
Egy marylandi szövetségi bíró, Deborah Boardman hétfőn elrendelte, hogy a kormány ne férhessen hozzá több millió szakszervezeti tag érzékeny személyes adataihoz a Pénzügyminisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Személyzeti Hivatal rendszerein keresztül, azt pedig ne adhassa tovább az Elon Musk által irányított nem hivatalos, DOGE-nak. Az ítélet az eredeti, ideiglenes tiltás kiterjesztése, és azoknak az öt szakszervezetnek a tagjait védi, amelyek pert indítottak az ügyben, valamint hat egyéni felperest, akik szövetségi juttatásokban részesülnek vagy diákhitellel rendelkeznek.
Boardman szerint valószínűsíthető, hogy a kormány megsértette a szövetségi adatvédelmi törvényeket, amikor lehetővé tette, hogy az ELon Musk vezetett Kormányzati Hatékonyság Minisztériuma (DOGE) munkatársai hozzáférjenek ezekhez az adatokhoz.
A bíró különösen bírálta azt, hogy a kormány nem tudta megindokolni, miért lenne szüksége a DOGE-hoz tartozó alkalmazottaknak a társadalombiztosítási számokra és bankszámlaadatokra a „technológiai modernizáció” keretében.
A döntés azzal párhuzamosan született, hogy egy másik szövetségi bíró, Jeannette Vargas New Yorkban éppen azt mérlegeli, részben feloldja-e a DOGE-adatokhoz való hozzáférést korlátozó korábbi döntését.
A Trump-kormányzat szerint megfelelő képzésen estek át a kérdéses dolgozók, míg a demokrata államügyészek ezt vitatják.
A Fehér Ház szóvivője szerint a DOGE célja a rendszerbe beágyazódott pazarlás és visszaélések feltárása, amihez elengedhetetlen az adatokhoz való közvetlen hozzáférés. A felpereseket képviselő Protect Democracy csoport nem kommentálta az ítéletet. A bíróság korábban 10 000 dolláros biztosítékot írt elő a felpereseknek, amely a bíróság rendelkezésében marad.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Megérkeztek a lakásbiztosítási kampány első számai: visszaesett a lakossági érdeklődés
Terjednek az önrészes lakásbiztosítások, érdemes vigyázni velük.
Törökország a szakadék szélén: politikai és gazdasági krízis veszélyes elegye keveredett össze
A török belpolitikai problémák Erdoğan ellen csatornázhatják a gazdasági elégedetlenséget.
Újabb marhatelepen jelent meg a száj- és körömfájás Magyarországon
Megint Győr-Moson-Sopron megyében.
Nagy Márton: újabb termékek áránál jöhet az állami beavatkozás
Bővülhet az árrésstopos lista.
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The

A göngyölegtisztítás új korszaka a Logicon Investnél: automatizáció és fenntarthatóság (x)
Interjú Tirpák Istvánnal, a Logicon Invest Magyarország Kft. tulajdonosával

- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Olyan áremelkedés zajlik Magyarországon, hogy újra közbelép a kormány - Mi történik itt már megint?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.