Nem először kapcsolják össze Magyarországon a demográfiai célokat a lakhatási problémák kezelésének kérdésével

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

2010, de különösen 2015 óta Magyarországon egyre nagyobb jelentőséget kapnak a különböző államilag támogatott hitelkonstrukciók, mint például a már jól ismert CSOK (és különböző változatai), valamint a babaváró hitel. Utóbbiak a politikai retorika alapján egyértelműen a családtámogatási rendszer szerves részét képezik.

Céljaik sokfélék lehetnek, azonban leggyakrabban a demográfiai és a lakhatási problémák megoldásáról szóló narratívákat halljuk. Hogy a jelenlegi családpolitikai és egyéb intézkedések kiket preferálnak, arról már számos alkalommal olvashattunk, így e téren nem szükséges részletes elemzésekbe bocsátkozni. Röviden annyit érdemes megemlíteni, hogy a 2010 óta létrejövő támogatások egyértelműen a jobb helyzetű, felső-középosztálybeli családoknak kedveznek.

Amit azonban érdemes közelebbről megvizsgálni, az a demográfiai célok és a lakhatás összekapcsolódása. Ez a CSOK esetén a leghangsúlyosabb, hiszen egy ingatlanvásárlással, -építéssel kapcsolatos hitelről van szó, azonban a babaváró támogatást is jórészt lakáscélokra használják fel az igénybevevők.

Szocpol és ONCSA, mint előképek

A gyermekvállalás ösztönzésével és a saját ingatlantulajdon szerzésével kapcsolatos államilag támogatott hitelek bár újszerűnek hathatnak, valójában nem azok.

• Talán sokan emlékeznek még az 1970-es években létrejött ún. szocpol támogatásra, mely még a kétezres évek elején is jelen volt. Végül a jelenlegi kormány e konstrukció átalakításával alkotta meg a ma ismert CSOK hitelt.
• Ha még inkább visszamegyünk az időben, akkor azonban egy olyan támogatási formával találkozhatunk, amely kísértetiesen hasonlít a jelenlegi babaváró hitelhez. Ez nem más, mint az Országos Nép-és Családvédelmi Alap, röviden ONCSA és ezen belül a házasodási kölcsön.

Az ONCSA programot az 1940. évi XXIII. törvénycikk hívta életre, melynek célja „a leginkább támogatásra szoruló néprétegek gazdasági, erkölcsi és szellemi felemelése útján az életviszonyok javítása és a társadalmi kiegyenlítődés elősegítése; továbbá a népesség szaporodásának előmozdítása” volt. Az Alap célcsoportját leginkább a vidéki, nincstelen, négy-vagy többgyermekes parasztcsaládok képezték, akiket saját házhoz juttattak pénzbeli és/vagy természetbeni hitel segítségével. Ez többek közt azt jelentette, hogy házépítésre kedvezményes kölcsönt lehetett felvenni, a törlesztőrészletet pedig ötödik, hatodik gyermek után 10-10%-kal, hetedik gyermek után pedig 15%-kal lehetett csökkenteni.

A program finanszírozására bevezetésre került a nép- és családvédelmi pótadó (a finanszírozás nem kizárólag ebből a forrásból történt), valamint létrejött az Országos Szociális Főfelügyelőség is, amely a koordinációs feladatokat látta el. Első ránézésre tehát az ONCSA egy remek lehetőség, amely segítséget nyújtott a szegényebb rétegeknek. A program azonban többről szólt, ugyanis kiemelt célja volt a „nemzetileg érdemes magyarok” előállítása, illetve a „keresztény nemzeti munkarend” bevezetése is, melyet a szegények munkára fogásával kívánt elérni segélyezés helyett. Ennek megfelelően az Alap „erkölcsös életet, munkaszeretetet” és nem utolsó sorban „magyar származást” várt el az igénylőktől, melyet a kirendelt szociális nővérek ellenőriztek.

A szakemberek a támogatás elnyerése után is felügyelték a családok mindennapjait, a férfiak feladata elsősorban a produktivitás (munka, család eltartása), a nőké pedig a reproduktivitás (gyermekszülés, gyermeknevelés) volt. Ennek következtében több anya- és csecsemővédelmi intézkedés jött létre ebben az időszakban, valamint a szociális nővérek igyekeztek motiválni az anyákat minél több gyermek vállalására.

Házasodási kölcsön: a régmúlt babavárója

Az ONCSA egyik speciális eleme az ún. házasodási kölcsön volt, melynek egyes elemei rendkívül hasonlóak a ma ismert babaváró hitelhez.

• E kölcsön keretében a párok leginkább lakberendezési tárgyakat vásárolhattak, illetve kamatmentességet élvezhettek (az igényelhető összeg maximum ezer pengő volt).
• A visszafizetést egy évig szüneteltetni lehetett az első gyermek születésekor, illetve a gyermekek számával arányosan csökkent a visszafizetendő összeg mértéke is.
• A házasok felső korhatára mind a nő, mind a férfi esetén 32 év volt, valamint válás esetén a vagyontárgyakat egyenlően kellett elosztani a felek közt.

Ezeket a szabályokat a 1100/1941. BM rendelet rögzítette, mely rendelkezett arról is, hogy a párnak igazolnia kell vagyoni helyzetét, valamint azt is, hogy nem tekinthetők zsidónak (leginkább a harmadik zsidótörvényre való hivatkozással).

Amennyiben áttekintjük az eddig leírtakat érdekes módon azt láthatjuk, hogy a 1940-es évekbeli konstrukció bizonyos esetekben megengedőbb, mint a jelenlegi babaváró hitel.

Ez leginkább ott látszik, hogy a házasodási kölcsön

• a válást nem bünteti,
• valamint nem tesz különbséget a nemek közt életkor alapján.

A múltbéli támogatás azonban nyíltan kirekesztő és bár a szegénységcsökkentés egy fontos célja volt, jól láthatók a szelektív pronatalizmus jelei, vagyis az, hogy csak bizonyos társadalmi csoportok „érdemesek” arra, hogy az állam a gyermekvállalásukat (és lakhatásukat) támogassa, ösztönözze.

Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a jelenlegi államilag támogatott hitelek, főképp a babaváró hitel az ONCSA programból kapott volna ihletet, azonban mindenképpen fontos látni a történelmi beágyazottságot. Az állam már jóval a 2010-es évek előtt tett próbálkozásokat arra, hogy a demográfiai célokat összekapcsolja a lakáscélokkal, amit nem állami bérlakásprogram keretei közt képzelt el.

A támogatás sem a múltban, sem napjainkban nem tekinthető univerzálisnak, mindig is egy jól körülhatárolt csoport támogatása volt a cél.

Amennyiben tehát a kormányt az a vád éri, hogy intézkedései az 1940-es éveket idézik, családtámogatási szempontból ez a meglátás semmiképpen sem alaptalan.

ONCSA-telepek után CSOK-telepek?

Az ONCSA hivatalosan 1944-ben véget ért, a program keretében megközelítőleg 12 ezer ház épült, melyek egy része még ma is megtalálható az ország különböző pontjain.

Ennek kapcsán ismerős lehet az „ONCSA-telep” kifejezés, mely a program keretében épült, többnyire ugyanolyan külső jegyekkel rendelkező parasztházakat jelentette. Érdekes belegondolni, hogy vajon, ha évtizedek múlva visszatekintünk beszélhetünk-e majd „CSOK/babaváró-telepekről”.

A cikk a szerző doktori dolgozatából származó egyik fejezet rövidített változata, melyhez Cora Zoltán, Hámori Péter, Pornói Imre és Szikra Dorottya szerzők munkáit, valamint a szövegben található jogszabályokat használta forrásként.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images