevőszéket és az MNB-t a kérdéseivel.

A kormány nem fog semmit tenni, mert a kormány nem is tehet semmit

– zárta felszólalását a miniszterelnök.

A jobbikos képviselő ezért javasolta, hogy módosítsák a Btk.-t, miszerint az 500 millió feletti közpénzekkel kapcsolatos visszaéléseknél súlyosabb büntetést rójanak ki az elkövetőkre. Majd felszólalása végén arra kérdezett rá, hogy mi a kormány álláspontja az MNB-alapítványok ügyéről.

A miniszterelnök erre elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos indítványt várja, azt érdemei szerint támogatja vagy ellenzi, vagy támogatja a Fidesz frakció és a kormány. Majd megismételte, hogy a kormány tiszteletben tartja a jegybanki függetlenséget, ezért azt a független hatóságok vizsgálják majd ki az ügyet.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet